Három fideszes politikus is beszélt az RTL.hu kamerái előtt Kötcsén, a párt politikusainak és befolyásos közéleti szereplőinek piknikjén arról, hogy mi várható a polgári engedetlenség eszközéhez nyúló tanárok esetében.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a polgári elégedetlenségben részt vevő tanárok ügye munkajogi kérdés, az állam szeretné őket a jogszabályok betartatására ösztönözni. Ugyanakkor ha azokat nem tartják be, a kirúgásuk elkerülhetetlen lehet.
Orbán Balázs Kötcsén
Korábban Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos is hasonlóan fogalmazott.
„A polgári engedetlenség egy döntés a polgár részéről, hogy ő úgy szegi meg a törvényt, hogy vállalja annak a következményeit. Ők vállalják ennek a következményeit. Mindennek van következménye”
– fogalmazott Nyitrai.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter újságírói kérdésre arról beszélt, hogy oktatási reform várható uniós keretből – ezzel magyarázta, hogy miért kötik a pedagógusok béremelését az EU-s támogatásokhoz, miközben a rendőrök bérét költségvetési forrásból is tudták rendezni.
„Nem lehet a pedagógusokat eléggé megbecsülni. Szívem-lelkem a pedagógusoké”
– fogalmazott az uniós tárgyalásokon a legnagyobb szerepet játszó miniszter. Arra viszont nem tudott válaszolni, miért keres többet egy kezdő határvadász egy pedagógusnál.
Navracsics Tibor Kötcsén
Három fideszes politikus is beszélt az RTL.hu kamerái előtt Kötcsén, a párt politikusainak és befolyásos közéleti szereplőinek piknikjén arról, hogy mi várható a polgári engedetlenség eszközéhez nyúló tanárok esetében.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a polgári elégedetlenségben részt vevő tanárok ügye munkajogi kérdés, az állam szeretné őket a jogszabályok betartatására ösztönözni. Ugyanakkor ha azokat nem tartják be, a kirúgásuk elkerülhetetlen lehet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.
Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.
„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”
– írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:
„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”
A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.
Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.
Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.
Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.
Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint
a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.
Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.
Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.
Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.
Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.
A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.
Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint
a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.
Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.
„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.
Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”
November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.
„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rosszul lett egy forgalmista, órákra megbénult a forgalom a váci vasútvonalon
Az utasokat pótlóbuszokkal kellett tovább szállítani a lezárt szakaszról. A Nyugati pályaudvaron óriási tömeg és teljes tanácstalanság fogadta a hazaindulókat.
Estére helyreállhat a menetrend a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon, miután pénteken 16 órakor újra megindult a forgalom Gödön. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Szobról 15:56-kor, valamint a Nyugati pályaudvarról 16:08-kor induló Z70-es járat már a teljes útvonalon közlekedett.
A délutáni csúcsforgalmat megbénító káoszt egy váratlan rosszullét okozta: Göd állomáson lett rosszul a forgalmi szolgálattevő.
A Nyugati pályaudvaron várakozó utasok ebből annyit érzékeltek, hogy az indulás előtt egy perccel bemondták, a vonat „váratlan forgalmi okok” miatt nem közlekedik, írta a Telex.
A gödi állomás lezárása miatt a szerelvények órákon át csak Dunakeszi és a Nyugati pályaudvar, illetve Vác és Szob között jártak.
A fennakadás a nemzetközi járatokat sem kímélte, a Prága felől érkező Metropolitan EuroCitynek Göd előtt kellett vesztegelnie. A Prágába tartó, 15:30-as járat pedig várhatóan másfél órás késéssel indulhat el.
Az átmeneti időszakban a MÁV a 300-as és 371-es Volán-járatokon 17:30-ig elfogadta a vasúti jegyeket és bérleteket. Emellett a veresegyházi vonalat javasolták kerülőútként.
A Dunakeszi és Vác közötti szakaszon pótlóbuszok szállították az embereket, amelyek Gödön a városházánál, Felsőgödön a Duna útnál, Sződ-Sződligetnél és Vác-Alsóvárosnál a megállóhelynél, Vácott pedig az autóbusz-állomáson álltak meg.