HÍREK

Elektromos sokkolókat is használhatnak ősztől a magyar rendőrök

Ötméteres távolságon belül két lövést is le tudnak majd adni: hibázás esetén akár egy második lövést vagy két találattal két célpont sokkolását is lehetővé teszi.

Link másolása

Első körben harminc darab Taser X2 típusú, modern elektromos sokkolót kapott a rendőrség – értesült a Magyar Nemzet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján az eszközök a Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központhoz kerültek, hogy a hivatásos állományt kiképző instruktorok sajátítsák el először azok használatát.

A közterületi szolgálatot ellátó járőrök és a nyomozók – a tanfolyamok és a beszerzések rendjéhez igazodva – előreláthatólag az utolsó negyedévben kapják meg a sokkolókat.

A rendőrség először 2011-ben szerzett be kipróbálásra három elektromos sokkolót, majd később, 2016-ban ötszáz sokkolópisztoly és ezer sokkolóbot beszerzésére írtak ki pályázatot – emlékeztet a lap.

A tavaly indult fegyverzetmodernizációs program idén jutott el abba a stádiumba, hogy a hivatásos állomány szolgálati maroklőfegyvereinek cseréje mellett ezt a külföldön már bevált eszközt is alkalmazhassa a magyar rendőrség. A most rendszerbe állítandó eszközt a rendőrség mellett a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is megkapják.

Az amerikai Taser X2 kétlövetű elektródkilövő, amellyel ötméteres távolságon belül két lövést is le lehet adni: hibázás esetén akár egy második lövést vagy két találattal két célpont sokkolását is lehetővé teszi.

A gyártó az eszközt lézeres célpontkijelölővel is ellátta, ami garantálja a pontos használatot, valamint a vétlen személyek biztonságát. A Taser X2 kis áramerősségű, nagyfeszültségű elektromos kisüléssel stimulálja az érző- és mozgatóidegeket. A bőrben található érzőidegek felveszik az elektromos impulzusokat, a sokkolt ember lebénul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor manipuláltnak nevezte az orosz választásokat szűk körben
A magyar miniszterelnök szerint Putyin aligha adja fel a harcot a közelgő orosz elnökválasztás miatt.

Link másolása

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor zártkörű háttérbeszélgetéséről, ahol Magyarország EU-tagságával kapcsolatban is elmondta véleményét. Roland Tichy írt meg újabb részleteket a MCC-konferencián 15 újságíró előtt elhangzottakról, szúrta ki a hvg.hu.

A „liberális-konzervatív” magazin szerzője szerint

a magyar miniszterelnök úgy véli, Putyin aligha adja fel a harcot Ukrajnában, mivel Oroszországban elnökválasztás lesz, és „a háború vesztesei nem nyernek választásokat, még a manipuláltakat sem”. Orbán szerint az oroszok kegyetlenek, erre példaként hozta fel Nagy Imrét, akit „1956-ban az oroszok felakasztottak”.

A kormányfő úgy véli, Oroszországnak fel kellett adnia eredeti háborús céljait, és most arra törekszik, hogy egy ütközőzónát hozzon létre, nagyjából a vitatott donbászi vonal mentén. A miniszterelnök szerint az „azonnali tűzszünet” lehet a megoldás, de a területek elosztásába feltehetően nem egyeznének bele az ukránok.

„Nem Európa számít egy orosz támadás esetén, hanem csak az USA biztonsága! Minket nem kérdeznek!” – mondta a beszámoló szerint Orbán, majd hozzátette, hogy „Európa teljes megsemmisülésének valódi veszélye azon a tényen alapul, hogy Európa elsősorban az USA geopolitikai érdeke”.

A cikkben Tichy is kitér Magyarország és az EU viszonyára. Az újságíró szerint „Orbán elutasítja a vágyott egységes uniós államot, és ragaszkodik a szuverén államok uniójának koncepciójához”. Tichy szerint Orbán elutasítja „az EU iránti vak lelkesedést”, de ugyanígy elutasítja „az EU-ból való kilépést is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Több száz Wagner-zsoldos került kórházba Luhanszk megyében – állítja az ukrán vezérkar
Ott azonban az orvosok állítólag nem akarják ellátni őket.

Link másolása

Az orosz Wagner zsoldoscsoport mintegy háromszáz tagját szállították a Luhanszk megyei Juvilejne kórházába, az orvosok azonban nem hajlandók ellátni őket – hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán vezérkar.

A jelentés szerint az orvosok azért nem akarják kezelni őket, mert legtöbbjük olyan betegségek hordozója, mint az AIDS, a szifilisz, a tuberkulózis, valamint a tüdőgyulladás.

Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója közben egy tévéműsorban elmondta, a régiójában sok az orosz katona, akik képzetlenek, de létszámuknak köszönhetően képesek az előrenyomulásra. „Bármi lehetséges, mert ez egy hatalmas ellenség elleni háború. Oroszország 140 milliós lakosságával hatalmas tartalékkal rendelkezik. Igen, ezek nem hivatásos katonák, de még mindig sok van belőlük. Még ha nincs is jól átható taktikájuk, a létszámuknak köszönhetően fokozatosan haladnak előre” – fogalmazott a kormányzó. Egyúttal megjegyezte, hogy a térségben nehéz a helyzet, de az ukrán erők jól tartják az ellenőrzésük alatt álló területeket.

A dél-ukrajnai Herszon megyei kormányzói hivatal arról adott hírt, hogy vasárnapra virradóra az orosz erők Grad rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a megyeszékhelyt, Herszon városát. Eltaláltak egy tömegközlekedési vállalatot, amelynek az épülete megsemmisült és tíz városi járműben keletkeztek károk. További négy lakóház rongálódott meg, de személyi sérülés nem történt.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt napban mintegy 650 orosz katona halt meg, akikkel együtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége hozzávetőleg 126 160-ra emelkedett. Az ukrán erők egyebek mellett nyolc orosz harckocsit és hét tüzérségi fegyvert semmisítettek meg az elmúlt napon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Karácsony Gergely szerint a mesterséges intelligencia okosabb, mint a kormány
Legalábbis nem használja azokat a szavakat, amivel Lázár János üzente meg a leállítandó projekteket.

Link másolása

Nemrég mi is bemutattuk, milyen területeken és mennyire intelligens az Open AI chatbotja, a ChatGPT, ami azóta több egyetemen sikeresen "tett le" vizsgákat, házidolgozatokat old meg, de művészi teljesítményre is képes.

Vasárnapi Facebook-posztjából kiderül: Karácsony Gergely is felfedezte magának a chatbotot (amilyenhez hasonló, bár jóval egyszerűbb változatot ő maga is használ a Facebookon), rögvest fel is tett neki néhány kérdést. A főpolgármester ezzel azt szerette volna megmutatni, a Fidesz megszüntetett vagy leállítani tervezett beruházásaival szemben az AI mit tartana Budapest legfontosabb fejlesztéseinek.

Karácsony megfogalmazása szerint:

„Ilyen, amikor a mesterséges intelligencia okosabb a kormánynál, mert tudja azt, amit mi, budapestiek is jól tudunk...”

Hozzáteszi, „annyi azért ebből is leszűrhető: a mesterséges intelligencia Budapest ügyében nem használja a "lezárni", "nem", "soha" szavakat”.

Ezzel a városvezető utal Lázár János módszereire. Pénteken derült ki, hogy az építési és közlekedési miniszter csapatával dokumentumokra írt rövid szavakkal közölte, hogy mely projekteket szánja folytatásra méltónak, és melyeket kaszálná el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Síelőkkel és snowboardosokkal telt meg a mátraszentistváni sípark – fotók
A síközpont végre kinyithatott, miután sok hó esett a Mátrában, a téli sportok szerelmesei pedig ki is használták az alkalmat.

Link másolása

A várva várt télies időjárásnak köszönhetően a héten kinyitott a mátraszentistváni sípark, az ország egyik legnépszerűbb síközpontja.

A napokban már többen is kipróbálták már a frissen behavazott pályákat, hétvégére pedig meg is telt a sípark síelőkkel és snowboardosokkal.

A legfrissebb tájékoztatás szerint öt (négy kék és egy piros) pályán lehet csúszni, de várhatóan jövő héten újabb pályát nyitnak meg. Hétvégén pedig már esti síelésre is lesz lehetőség.

Az MTI fotósa képeken örökítette meg a vasárnap havat szelőket:


Link másolása
KÖVESS MINKET: