hirdetés

HÍREK

Dzsungel Magyarországon: több száz lepke között sétálhatsz a Lepkekertben

Megnézheted, hogyan lesz a bábból színpompás lepke, és kiderül az is, hogy mit esznek.

Link másolása

hirdetés

A Pálmaház mögött található, 260 négyzetméter alapterületű bemutatóhely 1200 köbméternyi légterében 21 trópusi lepkefaj háromszáznál is több színpompás egyedében gyönyörködhettek.

Sőt, a lepkék száma az elkövetkező hetekben tovább fog gyarapodni. A bemutatott fajok közép- és dél-amerikai elterjedésűek,

de a nyár folyamán lesznek majd délkelet-ázsiai lepkék is.

A Lepkekert lakói közül az egyetlen faj, amely nem számít egzotikusnak, a Magyarországon is őshonos nappali pávaszem. Ennek a fajnak egyelőre csak a hernyói láthatóak (mentett hernyók), kikelés után azonban a nappali pávaszemek is a Lepkekert légterében fognak repdesni.Lepkekert05 foto Bagosi Zoltan (Copy)

A Lepkekertet úgy alakították ki, hogy a lepkékkel egy térben sétálhattok. Természetesen a mindent a szemnek, semmit a kéznek elve érvényesül, ennek betartását az oda beosztott önkéntesek felügyelik.

hirdetés
A Lepkekert egyik érdekes látnivalója a bábszekrény, amelyben a lepkebábok függenek. Ezekből folyamatosan kelnek ki az újabb és újabb kifejlett lepkék (imágók), amelyek a bábszekrényben bontják ki és szárítják meg a szárnyukat.

Az Állatkert munkatársai rendszeresen kinyitják az üvegszekrény ajtaját, így a frissen kikelt lepkék kiröppenhetnek belőle, és csatlakozhatnak a Lepkekertben repülő, már korábban kikelt társaikhoz. A bábok mellett több faj hernyóját is bemutatják.

Lepkekert19 foto Bagosi Zoltan (Copy)

A lepkék táplálkozása gyökeresen eltér lárva állapotban (tehát hernyóként) és kifejlett állapotban (azaz imágóként). Amíg a hernyók levelekkel táplálkoznak, és az életfolyamatok energiaigénye mellett elsősorban a test felépítéséhez vesznek magukhoz táplálóanyagokat, addig a kifejlett lepkék főként nagy energiatartalmú virágporral és nektárral táplálkoznak, amelyből szervezetük képes a repülés energiaigényét is fedezni.Lepkekert15 foto Bagosi Zoltan (Copy)Lepkekert16 foto Bagosi Zoltan (Copy)

A kifejlett lepkék számára

a Lepkekertben különféle tápnövényeket – például sétányrózsákat – helyeztek el, de speciális recept alapján kikevert mesterséges nektárt is kapnak, amelynek egyébként a jóféle magyar akácméz az egyik fontos összetevője.

A gondozók emellett édes déligyümölcsöket, banánt, ananászt és narancsot is kínálnak a lepkéknek. A hernyóknak általában meghatározott növényfaj leveleit kell biztosítani. A nappali pávaszem hernyók például a csalánleveleket kedvelik, a bemutatott trópusi fajok hernyóit pedig főként a különféle golgotavirágok, illetve a komló leveleit fogyasztják szívesen.

A Lepkekertben ráadásul több orchidea, bromélia és szakállbromélia is pompázik.

A Fővárosi Állatkertben 2000 óta működik nagyobb szabású lepkebemutató. A Lepkekert helye és kialakítása az idők során többször is változott, jelenlegi formáját 2014-ben nyerte el.

Fotók: Bagosi Zoltán


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

14 év börtönre ítéltek egy 14 éves gyereket Észak-Koreában, mert öt percet megnézett egy filmből

A szülők politikai fogolytáborban végezhetik, amiért a gyerekük nem tartotta be az észak-koreai törvényeket.

Link másolása

hirdetés

Állítólag 14 év börtönre ítéltek Észak-Koreában egy diákot, amiért öt percet megnézett egy dél-koreai rendező filmjéből. Attól tartanak, hogy a 14 éves hjeszani tanuló szüleire még ennél is rosszabb sors várhat, írja a Daily Star.

A fiatalt még november 7-én tartóztatták le, amiért pár percet megnézett Kim Hyung-Jin drámájából. A The Uncle (magyarul: A nagybácsi) című film egy 19 éves mozgásképtelen lányról szól, aki egy sérülés miatt nem tud felkelni az ágyából, emiatt élete a szomszédaitól és egy szociális munkástól függ.

A film előzetesét itt lehet megnézni:

Észak-koreai források szerint az országban érvényben lévő egyik rendelet értelmében ha "kulturális bűncselekmény történik a felelőtlen neveltetés miatt", a vétkesekre akár 200 ezer von (72 ezer forint) értékű bírságot is kiszabhatnak, ami jóval magasabb, mint az átlagos havi kereset összege.

A családot ismerők attól tartanak, hogy a szülőket politikai fogolytáborba küldhetik. Februárban hasonló sorsa jutott egy másik család is, ahol a tinédzser korú gyereket pornónézésen kapták, emiatt a szüleit egy időre „vidékre költöztették”.

hirdetés

A mostani esetben különösen figyelemreméltó, hogy a törvények hasonló büntetés kiszabását ennél jóval hosszabb ideig tartó filmnézésre írják elő. A példátlan szigor oka az lehet, hogy az észak-koreai fiatalok körében egyre népszerűbbek a dél-koreai filmek és sorozatok, emiatt a hatóságok minden korábbinál keményebb kézzel csapnak le a vétkesekre.

A jelenség megfékezésére Kim Dzsongun kormánya éppen tavaly vezette be "az ifjúsági oktatás biztonságáról szóló törvényt", mely a fiatalok ideológiai képzését biztosítja. Az új törvény részét képezi az a rendelet is, melynek értelmében nemcsak a bűncselekményt elkövető gyereket, hanem a szülőket is felelősségre vonhatják a hatóságok.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Egy statisztikai trükkel csökkentették a lélegeztetettek számát a hivatalos adatokban

A hivatalos adatok szerint 513-an vannak lélegeztetőgépen, valójában 984-en.

Link másolása

hirdetés

984 ember szorul lélegeztetésre, a hivatalos közlés szerint ugyanakkor csak 513. Utoljára áprilisban volt ilyen magas ez a szám.

A pontos adatot az RTL Híradó kérdésére közölte a koronavírus sajtóközpont. Tegnaptól ugyanis változtattak a kórházak adatszolgáltatási módszerén,

innentől fogva csak azok kerülnek be a hivatalos statisztikába, akik invazív, azaz az intubált, altatott, géppel lélegeztetett betegek, az oxigénmaszkot használó betegek nem.

A híradónak nyilatkozó biosatisztikus szerint igy lehetetlen lesz összehasonítani a korábbi adatokat a jelenlegivel.

Az RTL Híradó teljes riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Közös hírszerkesztőséget hoz létre 16 uniós ország hírügynöksége az álhírek ellen, az MTI nincs köztük

Az összefogást a német DPA irányítja, és társult hozzá a többi közt a francia, a román, az olasz, az osztrák, valamint a boszniai, horvát, észak-macedón, szlovén, szerb és szlovák távirati iroda.

Link másolása

hirdetés

Közös hírügynökséget hoz létre Brüsszelben az Európai Unió 16 nemzeti hírügynökség bevonásával, hogy fölvegye a harcot a demokráciát fenyegető álhírekkel szemben - írja a Die Presse cikke alapján a Népszava.

Az összefogást a német DPA irányítja, és társult hozzá a többi közt a francia AFP, a román Agerpres, az olasz ANSA, az osztrák APA, valamint a boszniai, horvát, észak-macedón, szlovén, szerb és szlovák távirati iroda.

A Magyar Távirati Iroda viszont nem vesz részt az együttműködésben.

Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos szerint azért van szükség a közös hírügynökségre, mert sok országban, részben pénzügyi, részben politikai okokból nincs független tájékoztatás az európai integrációról, ami szerinte fenyegeti a sajtó sokszínűségét és önállóságát.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Puccsot készített elő Ukrajnában Oroszország az ukrán vezetés szerint

Zelenszkij szerint titkosszolgálati értesüléseik vannak arról, hogy december 1-2-ára készítettek elő államcsínyt.

Link másolása

hirdetés

Oroszország készített elő államcsínyt Ukrajnában, és fő célja a nyugatbarát kormányzat megbuktatása volt - jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kedden a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

"Vannak olyan titkos információink, amelyek különleges szándékokra utalnak" - fogalmazott a kormányfő az interjúban, amelyből az UNIAN ukrán hírügynökség idézett, leszögezve, hogy ezek mögött Oroszország áll.

Smihal szerint az orosz csapatösszevonások Ukrajna határainál is részei azoknak az orosz törekvéseknek, amelyek Ukrajna európai uniós csatlakozása ellen irányulnak. Kifejtette, hogy az ukrán hírszerzés megfigyelt bizonyos "külső erőket", amelyek népfelkelést és puccsot próbáltak elindítani az országban.

Kijelentette, hogy az országon kívülről gyakoroltak befolyást a kijevi tiltakozások fokozására, erősebbé tételére. Leszögezte ugyanakkor, hogy az ukrán társadalomban jelen pillanatban nincs forradalmi hangulat. Hozzáfűzte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vizsgálatot indított a puccskísérlet ügyében.

Volodimir Zelenszkij elnök múlt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy tájékoztatást kapott egy lehetséges államcsíny előkészítéséről Oroszország képviselői és Rinat Ahmetov dúsgazdag kelet-ukrajnai oligarcha részvételével. Közölte: titkosszolgálati értesülések és hangfelvételek is vannak, amelyek arról tanúskodnak, hogy Ukrajna és Oroszország bizonyos képviselői december 1-2-ára készítettek elő államcsínyt, és úgy beszélnek Ahmetov részvételéről az akcióban, mintha ő már beleegyezett volna. Nem zárta ki, hogy Ahmetovot "felültette" a környezete, belekeverte az ügybe.

Ahmetov az államfő által mondottakat "teljes hazugságnak" minősítette. Joe Biden amerikai elnök ellenben aggodalmának adott hangot Zelenszkijnek a puccskísérletről tett kijelentése nyomán - emlékeztetett az UNIAN.

hirdetés

Az SZBU sajtószolgálata hétfőn közölte, hogy vizsgálatot indított "egyes ukrán és orosz állampolgárok ellen az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmények" ügyében. Részleteket a biztonsági szolgálat későbbre ígért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: