KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy bírság miatt gyújthatta fel magát a veszprémi kormányhivatalban az idős férfi

Lajos bácsi másfél milliós büntetésről beszélt ismerősének, a kormányhivatal szerint azonban ennek az összegnek a század részéről van csak szó.


Hétfőn mi is hírt adtunk róla, hogy felgyújtotta magát egy férfi a Veszprém Járási Hivatal agrárügyi főosztályán. A 74 éves áldozat a helyszínen belehalt égési sérüléseibe.

A Blikk megtudta, hogy egy tetemes pénzbírság kiszabása miatt vethetett véget életének a Lajos bácsiként említett férfi.

P. Lajos a közeli Vilonyán élt a nála jóval fiatalabb, negyvenes éveiben járó feleségével és a tinédzserkorú gyermekeikkel.

„A történtek előtt néhány órával, hétfőn délelőtt még átjött hozzám és panaszkodva mutatta a papírját, hogy másfél millió forintra megbírságolták. A kutyája ugyanis a közelmúltban megharapott egy szomszéd utcában élő nőt, aki emiatt feljelentette. Mivel az állat nem volt bechippelve, és az oltásait sem találták rendben, megbüntették Lajost. Idegesen azt mondta, délután felmegy Veszprémbe, de arra nem is utalt, hogy mire készül. Azt hittem, csak a büntetéssel kapcsolatban akar intézkedni a hivatalban” – mesélte a lapnak az áldozat egyik barátja.

A férfi nem érti, hogy a hivatal épületében miért nem takarták le egy pléddel Lajost, hogy elfojtsák a lángokat, vagy miért nem segítettek rajta egy poroltóval.

Az idős áldozat egyébként korábban Németországban élt, miután hazatért, villanyszerelőként dolgozott. A lap információi szerint mindössze 30 ezer forint volt a havi bevétele, így valószínűleg nem is tudta volna kifizetni a bírságot.

P. Lajos feleségét kedden a rendőrségen hosszasan hallgatták ki. A Blikknek a család egy közeli ismerőse is nyilatkozott. Ő azt mondta:

„A 16 éves fia iskolában volt, a 15 esztendős lánya pedig a virágkötőként dolgozó édesanyjával ment ügyeket intézni. Indulás előtt összeveszhettek, mert Lajos hőbörgött és elégedetlenkedett. Állandóan a kutyaharapáson agyalt, ez nagyon nyomasztotta. Ezután szállt fel a buszra, amivel Veszprémbe utazott.

Még a családjának sem mondott semmit a szándékáról, úgy tudom, üzenetet sem hagyott nekik. Pedig nemrég még kolbászt töltött a gyerekeivel, és tervei is voltak, a másik házuk tetejét akarta megjavítani”.

A lap információi szerint ugyanakkor az öngyilkossága előtt nem sokkal többen is látták, ahogy egy benzines kannával a kezében sétált, így minden bizonnyal készülhetett a tettére. A férfi házával szemben a parkban kedden munkások dolgoztak, akikhez gyakran kijárt beszélgetni. Elmondásuk szerint így történt ez hétfőn is, amikor vitt nekik teát és a feljelentésről panaszkodott.

A veszprémi kormányhivatal a Blikknek küldött levelében azt is megírta, tragikus félreértés volt a másfél millió forintos bírság is.

„A tragikus sorsú ügyfélre a kormányhivatal nem rótt ki 1,5 millió forintos büntetést. A férfit a hatóság azt követően bírságolta meg, hogy két kutyája megtámadott egy személyt. Az állatokról kiderült, hogy sem veszettség ellen nem voltak oltva, sem elektronikus azonosító transzponderrel nem rendelkeztek.

A férfit ezért a kiszabható legkisebb, kétszer 15 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. A határozatban az ügyfél tájékoztatást kapott a részletfizetési lehetőségről”

– derül ki a hivatal jelentéséből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: