Egy vízpartra tervezett társasház-monstrum miatt az Alkotmánybírósághoz fordult Balatonvilágos önkormányzata
Az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg a társasház az építési engedélyt a kormányhivataltól.
Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy a múlt héten hivatalos levélben fordult a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz az ügyben, és aggályait a Miniszterelnökség felé is jelezte.
"A Balaton turisztikai fejlesztését mindenképpen támogatni kell, hiszen a térség gazdaságának fejlesztése, a munkahelyek teremtése, a minőségi és színvonalas szolgáltatások bővítése mindannyiunk érdeke. Azonban
a szóban forgó beruházás véleményem szerint több szempontból is túlzó és tájidegen! A Balaton parti sávjának beépítése pedig erősen kifogásolható! Ezért a beruházás megvalósítását így biztosan nem tudom támogatni!"
- fogalmazott, leszögezve azt is, mindent el fog követni azért, hogy "a látványterveken látható betonmonstrum ebben a formában ne épülhessen meg Balatonvilágoson".
Az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez Balatonvilágos önkormányzata egy volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve - közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.
Takács Károly elmondta, az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy társasház-monstrum az építési engedélyt március elején a Somogy Megyei Kormányhivataltól.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újra a Földön: kilépett az űrkapszulából Kapu Tibor
A magyar űrhajós negyedikként lépett ki az őket váró hajó fedélzetére, magyar idő szerint délután fél 1 előtt két perccel. A landolással minden rendben volt, de több vizsgálat vár még a hazatérőkre.
Ahogy arról korábban írtunk, magyar idő szerint 11:31-kor a Csendes-óceánban landolt a Dragon űrkapszulája, ami az Axiom-4 legénységét hozta vissza a Földre. Köztük volt Kapu Tibor, a második magyar űrhajós is. A kapszulát ezután fél órával egy hajóra emelték ki a vízből.
Ezután néhány perc előkészület következett, mielőtt a Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson, Sławosz Uznański-Wiśniewski, Kapu Tibor újra kiléphetett a földi körülmények között.
Végül 12:19 perckor kezdtek kiszállni a Dragon fedélzetéről. Kapu Tibor negyediknek lépett ki az űrkapszulából, 12 óra 28 perckor.
A hazatérőket helikopterrel szállítják majd a szárazföldre. Ezután még több héten keresztül különböző vizsgálatok várnak rájuk. Kapu Tibor várhatóan még két hetet tölt majd az Egyesült Államokban.
Ahogy arról korábban írtunk, magyar idő szerint 11:31-kor a Csendes-óceánban landolt a Dragon űrkapszulája, ami az Axiom-4 legénységét hozta vissza a Földre. Köztük volt Kapu Tibor, a második magyar űrhajós is. A kapszulát ezután fél órával egy hajóra emelték ki a vízből.
Így üdvözölte a SpaceX a Földre visszatérő Kapu Tibort és társait
Magyar idő szerint 11:31 perckor landolt a Csendes-óceánban az űrügynökség Dragonja. A hazatérő magyar űrhajóst az űrügyi kormánybiztos is köszöntötte.
Fotók a landolásról: Így tértek vissza Kapu Tiborék a Földre
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. A kapszula még lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.
A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.
A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.
Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.