HÍREK
A Rovatból

Donald Trumpra a kora és túlsúlya miatt is a veszélyes lehet a koronavírus

Az amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje, ezért karanténba vonultak feleségével. Trump esetében több tényező is aggodalomra adhat okot a fertőzés kapcsán. Ráadásul a november 3-i elnökválasztás is egyre közeledik.


Péntek reggel robbant a hír, miszerint az a Donald Trump, aki hónapokon át bagatellizálta el a fertőzés jelentőségét, már-már sportot űzött abból, hogy nem vett maszkot, és nemrég kijelentette, hogy már látja a járvány végét, elkapta a koronavírust feleségével, Melaniával együtt. A fertőzés a lehető legrosszabbkor, az elnökválasztás hajrájában terítette le Trumpot, ennek következményei pedig alaposan megkavarhatják az egyébként is zavaros állóvizet az Egyesült Államokban.

Trump korábban a koronavírust csak egy kis náthának nevezte, és jóformán naponta ontotta magából azokat a Twitter-bejegyzéseket, amelyben elbagatellizálta a betegség jelentőségét. Szinte sosem viselt maszkot a kampányrendezvényeken, sőt, politikai ellenfelét, a demokraták elnökjelöltjét, Joe Bident többször gúnyolta maszkviselése miatt. Emellett Trump arról is beszélt, hogy szedi a hidroxi-klorokin hatóanyagú gyógyszert a koronavírus ellen, amelyről bebizonyították, hogy nemcsak hatástalan, de veszélyes is a szívre nézve.

Bár az elnök állapotáról meglehetősen szűkszavú nyilatkozatban tájékoztatták a világot a Fehér Ház orvosai - nem derült ki, hogy milyen tünetei vannak -, a kormányzati hivatalban dolgozók szerint tegnap az elnök hangja kifejezetten rekedt volt - írja a The New York Times, ám ez betudható annak is, hogy egy sor kampánybeszéden van túl.

Az elnököt és alelnökét, Mike Pence-t naponta tesztelték, a velük napi kapcsolatban dolgozókat szintén, a Fehér Ház egyéb dolgozóit pedig néhány naponta.

Sokan távmunkában dolgoztak, a bejáróknak viszont kötelező volt a maszk használata. A lap szerint azonban a szabályokat csupán bevezetésük első időszakában tartották be maradéktalanul, a maszkviselést később sokan hanyagolták, szinte már csak Trump jelenlétében vették fel a maszkot.

Trump tesztje azután lett pozitív, hogy Hope Hicks, az elnök közeli tanácsadója is koronavírusosnak bizonyult.

A fertőzött nő a héten sokat utazott együtt Trumppal az elnöki különgépen: vele ment Clevelandbe, a keddi elnökjelölti vitára, szerdán pedig Minnesotába, egy kampánygyűlésre.

Korábban számos másik munkatársánál is kimutatták a vírus jelenlétét - többek közt Robert C.O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadónál, a Fehér Ház egyik inasánál, Mike Pence alelnök sajtótitkáránál, sőt, Herman Cain, a republikánusok korábbi elnökjelöltje és Trump egyik szövetségese júliusban bele is halt a betegségbe, miután részt vett az elnök egyik kampányrendezvényén.

A november 3-i elnökválasztás egyre közeledik, Trumpnak 33 napja van, hogy kampányoljon és ki is gyógyuljon a betegségből.

Egy időre egészen biztosan kikerül a képből, hiszen karanténban kell maradnia a Fehér Házban, számos kampányrendezvényét biztosan le kell mondani.

Szintén kérdéses a második elnökjelölti vitán való részvétele, amely pontosan két hét múlva, október 16-án esedékes.

De az egyik legnagyobb kérdőjel, hogy miként fog megbirkózni az elnök szervezete a betegséggel. Bár általános egészségügyi állapotáról nagyon ritkán derül ki konkrét információ, és orvosai szerint "nagyon jó egészségben van",

az köztudott, hogy magas koleszterinnel küzd, és 96 kilogrammos testsúlya alapján túlsúlyos - ezek mind a veszélyeztetett kategóriába sorolják őt, ahogy a viszonylag idős kora - 74 éves - is.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Robert Fico harcolni küldte volna Ukrajnába a poprádi diákokat, akik válaszul kulcscsörgetéssel vonultak ki a teremből
A feszültség tapintható volt, amikor a kormányfő az Ukrajnának szánt uniós milliárdokról beszélt. Egy diák ukrán zászlót is a magasba emelt.


Botrányba fulladt Robert Fico szlovák miniszterelnök poprádi diákfóruma, miután a kormányfő az Európai Unió Ukrajnának szánt támogatási tervét bírálta. Amikor a diákok soraiból elégedetlen morajlás hallatszott, a miniszterelnök a tiltakozókhoz fordult:

„Ha ilyen nagy hősök vagytok ezekben a fekete pólókban, ennyire a háború mellett vagytok, akkor menjetek oda”.

A miniszterelnök kijelentésére válaszul a diákok egy csoportja a kulcsait kezdte csörgetni, majd mintegy harmincan felálltak és kivonultak a járási hivatal terméből. Egyikük egy ukrán zászlót tartott a kezében. Az eseményről a szlovákiai Napunk helyszíni tudósítást és videófelvételt közölt, amelyen hallható, ahogy Fico a távozók után szól: „Hát akkor csörgessétek.”

A pénteki találkozó egy korábban elhalasztott esemény pótlása volt.

Az eredetileg egy helyi gimnáziumba tervezett programot múlt héten azért mondták le, mert az iskola előtti járdára valaki krétával azt írta: „Fico áruló”. Az eset után rendőrségi eljárás indult, és országszerte szolidaritási akciók kezdődtek, melyek során többen festettek krétával kormánykritikus üzeneteket közterületekre.

A miniszterelnök megnyilvánulása nem előzmény nélküli, kormánya régóta ellenzi Ukrajna katonai támogatását. Fico már október végén kijelentette, hogy Szlovákia nem fog részt venni semmilyen, Ukrajna katonai szükségleteit finanszírozó uniós programban. Az általa említett 140 milliárd eurós csomag egy olyan uniós terv, amely a befagyasztott orosz állami vagyon hozamaiból finanszírozna egy hitelt Kijevnek, de a tagállamok vezetői még nem hagyták jóvá a javaslatot.

A diákok által alkalmazott kulcscsörgetés a békés tiltakozás szimbóluma Szlovákiában, amely az 1989-es bársonyos forradalom idejéből ered, amikor a tüntetők ezzel jelezték a kommunista rendszer végét.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rosszul lett egy forgalmista, órákra megbénult a forgalom a váci vasútvonalon
Az utasokat pótlóbuszokkal kellett tovább szállítani a lezárt szakaszról. A Nyugati pályaudvaron óriási tömeg és teljes tanácstalanság fogadta a hazaindulókat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Estére helyreállhat a menetrend a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon, miután pénteken 16 órakor újra megindult a forgalom Gödön. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Szobról 15:56-kor, valamint a Nyugati pályaudvarról 16:08-kor induló Z70-es járat már a teljes útvonalon közlekedett.

A délutáni csúcsforgalmat megbénító káoszt egy váratlan rosszullét okozta: Göd állomáson lett rosszul a forgalmi szolgálattevő.

A Nyugati pályaudvaron várakozó utasok ebből annyit érzékeltek, hogy az indulás előtt egy perccel bemondták, a vonat „váratlan forgalmi okok” miatt nem közlekedik, írta a Telex.

A gödi állomás lezárása miatt a szerelvények órákon át csak Dunakeszi és a Nyugati pályaudvar, illetve Vác és Szob között jártak.

A fennakadás a nemzetközi járatokat sem kímélte, a Prága felől érkező Metropolitan EuroCitynek Göd előtt kellett vesztegelnie. A Prágába tartó, 15:30-as járat pedig várhatóan másfél órás késéssel indulhat el.

Az átmeneti időszakban a MÁV a 300-as és 371-es Volán-járatokon 17:30-ig elfogadta a vasúti jegyeket és bérleteket. Emellett a veresegyházi vonalat javasolták kerülőútként.

A Dunakeszi és Vác közötti szakaszon pótlóbuszok szállították az embereket, amelyek Gödön a városházánál, Felsőgödön a Duna útnál, Sződ-Sződligetnél és Vác-Alsóvárosnál a megállóhelynél, Vácott pedig az autóbusz-állomáson álltak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Légi razzia: drónokkal buktatták le a biciklisávban parkoló autósokat Újbudán
A levegőből szúrták ki azokat a sofőröket, akik a biciklisek elől foglalták el a helyet. A járőrök a drón jelzése alapján azonnal a helyszínre siettek, és büntettek is.


Drón bevetésével csaptak le a közterület-felügyelők csütörtökön azokra az autósokra Újbudán, akik a biciklisávokat használták parkolónak. Az akció célja az volt, hogy kiszűrjék azokat, akik abban bíztak, a járőrök épp nem veszik észre a szabálytalanságukat.

A kerületi felügyelet tájékoztatása szerint a drón a levegőből folyamatosan pásztázta a kerület belvárosának csomópontjait, utcáit, tereit, biciklisávjait.

A levegőből küldött felvételeket egy drónpilóta folyamatosan figyelte, és ha szabálytalanságot látott, azonnal értesítette a helyszínhez közeli járőröket, akik intézkedtek.

Az ellenőrzés kiemelten érintette a Bartók Béla utat, ahol a lakossági bejelentések szerint rendszeres probléma, hogy az autósok a kerékpársávon állnak meg, ezzel akadályozva a forgalmat. „Sajnos most sem volt ez másképp, a járőröknek sokszor jelezte a drón, hogy kocsi áll a bicikliúton” – olvasható a légi razziáról szóló Facebook-bejegyzésben.

Az akciót a Budapesti Közlekedési Központ idei utolsó, a Móricz Zsigmond körtéren tartott „nagytakarításával” egy időben tartották. Az újbudai közteresek ebben is segítettek, biztosították a helyszínt a busz- és villamosmegállók, valamint az aluljárók tisztítása közben.

A hatályos KRESZ-szabályozás értelmében kerékpársávon, kerékpárúton és gyalog- és kerékpárúton is tilos a megállás. Aki ezt megszegi, 31 200 forintos alapbírságra számíthat. A Bartók Béla út környéke nem először kerül a hatóságok fókuszába, a kerületben az elmúlt években több parkolási és közterület-használati intézkedést vezettek be, és a környéken korábban is voltak már hatósági ellenőrzések különböző közterület-használati konfliktusok miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk