Dr. Novák Hunor a koronavírusról: Nem kell rettegni, teljesen indokolatlan a pánik
Élő videóban beszélt és adott tanácsokat a koronavírussal kapcsolatban dr. Novák Hunor. A Facebookon több mint 100 ezer követővel rendelkező orvos sokáig nem szólalt meg a vírussal kapcsolatban, de mivel egyre fokozódik az érdeklődés a téma iránt, és sok ál- és rémhír jelenik meg ezzel kapcsolatban, úgy döntött, videóban ad tájékoztatást a kórokozóról.
Dr. Novák Hunor elmondta, hogy a koronavírus már nem újdonság, ez egy újfajta kórokozó, ami az elődeinek a módosított változata. Emlékeztetett arra, hogy a SARS-vírus is a mostani koronavírushoz hasonló járványt és pánikot okozott, de azt is túlélte az emberiség.
Mint mondta, a SARS halálozási rátája 10 százalékos volt, vagyis 10-ből egy ember belehalt, ehhez képest a Covid-19 névre keresztelt új típusú koronavírusnál ez a szám csak 3,4 százalék - ezt a WHO közölte kedden.
"Az igazi kárt az indokolatlan pánik, a felvásárlás, a gazdasági kár és a turizmus fogja elszenvedni. Ezért fontos helyén kezelni a koronavírut. Nem kell rettegni tőle. Magyarországon jelenleg még nincs koronavírus. Iszonyat nagy csoda lenne, ha ez is így maradna. Valószínűleg lesz is, csak idő kérdése"
- mondta a szakember.
A csecsemő és gyermekgyógyász több tanácsot is adott a megelőzéssel kapcsolatban:
• Ne a kezedbe, hanem inkább zsebkendőbe vagy a könyökhajlatodba tüsszents!
• Gyakran moss kezet szappannal vagy kézfertőtlenítővel! Alkalmazd a kézmosás helyes technikáját: figyelj arra, hogy az ujjaid közötti részt, a hüvelykujjadat, az ujjbegyeket és a csuklódat is alaposan mosd meg!
• Ne hordj szájmaszkot, ha egészséges vagy tünetmentes vagy!
Ezt javasolja az orvos arra az esetre, ha tüneteket veszel észre magadon, miután fertőzött országban/területen jártál:
• Ne hívj mentőt és ne menj orvoshoz, maradj otthon!
• Hívd fel az ingyenesen hívható zöld számot, ahol tájékozódhatsz a koronavírus pontos tüneteiről (mert lehet, hogy csak megfáztál vagy influenzás vagy)!
• Lehetőleg minél kevesebb emberrel érintkezz!
Dr. Novák Hunor szerint teljesen indokolatlan az a mértékű pánik, ami jelenleg Magyarországon uralkodik, mint mondja: jelenleg nincs ok félni, rettegni.
Security Check Required
null