Ellentmondásos az üzemanyagárstop szűkítéséről szóló rendelet a könyvelők egyesülete szerint
"A szombaton 11.18 perckor bejelentett üzemanyagárral kapcsolatos közlések és a kormányrendelet szövege súlyos ellentmondásban áll!" - íjra a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete a Facebookon közzétett közleményében.
Mint azt mi is megírtuk: Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette: a Mol javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy a 480 forintos hatósági üzemanyagárat mostantól csak a magántulajdonú gépjárművekre, mezőgazdasági erőgépekre, traktorokra és a taxik számára tartják fenn.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint a bejelentés és a kormányrendelet ugyanakkor ellentmondásos. A könyvelők egyesülete szerint a problémát az "üzembentartó" kifejezés okozza, amit a kormányinfón élőszóban és az azt követő közösségi médiás közlésekben is magántulajdonú gépjárműként magyaráztak.
- fogalmaznak.
A könyvelők egyesülete szerint ez alapján „haladéktalanul tisztázni kell, hogy melyik jármű esetében áll fenn továbbra is a 480 forintos üzemanyagár”.