HÍREK
A Rovatból

Egy bankkártyányi műanyagot eszünk meg hetente

A WWF legújabb jelentéséből az is kiderül, milyen étellel és itallal kerül a legtöbb mikroműanyag a szervezetünkbe.


A WWF, az ausztráliai Newcastle-i Egyetem és a Dalberg fejlesztési tanácsadó legfrissebb tanulmánya szerint az emberek a táplálékkal átlagosan körülbelül 5 gramm műanyagot fogyasztanak hetente, ami egy bankkártya súlyának felel meg. A mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatásáról még nem sokat tudunk, a WWF szerint azonban a természet és saját védelmünk érdekében meg kell állítani a műanyagáradatot.

A közös elemzés azt vizsgálta, hogy a természetbe kikerült műanyagokból mennyi kerül be az emberek szervezetébe. A jelentés riasztó adatokat közöl:

ételeinkkel és italainkkal átlagosan nem kevesebb, mint 2000 apró műanyagdarabot fogyasztunk el minden héten. Ez havonta körülbelül 21, éves szinten pedig több mint 250 gramm műanyagot jelent.

„Bár saját szemünkkel látjuk, hogy a műanyagszennyezés milyen problémákat okoz az élővilágban – tengeri és édesvízi állatok akadnak bele vagy fogyasztják el akár a nagyobb darabokat is, valamint elárasztják az élőhelyeiket –, azt eddig nem tudtuk, hogy ránk, emberekre hogyan hat a természetbe kijutó műanyag” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Az elemzés – melynek alapjául több mint 50 különböző tanulmány szolgált – most feltárja, hogy mi mennyit fogyasztunk el belőle mikroműanyag formájában, és fontos lépés lehet annak megértésében, hogy a szervezetbe kerülve milyen hatásai lehetnek.

A jelentés szerint a mikroműanyagok elsősorban az ivóvízből kerülnek a szervezetünkbe – ebbe beletartozik a palackozott víz is.

A szennyezettség azonban régiónként változik: az Egyesült Államok és India vizeiben például kétszer annyi műanyag található, mint Európában vagy Indonéziában. Az is kiderült, hogy

az ételek és italok közül a legtöbb mikroműanyagot a tengeri gerinctelenek – például a kagylók és rákok –, a sör és a só tartalmazza.

A műanyagszennyezésnek ráadásul gazdasági következményei is vannak: az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) ezt évi 8 milliárd dollárra becsüli.

A mikroműanyagok potenciális egészségügyi kockázataival már számos kutatás foglalkozik, de a legfontosabb, hogy a problémát a gyökerétől kezeljük.

Ha nem akarunk műanyagot fogyasztani, akkor meg kell állítanunk a több millió tonnányi műanyagáradatot, ami minden évben a természetbe kerül. Ebben pedig mindenkinek felelőssége van, a kormányoknak, a vállalatoknak és az egyéneknek is.

A jelentés felhívja a kormányok figyelmét arra, hogy a műanyaggyártás egészére kiterjedően – a gyártóktól a fogyasztókig – lépjenek fel a műanyagszennyezés ellen. A WWF emellett az egyéneket arra buzdítja, hogy kerüljék a műanyag termékek – elsősorban az eldobható műanyagok – használatát, valamint írják alá a tengeri műanyagszennyezés ellen indított nemzetközi petíciót, amelyhez eddig már több mint félmillióan csatlakoztak.

Lapozz, hogy megtudd, itthon mennyi mikroműanyag van a vizekben



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Te idióta Márki-Zay Péter” – kezdi a kereszténydemokrata Pócs János a válaszát arról, mit kerestek a Gripenek egy fideszes rendezvényen
A jászsági fideszes képviselő valószínűleg nem teszi az ablakba, amit ezután a kommentelőktől kapott. Szerinte nemzeti ünnepség volt az október 23-i Békemenet.


Szombaton egy kérdést osztott meg Facebook-oldalán Márki-Zay Péter. A korábbi összellenzéki miniszterelnök-jelölt arra volt kíváncsi: „Van valakinek ötlete? Mit keresnek a Magyar Honvédség Gripenjei a fideszes "BÉKEMENETEN"?”

A válaszra sem kellett sokáig várnia. Pócs János jászsági országgyűlési képviselőnek, úgy látszik, valamiért különösen fájt a kérdés, mert meglehetősen indulatos stílusban reagált.

Facebook-posztjában azt írta:

„Te idióta Márky-Zay Péter! Posztodban azt kérdezed, hogy mit kerestek a Gripenek a fideszes rendezvényen?”

„Ez alapján azt is kérdezhetnéd: Mit keres a Fidesz-kormány támogatása a tiszások zsebében?

Csak, hogy értsd, te bukott porszívóügynök: Orbán Viktor a Fidesz elnöke Magyarország Kormányának a miniszterelnöke. A Kormány a nemzeti ünnepünkön megemlékezett az ’56-os hősökről. A Gripenek egy ország nevében tisztelegtek a színpadon álló, meg a köztünk élő idős hősökről, akik életüket kockáztattak a Magyar Hazáért. Bukott diák akar korrepetálni.”

Pócs válasza nem mindenki tetszését nyerte el. Bár vannak, akik vele egyetértve Márki-Zay Pétert ekézik, többségben vannak azok, akiknek nem tetszett sem a Gripenek szerepeltetése, sem Orbán Viktor beszéde, de a legtöbbeknek Pócs stílusa.

Volt, aki azt írta: „Ha ez igaz, akkor miért nem az 56-os hőseinkről beszél? Csak Brüsszel-Háború-Ukrajna… gratula”. Míg más azt jegyezte meg: „Hogy lehet országgyűlési képviselő egy olyan ember aki igy beszel egy másik közéleti szereplővel? Szégyenteljes, remélem az ilyen pökhendi, tiszteletre sem méltó emberek eltűnnek majd a közéletből mielőbb.”

Az egyik hozzászóló szintén a beszédet kritizálva azt írta: „Semmilyen megemlékezés nem volt a Kossuth téren. Egy elmebeteg fröcsögött a háborúról, Ukrajnáról meg Brüsszelről. Legalább erre a napra félretehette volna azt a nagy ‘békepárti’ énjét, és kicsit több alázatot mutathatott volna ezen az ünnepen.”

Pócs nem először üzent meghökkentő stílusban ellenzéki szereplőknek. Korábban viszkivel és Xanaxszal várta a Jászságba és meg is fenyegette Magyar Pétert, míg nemrég egy disznóólból olvasta fel bocsánatkérő levelét Ruszin-Szendi Romulusznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett
A Tisza politikusa szerint a miniszterelnök nemcsak az utcán bukott el október 23-án. Állítása szerint a Nemzeti Menetet háromszor annyian követték a Facebook-oldalán, mint a Békemenetet.


Magyar Péter vasárnap délelőtti posztjában arról írt, hogy szerinte a kormány arról is hazudott, hogy az online térben is többen figyelték a Békemenetet, mint a Tisza által szervezett Nemzet Menetét.

„Orbán a digitális polgári körök országjárásának tegnapi bejelentésekor kétszer is hazudott. Azt írta nem csak Budapest utcáin, de az online térben is győzelmet arattak október 23-án.

Azt már mindenki tudja, hogy a TISZA Nemzeti Menetén többször annyian vettek részt, mint a valaha volt legkisebb Békemeneten, de ezen az ábrán az is látszik, hogy az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett. A Nemzeti Menetet a Facebook oldalamon háromszor annyian követték, mint Orbán oldalán a Békemenetet. A YT oldalainkon a különbség tízszeres a Nemzeti Menet javára”

– írta Magyar, és hozzátette azt is:

„Az orbáni digitális forradalom elmaradt, edzőtábor ide vagy oda…úgy sikerült, mint az orbáni repülőrajt”

– zárta sorait a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy szerint Tiborcz István 2 milliós dzsekiben vett részt a Békemeneten, és a kordonok mögé is bejutott
A független országgyűlési képviselő szerint annyira kellett az ember a Békemenetre, hogy „Orbán az egész pereputtyát kirendelte.”


Hadházy Ákos újabb pénztárcanyitogató esetet göngyölített fel a Facebook-oldalán, ezúttal Tiborcz István kabátját vette elő. A független képviselő azt írta közösségi média oldalán megjelent bejegyzésében:

„Luximenet: Tiborcz István kétmilliós kabátban flangált a „békemenet” után a Parlament előtt.

Néhány megjegyzés ehhez:

1) Úgy látszik, annyira kellett az ember, hogy Orbán az egész pereputtyát kirendelte.

2) Úgy tűnik, békemenetre snassz elmenni luxuscikkek nélkül. Vagy ezzel üzenik a nyivákoló libsiknek, hogy nálunk milyen jól megy az embereknek?

3) Tiborcz kétmilliós dzsekije fájóbb, mint Szabó Zsófi hatszázezres szemüvege, Curtis milliós pulcsija vagy éppen húszmilliós órája. Utóbbiak ugyanis kereshették rá a pénzt akár a „művészetükkel” is. Orbán veje azonban egészen biztosan lopott pénzből tollászkodik. Az első (minimum) hárommilliárdról papírt is kapott az OLAF-tól az Elios botrány után. A többit meg „csak” látjuk.

4) Kérdés amúgy, hogy elvileg totál civilként hogyan kerülhetett a Parlamentet védő kordon mögé”

– írta a független képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk