Trump lecsapott Venezuela olajára: Maduro elfogása után ő rendelkezik a milliárdos bevétel felett is
„Ez az olaj piaci áron kerül eladásra, és az ebből származó pénzt én, az Egyesült Államok elnöke fogom felügyelni, hogy az a venezuelai és az amerikai nép javát szolgálja” – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden, néhány nappal azután, hogy az amerikai különleges erők elfogták és az Egyesült Államokba szállították Nicolás Maduro venezuelai elnököt.
A megállapodás szerint Washington és az új, ügyvezető elnök, Delcy Rodríguez vezette caracasi kormányzat között akár 2 milliárd dollár, azaz mintegy 656 milliárd forint értékű olajszállítmányról született egyezség, írta a Reuters.
A hírre az amerikai WTI olajár több mint másfél százalékot esett a várható többletkínálat miatt. A konstrukcióról egyelőre nem tudni, hogy a szankciók miatt Venezuela közvetlenül hozzájut-e a bevételekhez.
Az exportot Chris Wright energiaügyi miniszter felügyeli, a nyersolajat pedig közvetlenül amerikai kikötőkbe juttatnák. A szállítmányok egy része eredetileg Kínába tartott volna, ezeket a tankereket most átirányítják.
amelyeken keresztül a Chevron amerikai olajcég napi 100-150 ezer hordó olajat hoz ki az országból külön engedéllyel. Felmerült az is, hogy a kormányzat aukción értékesítené a beérkező olajat amerikai vevőknek, vagy a Stratégiai Kőolajtartalék feltöltésére használná.
Marco Rubio külügyminiszter szerint
„Nincs szükségünk Venezuela olajára. Rengeteg olajunk van az Egyesült Államokban” – szögezte le.
Ezzel szemben Doug Burgum belügyminiszter „jó hírnek” nevezte a fejleményt, amely szerinte jót tesz a munkahelyteremtésnek és a jövőbeni benzinárak alakulásának is.
Trump megfogalmazása az elnöki kontrollról kormányzati felügyeletet takar, amely a szankciós rendszer miatt egy letéti vagy engedélyezési mechanizmuson keresztül valósulhat meg. A 30–50 millió hordónyi olajmennyiség átszámítva körülbelül 4,77–7,95 milliárd liternek felel meg, írta a Washington Post. A Fehér Ház péntekre egyeztetést hívott össze a legnagyobb amerikai olajipari cégek, köztük az Exxon, a Chevron és a ConocoPhillips vezetőivel, hogy megvitassák a venezuelai helyreállítási lehetőségeket.