HÍREK
A Rovatból

Drámai részleteket osztott meg Kis-Benedek József rosszullétéről az ATV műsorvezetője: „Egy ilyen pillanatban szűnik meg a műsor”

Bodacz Balázs a történtek hatására csak hajnal kettő körül tudott elaludni.


Mint arról korábban mi is írtunk, szerda este élő adásban lett rosszul és ájult el az ATV műsorában Kis-Benedek József. A katonai szakértő Tompos Márton (Momentum) és Harangozó Tamás (MSZP) társaságában elemezte az orosz-ukrán háború eseményeit.

A műsort megszakították, a vendéghez pedig azonnal mentőt hívtak.

A Naphire.hu-nak sikerült elérni Bodacz Balázst, aki a Mai Téma című műsort vezette az ominózus eseménynél.

„Kellett egy kis idő, amíg lemegy, éjjel 2 környékén tudtam elaludni”

– mesélte a műsorvezető. Hozzátette: „Egy ilyen pillanatban szűnik meg a műsor. Amikor ott van egy ember, egy vendég, akin látod, hogy azonnal összeesik, akkor nem érdekel a műsor. Kit érdekel a műsor? Majd csinálunk másikat. Az a fontos, hogy az ő testi épsége minél inkább biztosítható legyen”.

Elmondása szerint Kis-Benedek Józsefnek volt annyi ereje, hogy ne hirtelen essen össze, ne üsse meg magát, így ő hátulról még épp el tudta kapni. Ezt követően a stúdió padlójára fektették le, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot.

„Voltak kollegák, akik székpárnákat hoztak a feje alá, én egy olyan asztalt, aminek a magassága nagyjából megfelelő és arra felraktuk a lábait. A pulzusát megmértük, szapora volt, de gyenge. Arra következtettünk, alacsony a vérnyomása. A szívverése, légzése és pulzusa rendben volt, erre figyeltünk először.

Kioldottam a nyakkendőjét, az ing- és nadrággombját, hogy ne legyen sehol elszorulva, egy-két perc múlva pedig szerencsére magához is tért”

– mondta el Bodacz.

A műsorvezető a történtekhez képest jó híreket is megosztott. Elmondása szerint a biztonságpolitikai szakértő kommunikált, tudta, hol van, kik veszik körül, így az egészségügyi állapotával kapcsolatban is tettek fel kérdéseket, míg a mentőszolgálat a helyszínre ért.

„A stábtagok nagyon higgadtan reagáltak, így ezt csak köszönni tudom mindenkinek”

– tette hozzá a műsorvezető, aki szerint mindannyian fel voltak készülve arra is, ha esetleg újra kell éleszteniük a vendéget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Rónai Egon súlyos szakmai kompromisszumokat kötött az Orbán-interjúhoz, és ezek nem jó kompromisszumok
A politikus szerint a miniszterelnök nagy lelki nyugalommal ment be a stúdióba, mert biztos volt benne, hogy a riporter egyetlen szóval sem fogja szóba hozni például Hatvanpusztát. A képviselő úgy véli, a beszélgetés szemfényvesztés volt a demokrácia és a sajtószabadság látszatának fenntartására.


Hadházy Ákos a Facebook-oldalán mondta el a véleményét Orbán Viktor ATV-s interjújáról. Azt írta, a Rónai Egonnal folytatott beszélgetés gyönyörűen megmutatta, hogy ő maga miért nem megy a csatorna stúdiójába, és szerinte miért nagy baj, hogy ellenzéki politikusok és civilek ezt megteszik. A politikus szerint „szemfényvesztés ugyanis az egész, a demokrácia és a sajtószabadság látszatának fenntartására”.

„Ez a látszat a hatalomnak fontos, az ellenzéket viszont csak gátolja abban, hogy felismerje a hibrid rezsim lényegét és helyzet valódi súlyosságát.”

A képviselő úgy véli, „annak a hatalomnak létfontosságú a sajtószabadság látszata, amelynek vezetője nagy lelki nyugalommal ment be a stúdióba, mert biztos volt benne, hogy a riporter egyetlen szóval sem fogja szóba hozni például Hatvanpusztát”. Hozzáteszi, hogy Orbán emlékezett rá, milyen rosszul sült el, hogy Németh Balázsnál és egy másik influenszernél viszont előre megbeszélten szóba hozták.

Hadházy szerint ha az ATV valóban független tévé lenne, akkor megkérdezett volna három dolgot a témában:

• tartja-e még Orbán Hatvanpuszta kapcsán, hogy egy félkész mezőgazdasági épületről van szó, és ha igen, miért kell bele két úszómedence és 15 luxusapartman;

• mennyibe került az egész és miért pont Mészáros Lőrinc cége építi;

• illetve milyen műemlékvédelem az, ahol a föld alá bontják a műemléket.

A politikus állítja, ha a miniszterelnök a szokásos módon hárítja a kérdéseket, egy független riporter nem engedné ki a kezei közül, hiszen a másfél órás műsorból Orbán „nem tudott volna elsétálni és primitív sértegetéssel sem válaszolni”.

„Rónai Egon szakmai kompetenciáit és tisztességét nem vonom kétségbe. Az viszont tény, hogy súlyos szakmai kompromisszumokat köt és hiszem, hogy ezek a kompromisszumok nem jó kompromisszumok”

– írta Hadházy.

Posztját azzal zárta: „Lehet, hogy Török Gábor a keddi interjúból megtudott olyan dolgokat Orbánról, amiket szerinte máshogyan nem tudtunk volna meg. De sajnos megtudtunk az ATV-ről olyan dolgokat is, amiket sajnos már eddig is tudtunk.”

A beszélgetésnek azért is volt nagy visszhangja, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábban még álhírnek nevezte, hogy a kormányfő interjút adna a csatornának. Az adás végül kiemelkedő nézettséget ért el, és több elemző, köztük Török Gábor politológus is úgy értékelte, hogy az interjú sokat elárult a miniszterelnök gondolkodásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Váratlanul le kellett szállnia egy honvédségi Gripennek Ferihegyen – kiderült, mi történt
Egy JAS-39 Gripen vadászgép ritka látványnak számít a polgári forgalmú Liszt Ferenc Repülőtéren. Mint kiderült, nyomós oka volt annak, hogy itt kényszerült leszállni a gép.


A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren éjszakázott a Magyar Honvédség egyik JAS-39 Gripenje, miután szerdán a sűrű köd miatt nem tudott leszállni eredeti célállomásán, Kecskeméten – írta a Baon.hu.

A portál szerint a honvédség repülőműszaki állománya azonnal megkezdte a szükséges munkálatokat a polgári repülőtéren. A szakembereknek ki kellett szerelniük azokat az alkatrészeket, amelyek nem maradhattak a gépben egy nem katonai bázison, és a vadászgép befedéséről is gondoskodtak.

A vadászgép éppen Svédországból tért vissza Magyarországra egy javítás után, és egyenesen a kecskeméti katonai repülőtérre tartott.

Leszállás előtt a gép tapasztalt pilótája még egy ideig a város felett körözött, de a látási viszonyok nem javultak, így végül az a döntés született, hogy Ferihegyen landol. Egy repülőgép biztonságos landolásához hivatalosan legalább 500 méteres látótávolság szükséges, Kecskeméten azonban a Gripen érkezésekor 100 méternél is kevesebb volt a látótávolság.

A magyar vadászgépek egyébként ezekben a hónapokban látják el a NATO balti légtérrendészeti (Baltic Air Policing) misszióját Litvániában, ahol az elmúlt három és fél hónap alatt húsz éles riasztásuk volt. Éppen a ferihegyi leszállás napján tartottak sajtóbejárást a litvániai Šiauliai bázison, ahol a magyar Gripenek állomásoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr András nekiment Cseh Katalinnak: A Fidesz malmára hajtod a vizet az új pártoddal
A Momentum korábbi elnöke szerint az új pártot alapító politikus méltatlanná vált arra a pozícióra, amit a választópolgárok és a Momentum bizalmából elfoglalhatott. Azt írta, nagyot csalódott egykori harcostársában.


Nyílt levélben üzent Fekete-Győr András a Facebookon Cseh Katalinnak, miután a Momentumból kizárt politikus bejelentette, hogy új párttal indul a 2026-os választáson. A Momentum korábbi elnöke posztjában azt írta, nagyot csalódott egykori harcostársában, akit tíz éve az elsők között keresett meg a politikai generációváltás ügyével.

Felidézte, hogy amikor tavaly megszűnt a parlamenti mandátuma, teljes szívvel támogatta, hogy Cseh vegye át a helyét a Momentum élén, mert bízott benne, hogy képviselni fogja a párt egyik legtisztább küldetését: hogy a haza ügye mindig fontosabb a pártérdekeknél.

„Látva a tegnapi lépésed, úgy érzem, ez a bizalom sajnos elhamarkodott volt”

– írta Fekete-Győr.

Szerinte Cseh Katalin szem elől tévesztette, miért léptek annak idején a politikába, vagyis hogy egy új politikai generáció bizonyítsa be, hogy lehet máshogy csinálni. Úgy véli, az egykori közös cél az volt, hogy létrejöjjön egy olyan politikai közösség, „ami meghaladja a magyar politika mindenben haszonleső, kizárólag a túlélésre és hatalomra játszó fertőjét.” A Momentum alapítója szerint a 2026-os választás közeledte hozta el számukra a legnagyobb próbatételt, és büszke arra, hogy a pártja végül a helyes döntést hozta meg, amikor a visszalépés mellett döntött.

„Roppant fájdalom és csalódás látni, hogy miközben a közösségünk helytállt és képes volt felülemelkedni az önös érdekeken, te hátat fordítottál az eredeti küldetésünknek, az egyéni ambíciókat a közös cél elé helyezve”

– üzente.

A volt pártelnök szerint Cseh Katalinnak is tudnia kellene, hogy nincs esélyük megugrani az 5 százalékos küszöböt, miközben milliók álmát teszik kockára egy jobb Magyarországról. Úgy látja, az új párt csak tovább darabolja az ellenzéki oldalt.

„Ne szépítsük: minden rátok adott szavazat elveszett szavazat, ami ebben a választási rendszerben a kormánypártnak kedvez. A megosztottság nem a rendszerváltás, hanem a Fidesz malmára hajtja a vizet. Kérdem én, Katka, akkor mi a cél?”

– tette fel a kérdést.

Fekete-Győr szerint az európai parlamenti választáson a választópolgárok világosan megüzenték, hogy a TISZA Pártban látják a rendszerváltás egyetlen reményét, és úgy gondolja, a politikusoknak nem dolguk felülbírálni a választók akaratát. Sőt, inkább minden erejükkel, akár a legszemélyesebb áldozatok árán is segíteniük kell azt.

„A döntéseddel elfordultál attól a közös úttól, amelyért mindannyian áldozatot hoztunk. Elbuktál a rendszerváltás előmozdításának próbáján. Ezzel pedig méltatlanná váltál arra a pozícióra, amit a választópolgárok és a Momentum bizalmából elfoglalhattál.”

A poszt végén úgy fogalmazott, hiába próbálják a kezdeményezést Barabás Richárddal „humanista” vagy egyéb címkékbe öltöztetni, az szerinte nem az a tiszta szívű politika, amiért egykor közösen küzdeni kezdtek.

„Kívánom neked, hogy egyszer, amikor elcsendesedik körülötted a zaj, halld meg újra, miért vágtunk bele ebbe az egészbe. Mert a politika forgatagában minden gyorsan jön és megy - de az ember, aki a tükörbe néz, marad”

– üzente még Cseh Katalinnak Fekete-Győr András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely nem hisz Marco Rubiónak: állítja, nincs időkorlát a szankciómentességre, hiába mondanak mást az amerikaiak
A miniszter szerint a megállapodás egyértelmű és világos volt. Noha az amerikai külügyminisztérium szerint egyéves haladékot kaptunk, Gulyás azt mondja, Orbán és Trump találkozóján nem ez hangzott el.


Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfó kezdetén arról beszélt, hogy Orbán Viktor és Donald Trump arról a november 7-i találkozójukon arról egyeztek meg, hogy Magyarország időkorlát nélkül kap mentességet a földgáz- és kőolajvezetékeket érintő amerikai szankciók alól. A sajtótájékoztatóval nagyjából egyidőben azonban az Egyesült Államok külügyminisztere egyértelművé tette, hogy egy évre szól a mentesség.

Amikor a kormányinfón a Telex újságírója rákérdezett erre Gulyás Gergelynél, ő nem akart hinni Rubiónak.

A miniszter azt mondta, szerinte az amerikai külügyből ilyen információk érkeznek, de a washingtoni tárgyalásokon nem ez hangzott el.

A kérdésre, hogy a tárgyalásokon nem volt szó időkorlátról, vagy az hangzott el, hogy nem lesz időkorlát, Gulyás leszögezte, hogy időkorlát nélküli megállapodásról egyezett meg Orbán Viktor és Donald Trump.

Hozzátette, hogy az amerikai külügyminiszter érvelése helyes, hiszen ezek a problémák egy év múlva ugyanúgy fenn fognak állni.

Fehér házi források már a találkozót követően is egyéves haladékról beszéltek, amit Marco Rubio most meg is erősített. A külügyminiszter szerint az egyéves halasztásra azért van szükség, mert a magyar gazdaságot drámaian érintené az azonnali leválás az orosz energiahordozókról. Bár az orosz exportnak ez csak egy kis része, Magyarország szinte kizárólag onnan vásárol, így mélyen destabilizálná az országot, ha elveszítené a hozzáférését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk