HÍREK
A Rovatból

Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök, 81 éves korában érte a halál

A volt köztársasági elnök „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el.


Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap - tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.

Sólyom László "óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után" hunyt el - áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.

Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsen. Itt végezte jogi tanulmányait, diplomát 1964-ben szerzett. Bírósági fogalmazóként kezdett dolgozni, közben könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken volt tanársegéd, német polgári jogból is doktorált.

1969 és 1983 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75 között az Országgyűlési Könyvtárban volt tudományos kutató. 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, és 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is.

Ösztöndíjjal tanulmányutat tett a berkeleyi Kaliforniai Egyetemen, a Kölni, a Frankfurti Egyetemen és a hamburgi Max Planck Intézetben. 1999-2000-ben a Kölni Egyetem vendégprofesszora volt, ahol 1999-ben díszdoktorrá választották. Kutatási területe: a polgári jog története, összehasonlító polgári jog, alkotmányjog.

Kezdettől fogva részt vett a Duna mozgalomban, a Duna Kör alapító tagja, az 1980-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt, és tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is.

1989-től az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 1990-98 között elnöke volt. 1994-től a Nemzetközi Jogászbizottság, 1998-tól az Európa Tanács Velence-bizottságának tagja volt.

Az Országgyűlés 2005. június 7-én a harmadik köztársaság harmadik elnökévé választotta. Jelölését a Védegylet javasolta, majd a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum támogatta. Hivatalát 2010. augusztus 5-ig töltötte be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra a szolnoki befogadó otthonról: kikötözték, molesztálták és bántalmazták a gyerekeket
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.

A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.

Volt lakók és dolgozók is azt állítják, hogy egyes felügyelők ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat zaklattak szexuálisan, de a vezetőség jelzések ellenére eltussolta ezeket az ügyeket.

„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”

– mondta egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került.

A lány azt mondja, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak.

Magyar Péter a Facebookon reagált a riportra. Mint írta, a beszámoló döbbenetes, ahogy annak lehetősége is, hogy a bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozókat elhallgattatták vagy ellehetetlenítették.

A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt! Oszd meg, hogy a tízmilliárdos jachtokon nyaraló miniszterekhez is eljusson!

- fűzte hozzá a TISZA Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A Belügyminisztérium azzal érvelt a bíróságon, hogy Takács Péter „nem pontosan fogalmazott”, amikor 70-80 döntés-előkészítő anyagról beszélt
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy nyilvánosságra hozzák a magyar egészségügyről méregdrágán készült tanulmányok tartalmát.


A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy kiderítse, a kormány 2020 óta milyen tanulmányokat és szakértői anyagokat készíttetett százmilliókért az egészségügyi rendszer állapotáról és átalakításáról. A civil szervezet azt a listát követeli, amelyre Takács Péter egy áprilisi nyilatkozatában utalt - a BM szerint tévesen.

Mint ismert, a bíróság júliusban beidézte az egészségügyi államtitkárt, aki nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, nem kapta meg az idézést. A bíró akkor a K-Monitor javára döntött, amelynek értelmében a Belügyminisztérium ki kell, hogy adja a titkos dokumentumokat, ám ez ellen fellebbezést nyújtottak be.

A tárca álláspontja az, hogy Takács nem pontosan fogalmazott, amikor az utcán adott interjúban a tanulmányok számáról beszélt. Erre a nyilatkozatra alapozva a K-Monitor 70-80 anyagot keres a BM-en, amely viszont azt állítja, mindössze kettő létezik: egy, a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben nyilvánosságra hoztak, valamint egy, a Boston Consulting (BCG) által készített tanulmány.

Utóbbi egy több száz oldalas anyag, amelyet 2020-ban rendelt meg a minisztérium, 780 ezer euróért (mai árfolyamon kb. 308 millió forint plusz áfáért). A dokumentum az egészségügy átalakításáról szól, de tíz évre titkosították.

Mint emlékezetes, Takács Pétert áprilisban kereste meg a Partizán azzal, hogy a kormány miért nem hozza nyilvánosságra a BCG-tanulmányt. Az államtitkár akkor azt mondta: az „egy döntés-előkészítő anyag, mint annyi más, 70-80 ilyen van csak az egészségügyi ágazatban”. Hozzátette: azért titkos, mert „döntés-előkészítő, amiben egy csomó minden olyan van, amelyet a kormány nem szeretne megvalósítani, de alkalmasak arra, hogy hergeljék vele az állampolgárokat”.

A K-Monitor a BCG-tanulmány nyilvánosságra hozataláért korábban indított perben másodfokon nyert, ám a Kúria az elsőfokú, a BM-nek kedvező döntést hagyta helyben, így az anyag titkos maradt. Az Alkotmánybíróság később elutasította a szervezet panaszát, ezért a dokumentum jelen állás szerint 2030-ig nem válhat megismerhetővé. A civil szervezet viszont nem adja fel, a pereskedés újabb fordulója novemberben kezdődik.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, ahogy Kapu Tibor hazaérkezik Magyarországra
Hosszú idő után végre ismét itthon Kapu Tibor. A magyar űrhajós hétfő délelőtt érkezik Magyarországra.


Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.

A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.

A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: