HÍREK
A Rovatból

Egy nap alatt 6 orosz katonát ölt meg – állítják a mesterlövészről, aki beállt az ukrán hadseregbe

A Wali becenéven ismert férfiről rengeteg hír jelent meg a nemzetközi médiában, ugyanakkor érdemes fenntartásokkal kezelni ezeket.


Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy a világ egyik „legvéresebb kezű” mesterlövésze is beállt az ukrán hadseregbe. A Wali becenéven ismert 40 éves férfiről rengeteg hír jelent meg az elmúlt napokban a nemzetközi médiában. Sok helyen máris úgy emlegetik őt, mint a ma élő legjobb mesterlövész az egész világon, aki 3,5 kilométerről ölt meg egy ISIS-harcost. Első ukrajnai „munkanapján” pedig egyből hat orosz katonát likvidált Kijev térségében.

Azonban érdemes fenntartásokkal kezelni az ilyen híreket. A Portfolio jobban utánajárt a Wali nevű mesterlövészről szóló cikkeknek, és összegyűjtötték, mi lehet a valóság vele kapcsolatban.

Korábban a torontói Globe and Mail írt arról, hogy Wali volt az, aki a Joint Task Force 2 elit alakulat fegyverszakértőjeként 3450 méter távolságból lelőtte az Iszlám Állam egyik fegyveres katonáját, és ezzel megzavarta az iszlamisták támadását az iraki biztonsági erők ellen. Lövése egy katonai forrás szerint körülbelül 10 másodperc alatt találta el az ISIS katonáját.

Ez a híresztelés ugyanakkor valószínűleg téves. A Porfolio arról ír, hogy a 3540 méterről indított lövést a kanadai JTF-2-es műveleti egység valamelyik tagja adták le. Wali azonban nem itt, hanem a 22-es számú gyalogsági ezredben szolgált mesterlövészként. Lehet ugyan, hogy a két alakulat személyi állománya közt van átfedés, de Wali 2015-től már nem a kanadai haderő kötelékében, hanem az iraki kurdokkal harcolt együtt az Iszlám Állam ellen. Hivatásos katonaként utoljára 2011-ben volt műveleti területen, Afganisztánban.

Így a lap szerint

valószínű, hogy a rekordernek számító, 3450 méteres találatot nem ő adta le.

Egyes portálok arról számoltak be, hogy a mesterlövész már hat orosz katonát likvidált Kijev térségében. A Portfolio azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ez is egy valóságalapot nélkülöző, motivációs célú mítosz lehet. A lap szerint ugyanis

két nap alatt aligha lőhetett le hat orosz katonát, ráadásul az sem biztos, hogy Wali ennyi idő alatt eljutott egyáltalán Kijevbe.

Ennek ellenére nem kizárt, hogy a későbbiekben valóban képes lesz ilyen eredményeket produkálni.

A lap szerint ugyanakkor a mítoszok ellenére a mesterlövészeknek fontos szerepe lesz az orosz-ukrán háborúban, nemcsak a propaganda, hanem valós harci cselekmények tekintetében is. Azzal ugyanis, hogy egyre intenzívebbé válnak a városi harcok, nagyobb számban alkalmazhatnak mesterlövészeket, például Kijev védelmére is. A mesterlövészek ugyanis könnyebben tudnak magaslati pozíciót találni a városokban, sikeres lövéseket leadni, majd eltűnni, még mielőtt az ellenség viszonozza a tüzet.

Mindennek pedig nem csupán a fontos célpontok likvidálása miatt van nagy jelentősége, hanem pszichológiai hatása is van. A gyalogsági alakulatok ugyanis a mesterlövészektől tartva lassabban, megfontoltabban és bátortalanabbul haladhatnak előre - írja a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk