SPORT

Elkezdődött a tokiói paralimpia – zárt kapuk mögött zajlanak ezek a versenyek is

A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő képviseli a sportversenyen.


A nyitóünnepséggel elkezdődött a jövő vasárnapig tartó paralimpia Tokióban.

Az ép sportolók versenyéhez hasonlóan a fogyatékkal élők legnagyobb sporteseményét is gyakorlatilag zárt kapuk mögött bonyolítják le.

A szervezőbizottság a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), a japán kormánnyal és a tokiói városvezetéssel egyeztetve múlt hétfőn döntött így a koronavírus-járványra hivatkozva. Ennek ellenére nem lesznek teljesen üresek a lelátók, mert egy nevelési program részeként a helyi diákok kivételt képeznek. A tanulók jelenlétéről az iskolák vezetése egyeztet majd a szülőkkel.

A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő, azaz guide képviseli.

Fotókon a nyitóünnepség:

VIDEÓ: A paralimpia nyitóünnepsége

A paralimpia a fogyatékkal élő emberek számára rendezett legismertebb nemzetközi sportverseny, amely az olimpiai játékok mintájára jött létre. (A siketolimpia és az értelmi fogyatékosok speciális olimpiája nem tartozik a paralimpiához.) A paralimpia kifejezést, amelyet hivatalosan először az 1988-as szöuli játékokon használtak, eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételével alkották meg. Később az előtagot a görög para (hasonló) szóval helyettesítették, utalva az ép versenyzőkével egyenrangú, párhuzamos játékokra. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 2001-ben állapodott meg abban, hogy 2012-től mindig két héttel a nyári olimpiai játékok után, annak versenyhelyszínein rendezik meg a paralimpiát.

A tokiói lesz a XVI. paralimpia. A seregszemlén 160 ország 4400 sportolója verseng majd 22 sportágban - atlétikában, asztaliteniszben, bocsában, cselgáncsban, csörgőlabdában, erőemelésben, evezésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerékpárban, ötfős fociban (látássérültek labdarúgása), lovassportban, kerekeszékes kosárlabdában, kerekesszékes rögbiben, kerekesszékes teniszben, kerekesszékes vívásban, sportlövészetben, tekvondóban, tollaslabdában, triatlonban, úszásban és ülőröplabdában. A különböző sérültségi kategóriák miatt 540 számban tartanak majd eredményhirdetést.

A tollaslabda és a tekvondó újként került be a programba, melyből a hétfős labdarúgást és a vitorlázást vették ki.

A versenyek a keddi megnyitó után szerdán kezdődnek és a jövő vasárnapi záróceremónia előtt szombaton érnek véget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária
A 78 évesen elhunyt sportoló élete az asztalitenisz körül forgott, és a veterán mezőnyben is szép sikereket ért el.


Hetvennyolc éves korában meghalt Jónyer István volt felesége, Jónyer Istvánné Németh Mária – szúrta ki a gyászhírt a Blikk a Magyar Asztalitenisz Szövetség hivatalos honlapján.

Jónyer Istvánné életének része volt az asztalitenisz. A legnagyobb sikereit a veterán mezőnyben érte el.

2015-ben Tampere városában rendezett Európa-bajnokságon megnyerte a női egyest a 65+ korosztályban.

Négy évvel később Budapesten az Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott, bronzérmes lett. Világbajnoki érmet is szerzett, 2017-ben Helsingborgban női párosban lett harmadik.

A szövetség néhány órával korábban még a világhírű férjet,  Jónyer Istvánt köszöntötte 75. születésnapja alkalmából. A négyszeres világbajnok asztaliteniszező a Nemzet Sportolója címet is viseli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Feleki Attila
A Kozármisleny FC tulajdonosa több mint harminc éven át volt a helyi futball motorja. Nevéhez fűződik a klub történetének legjobb eredménye, a negyedik hely a Merkantil Bank Ligában.


A Kozármisleny FC szomorú hírt osztott meg hivatalos oldalán: hosszan tartó betegség után elhunyt a klub tulajdonosa, Feleki Attila, írja a Sportal.hu. Az elmúlt évtizedekben az ő vezetésével élte fénykorát a kozármislenyi labdarúgás.

A csapat 2022-ben feljutott a másodosztályba, egy évvel később osztályozón harcolta ki a bentmaradást. A 2023–2024-es idényben az ötödik helyen végzett a Merkantil Bank Ligában, majd a legutóbbi szezonban története legjobb eredményét elérve negyedik lett. Az új idényben eddig két döntetlent és két vereséget könyvelhetett el a klub, jelenleg a tabella 14. helyén áll.

„Több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója. Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert. Mindennap azért dolgozott, hogy ez a kisvárosi csoda folytatódjon, és most azon leszünk, hogy az általa hátrahagyott örökség tovább éljen. Hogy a csoda folytatódjon nélküle. De érte is.

A hír okozta döbbenet letaglóz bennünket, a felfoghatatlan tény összetörte szívünket! Nyugodj békében, Elnök úr!”

- írták a klub Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Megúszták – Lenyűgöző képeken az idei Balaton-átúszás, amit gyönyörű időben teljesítettek
Teljesen ideális körülmények fogadták a rossz idő miatt kétszer már elhalasztott sportesemény résztvevőit. A győztes alig több mint egy óra alatt teljesítette az 5,2 kilométeres távot.


Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők délutáni, MTI-nek eljuttatott közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.

A teljes távon a hagyományos, tehát segédeszköz nélkül úszók közül a győztes a nyíltvíziúszó-válogatott Barabás Imre lett, aki 2022-ben már nyert Balaton-átúszást. Ezúttal 1 óra 2 perc 49 másodperces idővel ért célba. A leggyorsabban Lengyeltóti Bence búvárúszó, a búvárúszó válogatott tagja ért át Révfülöpről Balatonboglárra 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt.

Teljesítette a távot mások mellett Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint az ultramaratoni futásban világcsúcstartó Bérces Edit. A célba érkezők között volt például Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

A klasszikus táv legidősebb férfi teljesítője 84, a legidősebb női úszó pedig 79 éves volt. A féltávot egy 83 esztendős nő és egy 81 éves férfi is teljesítette, míg a SUP-osok között egy 79 éves férfi és egy 71 esztendős nő volt a legidősebb.

„A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – mondta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az ideivel együtt 1979 óta már több mint 243 634-en teljesítették a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert úszva a Balatonban.

A képekre kattintva galéria nyílik:


Link másolása
KÖVESS MINKET: