A Rovatból

Ellenőröket küldenek a kórházakba, akik bármikor igazoltathatják az orvosokat és az ápolókat

Legalább két főből álló, mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napokban a magyar kórházakban.

Link másolása

A Válasz Online értesülései szerint a napokban az összes állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amiben értesítik őket, hogy az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a betegjelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”.

A revizorok

„a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba, és arról másolatot is készíthetnek“.

A lap úgy tudja, hogy volt egészségügyi intézmény, amely előre aláíratta dolgozóival, hogy tudomásul veszik a váratlan ellenőrzés tényét, nem tanúsítanak ellenállást, és azonnal értesítik a kórház vezetőségét, ha az ellenőrök megjelennek.

A betegek jelenlétének ellenőrzése némileg aggályos, mert az állami egészségügy tulajdonosi jogait gyakorló OKFŐ a biztosítottakkal nem áll kapcsolatban, ráadásul a Válasz Online szerint

elképzelhető, hogy az egészségbiztosító embereit vagy a rendőrséget is bevonják a vizsgálatba, és ők kérik el a biztosított személyi okmányait.

A lap feltételezi, hogy azért kezdik meg az ellenőrzést, mert a kórházak csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a betegek az egyes beavatkozásokhoz előírt időt ténylegesen bent is töltik az intézményben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Én is nagyon sok lábat vágtam le” - mondta Magyar Péter szolnoki nagygyűlésén Kulja András
A TikTokon népszerű influenszer, dr. Kulja András is ott volt a szolnoki eseményen, ahol arról is beszélt, hogy a legjobb ápolók és betegszállítók hagyják ott az egészségügyet, mert megalázó fizetéseket kapnak.

Link másolása

Folytatódott Magyar Péter országjárása: hétfőn Szolnokra látogatott a TISZA Párt politikusa, ahol többek között arról is beszélt, hogy sokkal rosszabb a helyzet a magyar vidéken, mint azt sokan gondolják. Magyar kiemelte azt is, hogy voltak ugyan nehézségek, de minden megyében csodálatosan fogadták őt az emberek.

"Tudják, hit nélkül semmit nem lehet elérni. Még egy focimeccset sem lehet megnyerni"

- mondta Magyar Péter Szolnokon hétfő este a Tiszai hajósok terén.

A TikTokon népszerű sebész szakorvos-jelölt, egészségedukációs tartalomgyártó és influenszer, dr. Kulja András is ott volt a szolnoki eseményen, ahol arról is beszélt, hogy a legjobb tanárok hagyják ott a pályát.

Ugyanez igaz a hazai egészégügyre: a legjobb ápolók és betegszállítók hagyják ott a munkahelyüket, mert megalázó fizetéseket kapnak.

"Nem tudom, hogy tudják-e, hogy miben vagyunk világelsők: amputációban. Mi, sebészek végezzük ezeket a műtéteket, én is nagyon sok lábat vágtam le. Ezeknek a betegeknek a 95%-a vagy cukorbeteg volt, vagy súlyos érszűkülete volt. Ez két olyan betegség, amit megfelelő prevencióval meg lehet előzni, és meg lehet menteni a betegnek a végtagját."

- mondta Kulja a szolnoki beszédében.

És hogy miért nem hallunk minderről? A szakember szerint azért, mert a kormány hozott egy olyan törvényt, hogy az egészégügyben dolgozók és a kórházigazgatók nem beszélhetnek ezekről a tényekről nyilvánosan.

"Erről beszélnünk kell, mert ha nem beszélünk róla, akkor nem tudjuk kijavítani a problémákat"

- tette hozzá dr. Kulja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Mi történt? Félúton visszafordult a Wizz Air dubaji gépe Budapestre
Törökország felett vett 180 fokos fordulatot a Dubajba tartó járat. Félő volt, hogy a technikai probléma miatt 250 ember marad az Egyesült Arab Emírségekben.

Link másolása

Törökország felett fordult vissza a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó járata hétfő délután – írja az Index. A lap információi szerint este ugyanez a repülőgép indult volna vissza Dubajból Budapestre, így félő volt, hogy 250 ember ragad az Egyesült Arab Emírségekben.

„A Wizz Air május 27-én Budapestről Dubajba tartó járata technikai probléma miatt visszafordult az induló repülőtérre. A hiba kivizsgálását és a szükséges javításokat a Wizz Air szakemberei azonnal megkezdték. A légitársaság azon érintett utasok számára, akik ezt igényelték, szállást biztosított, illetve felajánlotta számukra az ingyenes átfoglalást, a 100 százalékos készpénz-visszatérítést vagy az eredeti viteldíj 120 százalékának WIZZ-kreditben való jóváírását”

– közölte a légitársaság a lappal, elnézést kérve a kellemetlenségért. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy mi okozta a problémát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A TEK főigazgatója belecsípett a Telex újságírójának oldalába - videó!
Az elég abszurd esetről felvétel is készült. Hajdu János azért csípett bele az újságíró oldalába, mert állítólag útban volt.

Link másolása

Orbán Viktor kampánykörútján történt az igen szürreális közjáték: Hajdu János, a TEK főigazgatója egyszerűen belecsípett Simor Dániel oldalába, mert a Telex újságírója állítólag útban volt.

A miniszterelnök kecskeméti kampányrendezvényén történt mindez.

Az esetről videó is készült.

A Media1 szerint Hajdu azért csípte meg az újságíró oldalát, mert útban volt. Hajdu korábban Orbán Viktor személyes főtestőre és a Fidesz biztonsági igazgatója is volt.

(via rtl.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Figyelem! Kánikula és felhőszakadás is vár ránk – itt számíthatsz rá leginkább
A héten is folytatódik a napsütéses, meleg idő, de lesz, ahol viharos szél mellett szakad le az ég. A Nyugat-Dunántúlon jobban tesszük, ha nem hagyjuk otthon az esernyőt.

Link másolása

Folytatódik a napsütéses, meleg idő, kedden a felhős tiszántúli tájakon is szakadozik a felhőzet – jelenti a HungaroMet. Általában sok napsütés valószínű a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A Nyugat-Dunántúlon viszont erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, ott lehet a legtöbb záporra és akár felhőszakadással kísért zivatarra számítani – emiatt figyelmeztető előrejelzést is kiadtak a meteorológusok.

A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet délutántól zivataroktól függetlenül is egyre több helyen erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken kissé hűvösebb lehet az idő. Késő estére 15-21 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap. Szórványosan kialakul zápor, zivatar, nagyobb eséllyel az ország keleti, északkeleti felén. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között várható.

Csütörtökön is marad a gomolyfelhős, fátyolfelhős égbolt, többórás napsütéssel. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. Erős vagy viharos széllökések csupán zivatarok környezetében lehetnek. A hajnali 8-16 fokról 23-29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, de napsütés is valószínű. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar. Erős vagy viharos széllökések csak zivatarok környezetében fordulhatnak elő. A minimum-hőmérséklet 10-16, a maximum pedig 21-30 fok között alakul. Északon, északnyugaton lesz hűvösebb, délkeleten pedig melegebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk