HÍREK
A Rovatból

„Éhes disznó makkal álmodik” – Magyar Péter így reagált arra, hogy a teljes kormánypárti sajtó a férfiasságával van elfoglalva egy napja

Talán először fordult elő a magyar médiatörténetben, hogy egy hírműsor főműsoridőben egy politikus péniszéről értekezzen, hosszan.


Bizarr interpretációt kapott Magyar Péter és Orbán Viktor európai parlamenti felszólalása, annak elő- és utóélete a kormányhoz közeli sajtóban és a közösségi médiában.

Számos megafonos influenszer mellett posztban Deutsch Tamás, publicisztikában Bayer Zsolt, videóban a Megafon, cikkekben a Mandiner, a Ripost és hasonló termékek, míg esti, főműsoridős hírműsorban(!) a Tények is komolyan foglalkozott azzal, hogy Magyar és Orbán kézfogása előtt

vajon Magyar Péter tényleg a péniszét fogta-e meg a nadrágján keresztül.

Igaz, a sztori kicsit körbeért, hisz Deák Dániel megafonos influenszerként is komoly érdeklődést mutatott Magyar Péter matatása iránt, míg a Tényekben már mint ezzel kapcsolatos szakértő nyilvánult meg.

A közélet erre fogékony részét tehát immár több mint 12 órája meglehetősen mélyen Magyar Péter férfiassága foglalkoztatja, ami mellett maga az érintett (vagy inkább a feltételezett érintő) sem ment el szó nélkül. A Tisza Párt elnöke reggeli, Orbán Viktor beszédére reagáló Facebook-posztjában üzent a fent említett matatáskutatóknak. Mint írta:

„Orbán Viktor mai rádióbeli szeánszának minden pontján villogott a hazugságvizsgáló gép. Eközben a miniszterelnök szellemi/erkölcsi hátországát jelentő Bayer Zsolt-Megafon-TV2-Deutsch Tamás négyes fogat övön aluli mélységekbe süllyedt (éhes disznó makkal álmodik).”

Posztja végén még azt is hozzátette: „A TISZA Párt nem süllyed le a Fidesz, Bede Zsolt, a Megafon és Bayer Zsolt szintjére. Mi továbbra is a magyar emberek életét befolyásoló problémákról és az azokra adható megoldási javaslatokról fogunk beszélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak a Balatonra” - Geszti Péter Lázárt és Mészárost ekézte a színpadon
Több hazai zenész után Geszti Péter is beleállt a kormányba a fellépésén. A koncertjén kifigurázta a MÁV-ot és az ország leggazdagabb emberének luxusutazásait is.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A sort Caramel kezdte néhány hónappal ezelőtt, amikor egy koncertjén - érezhető kormánypárti kritikával - felszólalt a gyűlöletkeltés ellen. Azóta ByeAlex, Kiss Tibi, Marsalkó Dávid és Lukács László is hasonló módon és mondanivalóval nyilatkozott a társadalmi megosztottság kapcsán. Geszti Péter a hódmezővásárhelyi Szent István-napok keretében, a XIX. Borfesztiválon folytatta a sort, múlt pénteken.

A koncerten közvetve szájára vette Lázár Jánost és Mészáros Lőrincet is.

„Tegye föl a kezét, aki busszal jött ide! Tegye föl a kezét, aki autóval! Tegye föl, aki vonattal! Nektek külön gratulálok, hogy sikerült ideérni. Most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra” – szólt be Lázár Jánosnak Geszti.

Ezután Mészáros Lőrinc utazásait parodizálta. Mint ismert, az ország leggazdagabb embere egy kétmilliárdos helikopterrel, majd egy 22 milliárdos magángéppel utazott Münchenbe, ahol felkérdezték, hogyan jutott el a helyszínre. Az ekkor elhíresült mondatára Geszti azzal utalt a koncerten, hogy „muszáj még kérdeznem valamit? A többiek hogy jöttek? Hát, gondolom, nem gyalog...”

(Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vége a kánikulának! Brutális időjárás jöhet a nemzeti ünnep után
Augusztus 20-án még tombol a hőség, de csütörtöktől délnyugat felől nagy fordulat várható. A hétvégére lehűlhet az idő, eső és viharos szél is jöhet.


A hét első felében még nyári idő lesz, de az Időkép.hu azt jelzi, hogy csak szerdáig melegszik az idő, így augusztus 20-án 30 és 35 fok közötti maximumokra van kilátás. Aznap délután viszont nyugat felől felhősödés kezdődik, majd estére a Dunántúlon helyenként már záporok, zivatarok is lehetnek.

Csütörtökön csak délen és délkeleten tart ki a hőség, a hőmérséklet elérheti a 35-36 fokot. Ezzel szemben az északi és nyugat országrészben 23-29 fokig hűl a levegő. Később délnyugat felől egyre több helyen számíthatunk majd záporokra és zivatarokra, amelyek lassan, de szinte biztosan elérik a déli és délkeleti tájakat is.

Heves zivatarok is várhatók, amelyekhez nagyobb méretű jég, felhőszakadás, sőt, akár 80-90 km/órás sebességet meghaladó széllökések társulhatnak.

Pénteken sokfelé lehet szükség az esernyőkre. Délután inkább keleten valószínű további eső, zápor, zivatar, miközben nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet. A szél országszerte nyugatira, majd északnyugatira fordul, és sokfelé jönnek még viharos lökések

Ekkor már csak délkeleten lesz 27-30 fok, máshol 20-26 fok között lesz a maximum hőmérséklet.

A front mögött a hétvégén mérsékelten meleg idő várható, hűvös hajnalokkal, nappali 21-27 fokokkal. Az északnyugati szél gyakran feltámadhat, de napos-gomolyfelhős időre lehet számítani, néhol jelentéktelen záporral.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat és a fenyegetéseidet” - visszaszólt Szijjártónak az ukrán külügyminiszter
Szijjártó Péter korábban odavetette kollégájának, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú Ukrajna működtetésében. Andrij Szibiha nem maradt adós a vitriolos válasszal.


Újabb kemény szóváltás robbant ki Budapest és Kijev között. Szijjártó Péter külügyminiszter azt írta angolul az X-en, hogy Ukrajna ismét megtámadta a Magyarországra vezető olajvezetéket, amivel el is vágták az ellátást.

A magyar tárcavezető szerint ez „felháborító és elfogadhatatlan” támadás hazánk energiabiztonsága ellen.

Azt is közölte: Oroszország energiaügyi miniszterhelyettese, Pavel Sorokin tájékoztatta: a szakembereik dolgoznak a transzformátorállomás helyreállításán, de egyelőre nem tudják, mikor indulhat újra az olajszállítás Magyarország felé.

Szijjártó a posztban azt állította, hogy Brüsszel és Kijev már 3 és fél éve próbálja belerángatni Magyarországot a háborúba, illetve szerinte az ismétlődő ukrán támadások is ezt a célt szolgálják. Hozzátette: „ez nem a mi háborúnk, nincs közünk hozzá, és amíg mi vagyunk hatalmon, Magyarország ki fog maradni belőle.”

Végül azt üzente az ukrán vezetőknek, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú szerepet játszik Ukrajna működtetésében.

A magyar politikus bejegyzésére Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter reagált. Azt írta, „Péter, nem Ukrajna, hanem Oroszország kezdte ezt a háborút, és Oroszország az, amelyik nem hajlandó befejezni.” Szibiha emlékeztette a kormányt, hogy évek óta figyelmeztetik őket Moszkva megbízhatatlanságára, de Magyarország ennek ellenére ragaszkodott az orosz függőséghez – még a totális háború kitörése után is.

Az ukrán külügyminiszter azzal zárta a posztját, hogy „most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat – és a fenyegetéseidet”.

Szijjártó a Facebookon folytatta a történetet, de magyarul, így ezt a posztot már nyilván nem Szibihának, hanem a magyar szavazóknak szánta. „Az ukránok külügyminisztere nekem ugrott az X-en, miután bejelentettem, hogy ukrán támadás érte a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket. Azt írta, reklamáljak az oroszoknál. A kolléga figyelmét valahogy elkerülték a tények” - közölte, majd pontokba szedte, mire gondol.

„Első tény: Oroszország évtizedek óta szállítja a kőolajat Magyarországra a Barátság-vezetéken. Ez Magyarország érdeke.

Második tény: Ukrajna ezt a vezetéket támadja, s az ukrán támadások miatt rendszeresen leáll a kőolaj szállítása. Ez ellentétes Magyarország érdekével.”

A tárcavezető hozzátette: ő Magyarország külügyminisztere, ezért számára Magyarország érdeke az első, majd megismételte, hogy „továbbra sem feledni: Ukrajna áramellátásának nagy része Magyarországról érkezik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fekáliás szennyvíz került a Balatonba – a vízügy szólt a szemesi önkormányzatnak, riasztották a lakosságot
Egy közeli lakópark medencéjéből indult el a szennyezés, ami a tóba folyik. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azt nyilatkozta, hogy eltávolították a Balatonból a fekáliás szennyvizet, így szerintük már nincs veszély.


Balatonszemes vezetése az önkormányzat Facebook-oldalán megosztott közleményben tudatta a lakossággal és a környéken nyaraló turistákkal, hogy 2025. augusztus 17-én a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a település térségében.

A polgármesteri hivatal törölt, majd bővített változatban újraposztolt tájékoztatása szerint a vizsgálatok kimutatták: egy medence leeresztése közben szennyvíz jellegű víz jutott a Balatonba.

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azóta elérhetetlenné vált posztjára hivatkozó 24.hu szerint fekáliás vízről van szó, ami a felújítás alatt álló csapadékvíz-elvezető rendszeren keresztül jutott el a tóba. A szennyezés egy lakópark medencéjétől indult el, és az épületkomplexumot üzemeltető cég vállalta is a teljes felelősségét.

A balatonszemesi önkormányzat frissült közleménye szerint az illetékes vízügyi szakemberek azonnal elrendelték a fertőtlenítést, valamint a felújítás alatt álló kivezető árokban rekedt víz eltávolítását.

A helyszínen a Vízügyi Igazgatóság, a katasztrófavédelem és a település képviselői közösen végzik a szennyezés felmérését és a további intézkedéseket. Ezzel egy időben minden érintett hatóság és az önkormányzat is megteszi a szükséges jogi lépéseket a „károkozó cég” ellen, amelyet a városvezetés szerint minden anyagi jellegű felelősség egyedül terhel. A városvezetés közölte, hogy a Tisztifőorvosi Szolgálat ellenőrizte a vízminőséget a területen, és úgy ítélte meg, hogy nem kell elrendelni fürdési tilalmat.

Ettől függetlenül az önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakók és a fürdőzők fokozottan figyeljenek a hatóságok jelzéseire, kerüljék a szennyezett vízzel való közvetlen érintkezést, illetve jelezzék az önkormányzatnál, ha újabb szennyezést vagy vízminőséget érintő problémát tapasztalnak. A közlemény kiemeli: a Balaton vízminőségének védelme közös ügy, az illetékes szervek pedig folyamatosan dolgoznak a helyzet mielőbbi rendezésén.

A We Love Balatonnak közben a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azt nyilatkozta, hogy eltávolították a Balatonból a fekáliás szennyvizet, így szerintük már nincs veszély.


Link másolása
KÖVESS MINKET: