KULT
A Rovatból

Egy nő kapta az egyik legrangosabb irodalmi díjat, aztán kiderült róla, hogy valójában három férfi

Tavaly a spanyol nőintézet kifejezetten ajánlotta a díjat kapó Mola műveit, azzal, hogy a könyvei „segítenek megérteni a nők valóságát és tapasztalatait a történelem különböző korszakaiban” .
Címkép: Premio Planeta - szmo.hu
2021. október 27.


Link másolása

Spanyolország legfontosabb irodalmi díját idén egy nő kapta meg, a díjátadón derült ki, hogy a brutális thrillerek népszerű írónője, a háromgyerekes madridi professzorasszony valójában három férfi, írja a 24.hu.

Az egymillió eurós irodalmi díjat kapó Carmen Moláról korábban annyit lehetett tudni, hogy Madridban élő nő, a negyvenes éveiben jár, és egyetemi professzor. Interjúkat is csupán e-mailen keresztül volt hajlandó adni, hogy megvédje a magánéletét.

Azt mondta, azért titkolja a személyazonosságát, mert nem akarja, hogy kollégái, barátnői vagy akár az anyja megtudja, hogy egy teljesen konvencionális asszonynak ilyen kegyetlen fantáziája van.

Carmen Mola hamar nagy népszerűségre tett szert, kötetei az eladási listák élére került, több százezren vásárolták meg őket. Tavaly a spanyol nőintézet kifejezetten ajánlotta Mola műveit, azzal, hogy ezek a könyvek "segítenek megérteni a nők valóságát és tapasztalatait a történelem különböző korszakaiban, illetve hozzájárulnak a szabadságjogok iránti tudatosság fokozásához."

A most kapott Planeta-díjra, amelyért ettől az évtől már nagyobb összeg jár, mint a Nobel-díjért, csak álnéven beadott kéziratokkal lehet pályázni. Mola nyertes munkája az 1834-es kolerajárvány alatt játszódik Madridban, és lánygyilkosságokról szól.

Amikor viszont bejelentették a győztest, mindenki meglepetésére három férfi lépett elő, hogy átvegye a díjat.

Mint kiderült, a negyvenes-ötvenes éveikben járó férfiak valójában tévés forgatókönyvírók. A történteken sokan felháborodtak, a spanyol nőintézet korábbi igazgatója például Twitteren azt írta, "a megtévesztésük jóval túlmutat az irodalmon, nem csak egy nevet használtak fel, hanem interjúikkal egy hamis személyiséget is felépítettek, ezzel becsapták az újságírókat és az olvasóikat is."

A három szerző azzal védekezik, nem azért használták a Carmen Mola nevet, hogy így több könyvet adjanak el. Másfél perc alatt találták ki, és férfi és idegen hangzású nevek is felmerültek bennük.

Nem egy nő, hanem egy név mögé rejtőztünk el. Nem tudom, hogy egy női álnévvel több könyvet lehet-e eladni, mint egy férfival, de kételkedem ebben

- mondta egyikük a díj megnyerése után.

Azt is elmondták: ha előre tudják, hogy ilyen sikeresek lesznek, lehet jobban átgondolják a névválasztást. A női egyetemi professzori hátteret később találták ki.

Elmondásuk szerint azért fedték fel magukat, mert egyre nehezebben tudták titokban tartani, és féltek attól, hogy valaki lebuktatja őket, ezért inkább ők léptek.

„Nagyon jól elvoltunk ebben a műfajban. Az élvezetért írunk. Hedonista írók agyunk, nem olyan szerzők, akik szenvednek, mikor írnak, és úgy gondolom, ha jól érzed magad, mikor írsz, a könyv is jobb lesz. Ez az, amit mindig is akartunk, szórakozva írni”

- mondta egyikük.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: