Egy fotó, ami könnyet csal minden feleség és anya szemébe
Nagyon hálás és megható feladat lehet egy fotósnak végigkísérnie a megrendelője fontos életszakaszait. Ritka és csodálatos pillanatok szemtanúi ők. Feladatuk azonban megterhelő is lehet egy olyan életesemény megörökítésénél, mely könnyeket csal legtöbbünk szemébe.
A következő, Shanna Logan Photography által készített várandós fotók mögött szomorú történet áll. A születendő kisfiú apukája már nem lehetett jelen a fotózáson, ezért hiánya enyhítéséül a fotográfus speciális technikával próbálta meg odavarázsolni őt.
A fotózás körülményeiről írott beszámolója tényleg szívszorító.
"Amanda az egész fotózás alatt csak elhunyt férjéről, Jesse-ről beszélt. Arról, hogy
érezte, még mindig ott van vele.
Hogy mennyire boldoggá tette ez az ajándék, vagyis Jameson baba, és hogy a lehető legjobb anyukája lesz majd. Történeteket mesél majd neki az apukájáról és őrzi az emlékét. Elmondja majd neki, hogy mennyire szeretik és lélekben mindig ott lesz vele az apukája.
Mindketten sírtunk és öleltük egymást az egész fotózás alatt. A szavai által átéreztem, amit ő is érzett. Odaképzeltük őt, miközben készítettük a képeket.
Látható a fájdalma a képeken.
Amanda és Jesse 2017. március 10-én házasodtak össze. Jesse 2017. május 27-én halt meg. A szüleivel fákat vágtak ki a családi birtokukon. A kivágott fa rendben dőlt ki, de esés közben nekiütődött egy másik fának, aminek az ága azonnal megölte Jesse-t.
A babának a Jameson William Snyder nevet választották közösen, így ugyanazok a kezdőbetűi lesznek, mint az apukájának. A takarót postán küldte neki egy ismeretlen feladó, miután Jesse meghalt. A következő felirat állt rajta:
Miközben fotóztunk, Amanda elmondta, hogy úgy érzi, mintha Jesse még mindig ott lenne vele. Ennek látható jelei is vannak. A rákövetkező napon nagy vihar volt és elment az áram. Később az áram visszajött és az éjszaka közepén, miközben átsétált az előszobán, leesett a falról egy tábladekoráció, melyen ez állt: "bármibe is kerül". Amanda ebből nyer most erőt, hogy tudja, bármibe is kerül, túl fog jutni ezen, és Jesse ott van vele és Jamesonnal minden nap. Azt mondta, a babának ugyanolyan mosolya van, mint az apukájának. Amikor nevet, őt látja benne."
via Love What Matters, Facebook