KÉK HÍREK
A Rovatból

Életfogytiglanra ítélték a 14 éves német lány iraki gyilkosát

A 22 éves férfi előbb megerőszakolta a kamaszlányt, majd megfojtotta és elásta, hogy áldozata ne tudja feljelenteni a nemi erőszak miatt.

Link másolása

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a wiesbadeni tartományi bíróság szerdán azt az iraki férfit, aki 2018 tavaszán megerőszakolt és meggyilkolt egy 14 éves német diáklányt.

A bűncselekmény súlyára való tekintettel a csak Ali B.-ként azonosított, 22 éves iraki elítélt a hagyományos életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt bűnözőktől eltérően 15 év után sem kerülhet szabadlábra. Emellett a bíróság döntése értelmében a gyilkosnak még 50 ezer euró fájdalomdíjat is ki kell fizetnie az áldozat családjának.

A bíróság egyetértett az ügyészség érvelésével, miszerint az elkövető sem megbánást, sem együttértést nem tanúsított, a nemi erőszakot és a gyilkosságot hidegvérrel, céltudatosan és alattomosan hajtotta végre.

Ali B. a 14 éves Susannát megerőszakolta, megfojtotta, majd holttestét egy erdőben elásta. Az ügyész szerint a férfi azért végzett áldozatával, hogy Susanna ne tudjon feljelentést tenni a nemi erőszak miatt. A férfi a gyilkosságot beismerte, de a nemi erőszakot végig tagadta.

"Kioltott egy életet, mely számára semmit sem jelentett" - húzta alá egy héttel ezelőtti záróbeszédében a vádhatóság képviselője, aki szerint Susanna szexuális vágyai kielégítésére kellett Ali B.-nek.

Nem egy megrendült menekült tettéről van szó, "használta, megölte, elásta"

- magyarázta az ügyész, aki szerint a történtek szinte példátlan kegyetlenségről tesznek tanúbizonyságot.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vámospércsi testvérgyilkosság: súlyosabb büntetést kapott másodfokon a hároméves síró húgát halálra verő tinédzser
A 14 éves fiú többször hasba vágta a kislányt, majd lefektette az ágyra és kiment rágyújtani. Amikor visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a gyerek nem mozdul.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Négy és fél évet kell a fiatalkorúak börtönében ülnie annak a vámospércsi fiúnak, aki halálra verte a rábízott féltestvérét, egy hároméves kislányt, írja az rtl.hu.

A szülők dolgozni indultak még 2021 októberében, ezért az akkor 14 éves fiú gondjaira bízták otthonukban az áldozatot és másfél éves kisfiukat.

A lány sírt a szülei után, ezért tinédzser bátyja többször hasba ütötte. A kályhának is nekieső gyereket ezután az ágyra fektette, majd cigarettázni ment. Miután visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a kislány nem mozdul.

A fiút első fokon négy évre szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék halált okozó testi sértés miatt. Legkorábban a büntetés kétharmadának a kitöltése után szabadulhatott volna feltételesen. A fiú beismerte tettét, és a másodfokú ítélet kihirdetése előtt azt mondta: máig kisértik a történtek.

A szülők szerint enyhe ítélet született, és az RTL Híradójának elmondták: képtelenek megbocsátani a fiúnak.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: