Dunaújvárosban is találtak egy koronavírusos beteget
Dunaújvárosban is van egy koronavírus-fertőzött. Ezt a város polgármestere, Pintér Tamás jelentette be csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
"a hozzánk eljutott információnk szerint egy betegnél koronavírus jelenlétét mutatták ki Dunaújvárosban. A beteg elkülönítve, orvosi kezelés alatt áll, az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek érte. Bízunk a felépülésében"
- fogalmazott a polgármester, aki azt is elmondta, az ott élőkön is múlik, milyen mértékben érinti majd a várost a koronavírus-járvány, ezért arra kéri a helyieket, hogy tartsák be az óvintézkedéseket és maradjanak otthon.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a dunaújvárosi beteg szerepel-e a kormány által között 73 fertőzött között.
Korábban már több polgármester is maga jelentette be, hogy a városában, településén igazoltan megjelent a fertőzés. A hatóságok területi adatokat továbbra sem közölnek.