EGÉSZSÉG
A Rovatból

Ebola-rokon vírust találtak denevérekben Magyarországon

A Lloviu vírus laboratóriumi körülmények között képes embert is fertőzni.


Magyarországi denevérekben azonosították az úgynevezett Lloviu vírust.

A kórokozó laboratóriumi körülmények között képes embert is fertőzni - írja a 24.hu.

A felfedezés jelenleg nem több tudományos eredménynél. Az azonban már tudható, hogy az Ebola- vagy Marburg-vírushoz hasonló megbetegedést nem képes okozni.

A Lloviu nevű filovírus az ebola távoli, „európai” rokona és egy emberkerülő denevérfaj elzártan élő populációjában azonosították.

A vírus a védett állatokra jelent veszélyt. Most vizsgálják, hogy átterjedhet-e emberre. A lap megjegyzi, hogy ez a kutatás is megmutatja, hogy milyen méreteket ölt a természetpusztítás, és hogyan vonja magára az ember a különböző betegségeket.

Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjának vezető kutatója volt a Lloviu-vírust azonosító csapat vezetője. A portálnak elmondta, hogy ezt a vírust már Olaszországban is azonosították, sőt több más országban is, ahol hosszúszárnyú denevérek élnek.

Most a begyűjtött vírust laboratóriumban vizsgálják. Ezzel akár az ellene való felkészülést is elősegítik - mondta. "Ha ilyenkor – mint esetünkben is – kiderül, hogy a kórokozó emberi sejteket is fertőz, a kutatás természetesen magasabb fokozatba kapcsol".

Arra is felhívta a figyelmet, hogy ami egy kutatáskor jelentkezik, az még nem jelenti azt, hogy a való életben, a természetben is előfordul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogyan lehet akár másnapra is szakrendelési időpontot foglalni
Az EgészségAblak applikációban már 1,8 millió szabad időpont közül lehet választani. A rendszer célja a várakozási idők csökkentése és a betegutak egyszerűsítése.


Az EgészségAblak alkalmazás új funkciója segít minél korábbi szakrendelési időpontot foglalni. Ráadásul 1 millió 800 ezer szabad időpontból lehet választani - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.

Aki az EgészségAblakban az Időpontok menüpontot megnyitja, annak az alkalmazás automatikusan felkínálja a vármegyei, illetve a fővárosi rendelők legkorábbi szabad időpontjait az adott szakrendelésre. Így a beteg az összes lehetőséget látva tudja eldönteni, hogy mikorra és hova megy el szakorvoshoz - tájékoztatott.

Ráadásul ez a lehetőség fennáll akkor is, ha valaki módosítja az időpontját, azaz bármikor átfoglalhat a beteg egy korábbi időpontra az eredetileg lefoglalthoz képest. Az EgészségAblak használata gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az időpontfoglalást - írta.

Ez a funkció jelentősen csökkenti a várakozási időt, hiszen lehetővé teszi, hogy a páciensek a legkorábban elérhető időpontokat válasszák, akár még aznapra, vagy másnapra is. Ráadásul egy nemrég elfogadott jogszabálynak köszönthetően az EgészségAblakban nincs lakóhelyhez kötöttség, bárhova foglalható időpont. Akár a szomszéd kerületbe vagy településre, akár a munkahely közelébe vagy a nyaralás helyszínére is

- tette hozzá.

Az EgészségAblak alkalmazás népszerűségét mutatja, hogy már több mint négymillióan töltötték le - tájékoztatott. Az alkalmazás könnyen kezelhető, és számos további hasznos funkcióval is segíti a betegeket. Lehetőség van többek közt az elektronikus beutalók kezelésére, betegdokumentumok, leletek, zárójelentések letöltésére, a gyógyszerek kiváltásához szükséges eReceptek megtekintésére - közölte.

Az EgészségAblakban ezen felül megtalálható a háziorvos elérhetősége, a patikakereső funkció segítségével pedig gyorsan megtalálható a legközelebbi gyógyszertár. Az applikációban kismamák számára elérhető a várandósgondozási kiskönyv digitális változata is, amely naprakészen követi a vizsgálatok eredményeit és a terhesgondozás folyamatát. Az "Egészség A-tól Z-ig" funkció közérthető módon nyújt tájékoztatást a betegségekről és kezelésekről - sorolta Rétvári Bence.

Az EgészségAblak alkalmazás tehát nemcsak az egészségügyi dokumentumok kezelését teszi egyszerűbbé, hanem a bejelentkezések terén is új lehetőségeket nyit meg, elősegítve ezzel a betegek gyorsabb gyógyulását - összegezte az államtitkár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Három hónapig követte a ChatGPT étrendi tanácsait, ritka mérgezéssel került kórházba egy férfi
A férfinál bromizmust diagnosztizáltak, miután só helyett nátrium-bromidot használt. A ritka betegség súlyos pszichiátriai tüneteket okozott.


Ritka betegség alakult ki egy 60 éves férfinál, miután a ChatGPT-vel próbált egészségesebb étrendet összeállítani. Három hónapig követte a mesterséges intelligencia tanácsait, majd a sürgősségin kötött ki paranoiával és hallucinációkkal – írta a Live Science alapján a 24.hu.

A vizsgálatok során kiderült, hogy bromizmusban szenvedett, amit a bróm tartós fogyasztása okoz. A ChatGPT azt javasolta neki, hogy a sót nátrium-bromiddal helyettesítse.

Régen a bromizmus jóval gyakoribb volt, mert a 19–20. században sok gyógyszer tartalmazott brómot. Később rájöttek, hogy mérgező, ezért kivonták a használatból. A betegség tévképzeteket, memóriazavart és pszichózist is okozhat.

A férfi azért ment kórházba, mert félt, hogy a szomszédja mérgezi. Az orvosok kezelés alatt tartották, de állapota romlott, hallucinációi lettek és erős paranoiája alakult ki. Még a kórházból is megpróbált megszökni.

Amikor jobban lett, elmondta, hogy a ChatGPT tanácsait követte. Piros kiütéseket is talált a testén, ami szintén a bromizmus egyik tünete. Három hétig kezelték a kórházban, mire stabilizálódott, és a hazabocsátása után a tünetei nem tértek vissza.

A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI hangsúlyozta a Live Science-nek, hogy a szolgáltatás tanácsait nem szabad szakértői véleményként kezelni, és nem lehet egyedüli forrásként használni tényszerű információkhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Covid, influenza vagy nátha? Így ismerheted fel, melyikben szenvedsz
A tünetek hasonlósága miatt nem mindig egyértelmű, melyik betegségről van szó. Összeszedtük, milyen jelekre érdemes figyelni.


Az elmúlt hetekben egyre többen panaszkodnak köhögésre, torokfájásra, náthás tünetekre – mindeközben a Covid új variánsa, a Nimbus is megjelent Magyarországon. Az új koronavírus-változatok miatt nő a fertőzésszám, ezért sokakban felmerül a kérdés: vajon koronavírusról, influenzáról vagy egyszerű megfázásról van szó?

A tünetek között több az átfedés, de vannak olyan jelek, amelyek segíthetnek a különbségtételben.

A koronavírus-fertőzés legjellemzőbb tünetei közé tartozik az orrdugulás, az orrfolyás, a száraz köhögés, az íz- és szaglás hirtelen elvesztése, valamint a fáradtság.

Az újabb variánsok emellett néhány szokatlan tünetet is okozhatnak: sokan számolnak be rekedtségről és erős torokfájásról, amely „olyan érzés, mintha borotvapengék lennének a torokban”. Emellett izomfájdalmak és rendkívüli fáradtság is jelentkezhetnek.

A szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy aki ilyen tüneteket tapasztal, maradjon otthon, és forduljon háziorvosához.

Az influenza általában hirtelen, erőteljes tünetekkel kezdődik, szemben a megfázással, amely fokozatosan alakul ki.

A legjellemzőbb tünetei a magas láz, a súlyos izomfájdalom, a fejfájás, a száraz, fájdalmas köhögés és az erős fáradtság.

A betegség jellemzően a téli hónapokban terjed, a hideg időjárás ugyanis kedvez az influenzavírus terjedésének. Ha valaki hirtelen belázasodik, izom- és végtagfájdalmai vannak, és gyorsan romlik az általános közérzete, érdemes orvoshoz fordulnia.

A megfázás – a három betegség közül a legenyhébb – általában lassabban alakul ki, és a tünetei is enyhébbek.

Ezek közé tartozik az orrfolyás vagy orrdugulás, a torokfájás, az enyhe köhögés, valamint az alkalmi, enyhe láz. A megfázás jellemzően néhány napon belül magától elmúlik, de fontos a pihenés és a regeneráció.

A koronavírus kimutatására jelenleg is a PCR-teszt és az antigén gyorsteszt a legmegbízhatóbb módszer. Ezeket orrból vagy torokból vett mintából végzik.

Az influenza kimutatására is létezik teszt, de sokszor a tünetek alapján is felállítható a diagnózis. A megfázást a legtöbb esetben nem szükséges külön vizsgálattal igazolni, mivel enyhe lefolyású és magától is javul.

Enyhébb panaszok esetén otthoni módszerek is segíthetnek.

A mézes fekete retek jól ismert természetes köhögéscsillapító. A közepét ki kell vájni, mézet tenni bele, majd hűvös helyen körülbelül 10 órát állni hagyni. Ezután a mézet ki lehet kanalazni, majd újra megtölteni a retket.

A gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, emellett támogatja az immunrendszert. A legjobb frissen felvágva teát készíteni belőle, de por formában is kapható, amit forró vízben lehet feloldani.

A kamillatea szintén jótékony hatású: gyulladáscsökkentő, antibakteriális, nyugtató, valamint segíti a légutak tisztulását. Inhalálással is alkalmazható köhögés esetén.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Ezért van szükséged kollagénre – és ezért nem mindegy, hogyan pótolod
Kapszula, por, ital vagy kozmetikum – vajon melyik kollagénforma működik tényleg? A BioTechUSA szakértői segítenek eligazodni a tények és mítoszok között.


A kollagén hosszú időn át észrevétlenül végezte a munkáját a testünkben, mostanra viszont az egészség és a szépség egyik legnagyobb sztárjává vált. Sokan a fiatalos külső és az energikus mindennapok titkát látják benne – nem véletlen, hogy ma már kapszula, por, ital, krém, sőt injekció formájában is elérhető. De vajon tényleg ennyire sokoldalú? Mit tud a tudomány igazolni, és hol van szó inkább marketingfogásról? A BioTechUSA szakértői utánajártak.

Miért nélkülözhetetlen a kollagén?

Ez a fehérje testünk egyik legfontosabb építőköve: jelen van a bőrben, az ízületekben, a csontokban és még a belső szervekben is.

Elképzelhetjük úgy, mint egy erős kötélhálózatot, amely megtartja a szöveteket, miközben rugalmasan követi mozgásukat.

Fiatalabb korban a szervezetünk gond nélkül pótolja, amit lebont – ám az évek előrehaladtával a termelődés lassul. Ehhez jön még a stressz, a dohányzás, a rossz étrend vagy akár a túl intenzív sportterhelés, amelyek mind felgyorsítják a kollagénvesztést. Ilyenkor érdemes külső támogatást is bevetni.

Hogyan pótolhatjuk?

Ma már rengeteg lehetőség van: ital, por vagy kapszula formájában is elérhető a kollagént, például a BioTechUSA kínálatában – ráadásul többféle ízben (például barackos ice tea, eper–vörösáfonya, limonádé vagy fekete málna), így mindenki megtalálhatja a számára legkényelmesebb megoldást.

Érdekesség, hogy nemcsak marha- és sertésalapú termékek léteznek, hanem hal- és csirkeeredetűek is. Így az étkezési szokásokhoz vagy diétás irányelvekhez igazodva bárki választhat.

Van olyan italpor is, amelyik hialuronsavval, aminosavakkal, ásványi anyagokkal és vitaminokkal is kiegészített.

Mítosz vagy valóság?

  • Kozmetikumokban: jól hangzik, hogy kollagént tartalmaznak, de a molekulák túl nagyok ahhoz, hogy átjussanak a bőrön. Ezek inkább hidratálnak, de a mélyebb rétegeket nem befolyásolják.

  • Étrend-kiegészítőkben: a hidrolizált, vagyis előemésztett kollagénpeptidek jól felszívódnak, és a kutatások szerint rendszeres fogyasztás mellett (kb. 6–12 hét alatt) látható javulást hozhatnak a bőr hidratáltságában és rugalmasságában, sőt a finom ráncok csökkenésében is.

És mi a helyzet a konyhával?

Sokan a csontlevest tartják a természet egyik legjobb kollagénforrásának. Valóban sok értékes anyag oldódik ki belőle a főzés során, de fontos tudni: a kollagén bármilyen formában is kerül a szervezetbe, először aminosavakra bomlik. Akkor tud igazán beépülni, ha van hozzá elég „segítő”: például C-vitamin, cink, és egy kiegyensúlyozott, gyulladásmentes szervezet.

Tudatosság a kulcs

A kollagén kétségkívül fontos szereplője testünk működésének – de nem mindegy, hogyan pótoljuk. Nem minden ígéret mögött áll valós hatás, ezért a tudatos választás elengedhetetlen. A szépség és egészség felé vezető úton a legjobb, ha a kiegyensúlyozott étrend és az egészséges életmód mellé választunk jól felszívódó kollagénkészítményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: