HÍREK
A Rovatból

Egyre többen választják a magánellátást az egészségügyben, az idős és krónikus betegek maradnak a közellátásban

Ennek egyik oka, hogy túl hosszúak a várólisták, ezért inkább fizetnek az emberek.


Egyre többen fordulnak a hazai magánegészségügy felé, és ezt már a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) is monitorozza – mondta Kiss Zsolt, az állami egészségbiztosító főigazgatója a Magyar Kórházszövetség konferenciáján - írja a Napi.hu.

Tavaly az egészségbiztosító adatai szerint átlagosan 2019-hez viszonyítva a betegek 77,87 százalékát látták el az államilag finanszírozott egészségügyben az átlagfinanszírozás mellett. A NEAK főigazgatója azt mondta,

tavaly egyes ellátásoknál majdnem 30 százalékos visszaesés történt.

Egyelőre még nem teljes a magánszolgáltatók jelentési kötelezettsége, de a NEAK adatai szerint a betegek többsége, 70 százaléka csak egyszer volt magánorvosnál. A magán- és közellátás igénybevétele főleg a középkorú hölgyek esetében jelenik meg szignifikánsan a NEAK felmérése szerint.

Az is kiderült a betegekről:

  • döntő többségük, 70-80 százalék csak közellátást veszi igénybe, ha valami baja van,
  • 4-9 százalékuk pedig már a magánellátást is megjárta,
  • akik pedig csak magánorvoshoz járnak azok száma egy százalékon áll.

    Az látszik a kutatásból, hogy jellemzően a krónikus és az idősebb betegek maradnak közellátásban.

    Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatai szerint:

  • a járóbeteg-ellátásban minden nyolcadik beteg a magánellátást vette igénybe,
  • minden ötödik beteg magánlaborba ment,
  • a fekvőbeteg-ellátásban minden huszadik ellátást magánszektorban vette igénybe a lakosság.

    Sokan a hosszú várólisták miatt választják inkább a magánellátást: 2022-ben majdnem 16 ezer gerincsebészeti műtét volt a magánellátásban, 2021-ben pedig 8900 ilyen beavatkozásról tudnak, vagyis sokan fizettek inkább a műtétért.

    A NEAK-finanszírozott krónikus fekvőbeteg-ellátásban is jelentősen visszaestek a betegszámok, ezek a betegek viszont biztosan nem jelentek meg a magánellátásban. A krónikus osztályokon a betegek 52 százalékát látták el 2022-ben 2019-es adatokhoz képest.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter: Akkor most nem fapadossal volt az utazás? Luxusgép érkezett egy napja Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt
    A Tiszás politikus szerint a repülőgép Ungár Anna - Schmidt Mária lánya és Ungár Péter testvére - cégének tulajdonában van.


    Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.

    Most pedig egy újabb bejegyzésben azt is megírta, hogy vélhetően egy magán luxusgéppel érkezett a kormányfő a nyaralása színhelyére.

    A politikus azt írja a posztjában:

    "Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…

    Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"

    Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
    A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.


    Magyar Péter pénteken fotókat tett közzé, melyeken Orbán Viktor látható. A miniszterelnök az Adrián nyaral, és egy jachton kapták lencsevégre.

    Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:

    "Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.

    Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"

    - írta a fotó mellé.

    Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.

    A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.

    A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
    Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.


    Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.

    Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.

    Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.

    Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.

    A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.

    Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.

    Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.

    Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.

    „Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”

    – tette hozzá.

    Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.

    Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter: Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik
    A Tisza elnöke a Magyar Hangnak adott interjúban mesélt a párt programjáról és a terveikről. A gazdasági témák között említette meg, hogy információi szerint a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. augusztus 23.



    Magyar Péter hosszabb interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben részletesen ismertette a Tisza párt nemrég bejelentett Szent István programját. Mint mondta, ennek egyik fő célja, hogy megállítsák a népesség csökkenését.

    A beszélgetés során szóba kerültek gazdasági ügyek is. Itt fogalmazott úgy Magyar Péter:

    Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik.

    Hozzátette azt is, hogy szerinte a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”. Ennél többet azonban nem árult el a témáról.

    (via 24.hu)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: