SZEMPONT
A Rovatból

Innen győznék le Orbán Viktort áprilisban – Megnéztük az ellenzék kampányközpontját

A belvárosi irodában több mint száz ember, köztük rengeteg önkéntes dolgozik nap mint nap a kormányváltásért. Körbevezettek bennünket.


A liftből kiszállva, majd az impozáns üvegajtón belépve rögtön egy monitort pillantunk meg, rajta egy másodpercekre lebontott visszaszámlálóval, amin folyamatosan nyomon lehet követni, mennyi idő van hátra a választásig, egyben az ellenzék által remélt kormányváltásig.

A Hold utcai ház teljes felső emeletét elfoglaló irodát, aminek ablakából – egyfajta plusz motivációként – a Parlament is jól látszik, novemberben bérelte ki a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Azóta egyszerre szolgál Márki-Zay Péter és csapata, illetve az Egységben Magyarországért kampányközpontjaként. Egyelőre áprilisig terveznek itt, a folytatás majd a választási eredmény fényében dől el.

A közös miniszterelnök-jelölt hetente 2-3 alkalommal jön be, általában azokon a napokon szokta ide szervezni a megbeszéléseit, amikor az Egyenes Beszédben szerepel. De mivel hódmezővásárhelyi polgármesterként a hét egy részét saját városában kell töltenie, valamint az országot is folyamatosan járja, az idő nagyobb részében nélküle tartják a frontot.

Így is folyamatos a nyüzsgés: gyakorlatilag mindig több megbeszélés, találkozó, tárgyalás zajlik párhuzamosan, ottjártunkkor alig találtunk olyan helyiséget, ami ne lett volna foglalt. Egy-egy hétköznap akár 120-an is megfordulnak itt, és hétvégenként is többen bejönnek. A legsűrűbb időszakokban 70-80 ember van bent egy időben, ilyenkor leginkább egy felbolydult méhkashoz hasonlít a központ.

A sajtóterem épp üres volt, de ide is minden napra jut több esemény: a facebookos élő közvetítésekből már ismerős háttér előtt tartják a hat párt közös sajtótájékoztatóit, valamint azokat a sajtóreggeliket is, melynek során a szakpolitikai területek vezetői mutatkoznak be – közülük többekkel, például Inkei Péterrel (kultúra) és Polyák Gáborral (média) külön interjúban is foglalkoztunk.

A Simon András és Péterfi Judit által irányított kommunikációs stáb feladata egyrészt ezeknek az eseményeknek a megszervezése és levezénylése, a hazai és a nemzetközi sajtómegkeresések fogadása, egyeztetése a miniszterelnök-jelölttel és az egyéni jelöltekkel. Emellett ők készítik a háttéranyagokat Márki-Zay Péter országjárásaihoz is.

Több kisebb mellett két nagyobb tárgyaló van az irodában, ott szoktak rendszeresen ülésezni a pártelnökök, a Kampánytanács, illetve a Kormányzati Előkészítő Tanács is. Ez utóbbi feladata a kormányprogram kidolgozása, illetve a majdani koalíciós kormányzásra való felkészülés. Több albizottsággal rendelkezik, melyeknek a pártok képviselői, valamint szakértők a tagjai. Magát a kampányt pedig a Zaránd Péter által vezetett operatív stáb irányítja, szintén innen.

Külön irodájában dolgozik a kreatív csapat, ők felelnek a kampány arculati és grafikai elemeiért, az óriásplakátoktól a közösségi médiában megjelenő posztokig, illetve a jelöltek borítóképeiig. Itt folyik nemcsak a tervezés, hanem a nyomdai előkészítés is.

Választókerületi szinten is együttműködnek a jelöltekkel, bár ez elsősorban a pártok feladata, de a központi stáb is tud segíteni, ha olyan igény merül fel. Például az egyéni kampányújságokat közösen állítják össze.

Egy call center is működik a központban, itt szinte kizárólag önkéntesek dolgoznak. Feladatuk, hogy az aktivistának feliratkozott emberekkel egyeztessék, miben tudnának segíteni, valamint a választási részvételre való mozgósítás is.

Az önkéntesek aránya rajtuk kívül is nagyon magas a kampányban: 80-90 százalékra tehető, aki külön juttatás nélkül, a szabadidejében dolgozik az ellenzék győzelméért. Nincsenek diákmunkások sem, mindenki a saját időbeosztása függvényében vállal, amennyit tud.

Ebben a teremben zajlott egyébként a népszavazási aláírások megszámolása is, amivel alig egy nap alatt végeztek, a Nemzeti Választási iroda azonban – mint arra az ellenzék már többször felhívta a figyelmet – azóta sem ért a számolás és a hitelesítés végére, pedig a rontottakat már a leadás előtt kihúzták, hogy ezzel is gyorsítsák a folyamatot.

Az MMM ifjúsági szervezete, a Minden Fiatal Magyarországa (MFM) szintén önkéntes aktivistái – köztük Gyurcsik Ádám elnök – is a kampányközpontban dolgoznak, innen szervezik saját kampányaikat, emellett a terepen is hasznos tagjai a csapatnak. Ad hoc feladatokat is kapnak attól függően, aznap mire van szükség: amikor ott jártunk, éppen kék szalagokat gyártottak, segítenek sok mindenben, de persze nem csak ezért vannak bent.

Az önkéntesek közül jó néhányan munkaidő után jönnek be, és akár késő éjszakáig is maradnak, mások pedig otthontól segítenek. Az elhivatottság hatalmas, akad még egy olyan segítő is, aki végzős gimnazistaként inkább magántanuló lett, hogy minden energiáját a kampányra fordíthassa.

A nagy, egyterű irodában ott jártunkkor folyamatosan dolgozott egy nyomtató, ami a Nyomtass te is! aktuális kiadványát sokszorosította. Bár ez hivatalosan nem az egyesült ellenzék projektje, a terjesztésben az ő aktivistáik is segítenek, hogy minél több helyre eljuthasson a kormánymédia által elhallgatott hírekre fókuszáló újság.

Nulláról kellett felépíteni mindent

Vékás Sándor az MMM operatív igazgatójaként gyakorlatilag az egész kampányközpont „gazdája”, sok más feladata mellett ő felügyeli az irodával kapcsolatos ügyeket. Mint mondja, ebből adódóan nagyon jól tud mosolyogni azokon a híreszteléseken, miszerint az előválasztás utáni nagyjából két hónapban semmit nem csinált az ellenzék.

„Itt nem volt semmi. Még irodát sem volt könnyű találni. Amikor nagy nehezen meglett, még asztalok és székek se voltak, nulláról kellett felépíteni mindent, hogy dolgozni tudjunk. Ez egy igazi self made kampány” – idézi fel, mi zajlott a színfalak mögött októbertől decemberig. Emiatt is büszkék arra, mennyien támogatják őket, elég csak azt a sajtóban is végigfutott számot megnézni, miszerint 10 nap alatt közel 100 millió forint adományt kaptak.

Vékás Sándor

A bútorok túlnyomó része szintén felajánlásként érkezett, és elektronikai eszközöket is alig vásároltak pár nyomtatót és monitort leszámítva, az emberek többsége a saját eszközein, vagy adományként kapott berendezéseken dolgozik. Ennek köszönhetően az a támogatások legnagyobb részét valóban a konkrét kampányra tudják fordítani, ahol a legnagyobb szükség van a pénzre.

„Nekünk nem állnak rendelkezésünkre végtelen források, mint a kormánynak. A megtérülési rátánk viszont sokkal jobb. Emiatt bízunk benne, hogy a sokszoros nagyságrendbeli hátrányunk ellenére is fel tudunk építeni egy győzelemre esélyes kampányt” – fogalmaz Vékás, hozzátéve: az előválasztás során szintén legalább tízszeres különbség volt Márki-Zay Péter és a többiek kampányköltségvetése között, az MMM jelöltje mégis győzni tudott. Most hasonló a helyzet az egyesült ellenzék és a Fidesz büdzséjét összevetve, rutinjuk ezért biztosan nekik van leginkább abban, hogy lehet ebből a legtöbbet kihozni.

Azt ő is elismeri, hogy volt egy mélypont az előválasztás után, amikor felszínre törtek a feszültségek a pártok között. Ezeket időbe telt elsimítani, de állítása szerint mostanra túl vannak rajta és már mindenki a munkára, illetve a győzelemre fókuszál.

„Nincs kétségünk afelől, hogy mi fogunk nyerni. Ha tippelnem kellene, 57 százalékos parlamenti többséget jósolnék” – mondja Vékás, aki egyébként szintén önkéntesen dolgozik az MMM-ben, mostanában akár napi 12-16 órát, miközben tanácsadással foglalkozik, sőt, még önkormányzati képviselő is a XV. kerületben.

„Megfogadtam, hogy este 8-ra minden nap megpróbálok hazaérni, de a valóságban jó, ha el tudok indulni addig. Gyakoribb, hogy még 9-kor se vagyok otthon, másnap reggel 8-ra pedig vagy újra jövök be, vagy egy Zoom meetingen ülök.”

Úgy látja, a fiataloknak is élmény itt lenni, ahol testközelből találkozhatnak vezető politikusokkal Márki-Zay Pétertől Dobrev Klárán át Jakab Péterig vagy Karácsony Gergelyig – ezért is vállalják be annyian az önkéntes segítséget.

Készül a Nyomtass te is aktuális száma

„Óriási húzása van ennek az egésznek: itt tényleg mindenki a győzelemért dolgozik, ezzel pedig egymást is motiváljuk. Minden nap abban a tudatban fekszünk le, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy ez az ország egy jobb hely legyen.”

Április 3-án kiderül, mekkora sikerrel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk