HÍREK

Egy napig koranyár 22 fokkal, majd az ünnepen visszanéz a tél, hó is hullhat

Égzengés és szélvihar miatt a fél országra sárga figyelmeztetést adtak ki. A nyomában érkező hidegfront nem nagyon akar távozni majd.
Fotó: Kiefer Béla - szmo.hu
2023. március 14.


Link másolása

Markáns hidegfront érkezik szerdára virradóan, amely erős, viharos szelet, sokfelé kiadós csapadékot és jelentős lehűlést hoz magával. Nemzeti ünnepünkön az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon havas eső, hó is hullhat, a hegyekben akár több centi friss hó is összegyűlhet - írja az Időkép.

Kedden napközben a Dunántúlon egyre nagyobb területen, majd délután az északi tájakon is többfelé kialakulhat eső, zápor, néhol akár az ég is megdörrenhet. Hosszabb napos időszakokra az Alföldön számíthatunk. A déli-délnyugati szelet élénk, erős, kezdetben nyugaton és északnyugaton akár viharos lökések is kísérhetik. Reggel 0 és 11, kora délután 16 és 22 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Az ország nyugati felére sárga figyelmeztetést adtak a viharos szél, a középső részekre pedig a zivatarok miatt.

Március 15-én felhős, borongós idő lesz az ország nagy részén, csak a nyugati és az északnyugati tájakon szakadozhat fel a felhőzet a délutáni órákban. Kezdetben többfelé, délután a középső tájakon, az Alföldön és az Északi-középhegységben valószínű eső, de helyenként átmenetileg havas eső, havazás is előfordulhat. Délután nyugaton és északnyugaton már csak egy-egy kisebb futó zápor alakulhat ki. Az északi-északnyugati szél sokfelé erős, viharos lesz. Napközben 2-10 fokra van kilátás. Lesznek olyan Dunától keletre eső tájak, ahol délután hidegebb lehet, mint reggel.

Csütörtökön napközben sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből csapadék nem várható, de reggel a keleti határhoz közeli tájakon még kisebb havas eső, esetleg hószállingózás előfordulhat. Többfelé élénk, keleten erős lehet az északi-északkeleti szél. Hideg lesz a reggel, délutánra pedig 7 és 12 fok közé melegedhet a levegő.

Pénteken valamivel több, szombaton kevesebb felhő lehet az égen. Említésre méltó csapadék egyik nap sem valószínű. A délkeleti szél elsősorban északnyugaton támadhat fel mindkét nap. Reggelente többfelé fagyhat. Pénteken 8-14, szombaton 11-16 fokra van kilátás a délutáni órákban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk