A Rovatból

Egy koporsóba temetik majd Bódi Gusztit és feleségét

Együtt szeretnének meghalni is.

Link másolása

A Színes Ász bukkant a nem mindennapi hírre, miszerint Bódi Margó és Guszti egyetlen percre sem hagyták el egymást, így meghalni is együtt szeretnének.

Bódi Margó és Guszti kapcsolata nem kezdődött egyszerűen, hiszen Margó már egy másik fiúnak lett ígérve, ám az eljegyzés előtt Guszti megszöktette: „A cigány hagyományok szerint cselekedtünk. A szöktetés után két héttel később elmentünk a szüleimhez, ahol elmondtuk: Guszti és a családja felelősséget vállal értem. Majd bekötötték a fejemet piros csipkekendővel, ahogy azt a ceremónián szokás” – mesélte az énekesnő korábban.

Margó a Spektrum Home csatornán, a NőiComment szímű műsorban azt is elárulta, hogy szeretnék, ha közösen temetnék el őket. Így fogalmazott:

„Gusztival azt szeretnénk, ha ikerkoporsóba temetnének el minket. Úgy szeretnénk, hogy együtt haljunk meg. Hiszek ebben. Tudok olyanról, hogy meghalt a férj este nyolckor, pár órával később pedig követte a feleség.

Mi egy lélek vagyunk, csak más-más testben. Egymás nélkül nem tudunk létezni. A múltkor is mondtam neki, hogy ha én nem leszek, egy teát sem tud majd főzni. Erre azt válaszolta, dehát megbeszéltük, hogy együtt megyünk el. Amikor eljön a pillanat, együtt távozunk. De csak a testünket teszik az ikerkoporsóba, a lelkünk tovább él. Hiszem, hogy van pokol, ahová a rossz lelkek kerülnek. A mennybe pedig a jók, szerintem mi is ott leszünk. Bár nem készülünk meghalni, Guszti decemberben ünnepli a 60. születésnapját” – mondta Margó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Szörnyű baleset érte a 23 éves milliárdost, aki nemrég ezreseket dobált a Deák téren
A Mobilfox tulajdonosa, Diller Kevin Hajdú Péter műsorának vendége volt. A fiatal üzletember itt mesélt a durva balesetéről is.

Link másolása

Mindössze 23 évesen lett milliárdos a magyar srác, az egri születésű Diller Kevin, aki még az általános iskolában kezdett el telefontokokat készíteni, és nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Budapest belvárosában a társával szétszórt 2000 darab ezrest.

A Blikk emlékeztet rá, hogy a Mobilfox jelenleg is az egyik legnépszerűbb ilyen profilú cég a közösségimédia-platformon, a TikTokon is egymillióan követik, de nemcsak hazánkban, hanem a határon túl is jelentős követőtábort szerzett magának, 12 országban vannak jelen.

A pénteken bemutatásra kerülő műsorban a Mobilfox tulajdonosa kitér majd azokra a balhékra is, amelyek körbevették az utóbbi időben, és egy szörnyű balesetre is, amelynek a mai napig megmaradt rajta a nyoma.

"Tavaly minden nap jártam kondiba, hétfőtől péntekig, és utána történt a sérülésem – még Szilveszterkor egyik barátom nyakon talált egy tűzijátékkal, egy római gyertyával"

– emlékezett vissza a balesetére Diller Kevin.

A Beköltözve Hajdú Péterhez teljes adását pénteken 19 órától lehet majd megtekinteni a Frizbi TV YouTube-csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Istenes Bence indul Molnár Áron helyett az egymillió dolláros boxversenyen
Az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Megvannak az 1 millió dollár (355 millió forint) összdíjazású HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszverseny celeb kategóriájának magyar résztvevői – írta meg a Blikk.

Brasch Bence, a Sztárbox nehézsúlyú bajnoka, Berki Mazsi, a Sztárbox női bajnoka és Istenes Bence léphetnek idén a szorítóba. A versenyzők felkészülését a HELL ENERGY Promotion Kft. 15-15 millió forinttal segítette, ám

a Sztárboxban győztes Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, így végül Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban.

A selejtezők júniusban lesznek a DVTK Arénában, azután pedig a negyeddöntőket, és az elődöntőket, meg a döntőt az RTL közvetíti élőben ősszel. A rendezvény fővédnöke, és egyben a döntő sztárvendége minden idők egyik legsikeresebb ökölvívója, Roy Jones JR lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: Hilda és Geri sokat sejtető képet posztolt
Ha nem is házas, de talán pár lett két korábbi szereplőből. Csak éppen nem a korábbi, nekik rendelt partnerrel találták meg a boldogságot.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Miközben a Házasság első látásra Lacija és Hildája az utolsó adásban megbeszélték, hogy bár férjként és feleségként nem folytatják a kapcsolatukat, párként továbbra is együtt maradtak. Végül szakítottak szakítottak, ahogy Geri is szétvált Bogitól.

A Blikk felfedezett egy képet a közösségi médiában, melyen Hilda és Geri együtt vannak, és mindketten szívet mutatnak kezükkel, Gergő pedig sokat sejtetően írta a képhez:

„Nem csak jó barát hanem partner is,”

Ugyan, mire gondoljunk?


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Fotón Fördős Zé ritkán látott párja – nemes ügyért vállalta a nyilvánosságot Sára
A sztárséf és kedvese egy hányattatott sorsú kutyát vett magához. Az örökbefogadásról az állatotthon közölt képet.

Link másolása

Fördős Zé és párja, Sári több éve alkot már egy párt, de a sztárséf és kedvese eddig féltve óvták magánéletüket, ritkán mutatkoznak közösen nyilvánosan. Most azonban egy nemes ügy miatt fotózkodtak együtt a közösségi médiában.

Zé és Sári az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől fogadtak örökbe egy hányattatott sorsú kiskutyát.

Konti befogadásáról az egyesület posztolt az oldalán. Azt írják: „Kontit kölyökként kitette valaki egy konténer mellé. Onnan kapta a nevét is. Koronafertőzés miatt pár napot kórházban töltött, aztán gazdis lett. Néhány hónap múlva az elvileg őt örökre vállalók jelezték, hogy visszaadják, mert ugat, és a lakók és a főbérlő... meg ez így nincs rendben... Mellettük nőtt fel a kutya. Nem tudtak vele foglalkozni, de megszeretni sem sikerült...? Konti kapott a túlzsúfolt menhelyen a család után egy szállítóboxnyi helyet. Hirdettük, és vártuk, hogy egyszer neki is meglesz az igazija, mert teljesen más kutyának ismertük meg, mint a sátán kutyájaként visszaadott leírása. Konti együttműködő, kedves, kifejezetten gyors felfogású. Vicces. Szertelen. Szerethető. Igazából nem is ugatós”.

A párról az állatotthon osztott meg egy fényképet.

A poszt alatt a legtöbbet lájkolt komment szerzője azt jegyezte meg: „Úgy látom, hogy innentől nagyon jókat fog enni.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: