HÍREK
A Rovatból

Elmondta a rendőrség, hogyan készülnek a szombati, betiltott Pride-ra

A rendezvény útvonala ütközik a szélsőjobbos Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gyűlésével, a rendőrség így kettős készenlétben lesz. Aki részt vesz a betiltott rendezvényen, az pénzbüntetést is kaphat.


Szombaton tartják a fővárosban a Budapest Pride-ot, amit önkormányzati rendezvényként hirdettek meg. A hatóság korábban megtiltotta a gyülekezést és a felvonulást. Ennek ellenére a rendőrségnek akkor is kötelessége biztosítani a résztvevők biztonságát, ha a rendezvény illegális.

A Pride útvonala keresztezi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gyűlésének menetét. A szélsőjobboldali szervezet több helyszínre is bejelentett rendezvényt: a Városháza parkból a Kiskörúton és a Szabadság-hídon át a Műegyetem rakpartig, valamint az Andrássy útra is.

A rendőrség a Népszava kérdésére közölte, hogy

„a hatályos jogszabályoknak megfelelően megteszi a szükséges intézkedéseket a közrend és közbiztonság érdekében”.

A BRFK szombatra két, magánszemély által tett bejelentést vett tudomásul. A Pride szervezői csak annyit árultak el, hogy a felvonulás délután kettőkor indul a Városháza parktól.

A rendőrség a résztvevők védelméről akkor sem mondhat le, ha a rendezvényt megtiltották. Hiába tilt be a hatóság egy eseményt, ha azt mégis megtartják, akkor is meg kell védeni az embereket az őket érő támadásokkal szemben.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter kedden bejelentette, hogy a megtiltott rendezvény szervezése és az azon való részvételre buzdítás egy év szabadságvesztéssel is járhat – ezzel üzent Karácsony Gergelynek is.

Egy friss törvénymódosítás szerint pedig, ha valakit pénzbírsággal sújtanak egy ilyen rendezvényen, akkor azt mindenképp be kell fizetnie, még akkor is, ha jogorvoslatot kér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy miért tűnt el hetekre Magyar Péter barátnője
A politikus szerelme, egyben asszisztense családi okok miatt tűnt el egy időre. A most posztolt fotó alapján azonban teljes a harmónia kettejük között.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 25.



Jó ideje nem jelent meg Magyar Péter fotóin a barátnője. A Tisza Párt vezetője szerda este azonban egy közös képpell tisztázta, hogy mi történt.

„Sokan hiányolták Ilit az utóbbi hetekben (én is). Végre visszatért egy hosszú családlátogatásból”

- írta a romantikus fotó mellé a politikus, majd hozzátette, hogy barátnője egyben „köszöni a propagandisták szíves érdeklődését”.

Magyar Péter március közepén jelentette be, hogy összejött Ilivel, aki egyben személyi asszisztense is. Tavaly júliusban úgy fogalmazott, hogy nélküle „megállna az élet”, és szerinte ő „a legjobb asszisztens a világon”.

Ilit legutóbb májusban, a tiszások Nagyváradig tartó sétáján lehetett Magyar oldalán látni. Eddigi talán utolsó közös képükön egymás kezét fogva, mosolyogva sétáltak a szakadó esőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János a Pride betiltásáról: Erőszak árán azért nem kell ennek a törvénynek érvényt szerezni
Az építési és közlekedési miniszter szerint a Pride megtartása árthat a meleg közösségnek, de ettől még nem kell erőszakkal betiltani, és nem érzi magát hülyének, ha mégis lesz rendezvény.


Lázár János kedden este Baján tartott fórumot, utána pedig interjút adott a 444-nek. A beszélgetésben több témát is érintett: szó volt a Pride-ról, a Vonatinfóról, a Fidesz támogatottságáról és a saját fórumairól is.

Az építési és közlekedési minisztert megkérdezték arról, hogy mit gondol a Pride szombati megtartásáról, ha azt a tiltás ellenére is megrendezik. Azt mondta:

„nem fogja magát hülyének érezni, erőszak árán pedig nem kell ennek a törvénynek érvényt szerezni”.

Korábban úgy fogalmazott a Pride betiltásáról hozott törvényről, hogy nem akarja, hogy „hülyét csináljanak magukból azzal, hogy hoztak egy törvényt, amit aztán nem tartatnak be”.

Azt nem tartja valószínűnek, hogy feloszlatnák a rendezvényt. Szerinte a jogszabályok határozzák meg a következményeket, és ő úgy tudja, pénzbírságra kell majd számítani. Azt mondta:

„Én azt gondolom, hogy teljesen szabad a szerelem Magyarországon, de a Pride, az sok. Annak a kierőszakolása, hogy legyen Magyarországon Pride, az alapvetően a magyar homoszexuálisoknak és melegeknek fog a legtöbbet ártani.”

Lázár arról is beszélt, hogy szerinte változott a Fidesz megítélése. Úgy fogalmazott: „az elmúlt egy évben nem előnyére változott, a Fidesz veszített abból az eredményből, amit a 2024-es Európai Parlamenti választásokon elért”. Úgy látja, hogy a közvélemény-kutatások alapján „fifty-fifty az állás a két nagy politikai tömb között a kormányt és a kormánnyal szemben állókat egybeszámolva”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megvan a szombati Pride útvonala: a Városház tértől a Műegyetemig tart a menet
A szervezők közzétették az útvonal részleteit, a felvonulás délután kettőkor indul. A záróprogram a Műegyetem előtt lesz zenével és beszédekkel.


A Budapest Pride idei felvonulása különleges alkalom: ez lesz a harmincadik alkalom, hogy megrendezik a szivárványmenetet a fővárosban. A szervezők a közösségi oldalukon osztották meg az útvonal részleteit, vette észre a 24.hu. A szervezők azt írták:

„Pénzt és energiát nem kímélve próbálták betiltani, ellehetetleníteni a 30. Budapest Pride Felvonulást, és most mégis itt állunk a kapujában!”

A program szombat délután kezdődik. A gyülekező 14 órakor lesz a Városháza parknál, ahonnan 15 órakor indul útnak a menet. A résztvevők a Károly körúton haladnak végig, majd az Astoria érintésével érkeznek meg a Múzeum körútra.

Az útvonal ezután az ELTE és a Nemzeti Múzeum előtt vezet el, innen a menet a Kálvin tér felé veszi az irányt. További megálló lesz a Vámház körút és a Fővám tér is.

A Szabadság hídon átkelve a felvonulás balra fordul, és a Műegyetem rakparton ér véget. A Műegyetem előtti területen beszédek, előadások és zenei programok várják majd a felvonulókat.

Az útvonalról térképet is mellékeltek a posztban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Több száz Tisza-szimpatizáns csoportot törölt a Facebook
A platform veszélyes szervezetekhez köthetőként és emberkereskedelemhez kapcsolódóként jelölte meg a közösségeket. A Tisza szerint technikai hiba történt, már elindították a fellebbezéseket.


Rejtélyes törlések történtek a Facebookon: a Meta több száz olyan csoportot távolított el a platformról, amelyek a Tisza Párt szimpatizánsaihoz köthetők, írja a 444.hu. Ezekben a közösségekben több tízezer ember tartotta a kapcsolatot egymással, sokan a tavaszi Magyarok Hangja konzultáció után is aktívak maradtak.

Egy olvasó osztotta meg a lappal azt az e-mailt, amelyet a Tisza Párt csapata küldött ki a követőiknek. Ebben az áll, hogy

a törlések oka a Facebook rendszerében megjelölt kategóriák szerint a „veszélyes szervezethez való kötődés” és az „emberkereskedelem” lehetett, ami alapján valószínűsíthető, hogy technikai hibáról van szó.

A párt nem hagyta annyiban a dolgot: elindították a fellebbezési folyamatot, és közlésük szerint már több csoportot sikerült is visszaállítaniuk. Céljuk, hogy minden közösség újra elérhető legyen a Facebookon, és folytathassák a párbeszédet az érdeklődőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET: