A Szilágy megyei önkormányzat jogi úton fogja kérni elővásárlási jogának gyakorlatba ültetését. Az eladó azt szeretné, ha minél előbb elkezdenék a kastély felújítását, és az épületben Wesselényi-múzeum működne.
A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen a botanikus kert működik.
A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam az épületért csekély összegű kártérítést fizetett, amit a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott.
Az örökösök azért kényszerültek a kastély eladására, mert belátták: nem tudják előteremteni a felújításhoz, karbantartáshoz szükséges összeget.
A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok (úttörők) házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne.
Visszaszolgáltatásáról 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság. A Szilágy megyei önkormányzat azt követően kívánt élni az elővásárlási jogával, hogy korábban a román kulturális tárca lemondott erről.
A Szilágy megyei önkormányzat nem tudta egyelőre érvényesíteni elővásárlási jogát a zsibói Wesselényi-kastély fölött, mert az örökös már korábban eladta a műemléképületet - jelentette be kedden, közösségi oldalán Szilágyi Róbert, az önkormányzat alelnöke, a kastély megvásárlására létrehozott bizottság vezetője.
Szilágyi Róbert hozzátette: az önkormányzat jogi úton fogja kérni elővásárlási jogának gyakorlatba ültetését.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a Maszol.ro portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy a kastélyt a Kolozsváron bejegyzett Micro Vision Consult Kft. vásárolta meg április 20-án, bő egy héttel azelőtt, hogy a Szilágy megyei önkormányzat a megvásárlásról döntött volna. Szilágyi Róbert kitért arra is, hogy az önkormányzatot március 17-én keresték meg az elővásárlási ajánlattal, és 29-én hivatalosan jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.
Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy
az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.
Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”
Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.
A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.
A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.
A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.
Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.
A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:
„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”
Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”
A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”
Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.
A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy
az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.
A felvételt itt lehet megnézni:
A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek: