HÍREK
A Rovatból

Dobrev Orbánról: „úgy tűnik, mint akinek 2006 óta tele van az a bizonyos...”

A DK politikusa azt mondta, a kormányfő életében először szembesült válsággal, és totálisan belebukott. Szerinte Orbánnak fogalma sincs, hogy kell kormányozni, és nem is érdekli a kormányzás.


Nagyinterjút adott Dobrev Klára az mfor.hu-nak, amelyben élesen kritizálta Orbán Viktort és a kormány politikáját is. Először arról beszélt, hogy a Fidesz "totálisan elhibázott gazdaságpolitikát követ", amely azon alapul, hogy olcsó, kiszolgáltatott munkaerővel, gyenge forinttal teszi versenyképessé az országot. Ennek viszont az az eredménye, hogy rengeteg magyar megy külföldre dolgozni, pedig ők is kellenek a gazdasági növekedéshez.

"Innovációra lenne szükség, befektetésekre és nagy hozzáadott értékre. Ráadásul azt hiszem, ez egy tudatos gazdaságpolitika, hiszen az infláció lesz az az eszköz, amivel Orbán mindent vissza akar majd venni, amit most az embereknek odaadott. Ebből is látszik, hogy ez egy egyszerű, választások előtti fogás és nem egy gazdaság- vagy társadalompolitikai fordulat"

- véli a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa.

Szerinte Orbánék az alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában, nem értenek hozzá, nem tudnak kormányozni. Úgy látja, nincs meg az a minimális tudás sem a kormánynál, hogy egy kormányzati intézkedésnek a hatásait elemezni tudják. "Egyszerűen nem gondolkodnak, nemcsak hogy kettővel vagy hárommal, de még egy lépéssel tovább se. Elég nekik, hogy szép szavakat tudjanak mondani a döntéseikről. Ezt hívják kommunikációs kormányzásnak" - fogalmazott.

Dobrev szerint az ellenzéknek sokkal hosszabb távú és tartósabb elképzeléseik vannak, ők az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentenék, és olyan gazdaságpolitikát folytatnának, amely nem a növekvő infláció, hanem az ország versenyképessé válása felé hat. Középtávon pedig szerintük az euró bevezetése a megoldás. Azt mondta, az ellenzék programjában már csak az utolsó simítások vannak hátra, és napokon belül nyilvánosságra fog kerülni.

Gyurcsány Ferenc felesége arról is beszélt, hogy Magyarországon nem egyszerűen korrupció van, az a Fidesz maga, hanem az államot magát kebelezte be a Fidesz. Szerinte sok ezermilliárdnyi újraelosztható forrás van a magyar költségvetésben, amelyek olyan célokra mennek el, melyekre ennek az országnak nincsen szüksége. Azzal sem ért egyet, hogy Budapest idén ismét vizes világbajnokságot rendez, rongyrázásnak gondolja az erre való milliárdok költését. Úgy véli, ez "semmi másról nem szól csak, hogy Orbán ismét villoghasson valamilyen nemzetközi sporteseményen".

"Az elmúlt 12 évből nem tudok egyetlen olyan területét sem mondani a kormányzásnak, a gazdaságnak vagy a társadalmi életünknek, ami jobb állapotban lenne. 12 olyan év után, amiből 10 éven keresztül folyamatos gazdasági növekedés volt a világban és Európában, folyamatos volt a pénzbőség. A magyar történelemben soha nem volt ilyen kegyelmi 10 év, mint amit Orbán most elvesztegetett. 2020-ig nem volt gazdasági válság, nem voltak konfliktusok, nem volt semmiféle kényszer, ebben a 10 évben a maga pőre valóságában tudott megmutatkozni Orbán értékrendje, kormányzási stílusa és tudása: egész egyszerűen nincs tudása a kormányzáshoz"

- jelentette ki.

Dobrev szerint az, hogy nincs elegendő kapacitás az egészségügyben, és sokszor hónapok telnek el, mire megfelelő diagnosztikával megállapítják a betegséget, "mérhetetlenül gonosz bűne az Orbán-kormánynak". Mint mondta, a számok magukért beszélnek: egy-két országot leszámítva nálunk haltak meg a legtöbben koronavírusban. Szerinte azt lehet látni az elmúlt két évben, hogy "pitiáner, mocskos üzleti érdekek felül tudják írni a Fidesz-kormányban a magyar emberek életéért érzett felelősséget. Előbbrevalónak tartották a lélegeztető- és vakcinabizniszeket, minthogy az emberek életét megmentsék".

"Orbán Viktor életében először szembesült válsággal, a Covid-válsággal és totálisan belebukott, hiszen az alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában. Fogalma nincsen, hogy kell kormányozni, és nem is érdekli a kormányzás. A kormányzás arról szól, hogy hogyan lesz az országban jobb az egészségügy, az oktatás, hogyan élnek jobban az emberek. Ezek őt egyáltalán nem érdeklik"

- véli a politikus.

Azt is elmondta, hogy helyre kell állítani Magyarország nemzetközi tekintélyét, mert Orbán "ma már egy kínos politikus Európában, ahol csöndben maradnak, amikor belép a szobába, hogy ha valami fontos dologról beszélnek. Nem bíznak meg benne már a szövetségesei és ennek Magyarország is látja a kárát, például jelenleg nincsenek európai uniós támogatások."

Szerinte az is "szégyenteljes helyzet" az ország számára, hogy a NATO berkein belül számos alkalommal nem osztanak meg a magyarokkal információkat, mert nem tartják biztonságos szövetségesnek és félnek attól, hogy ezek az adatok kiszivárognak.

Kérdésre válaszolva viszont azt is elárulta, mi az a két dolog, amit jó lépésnek tart az Orbán-kormánytól:

"Kamionelőzési tilalom az autópályák emelkedőin, nagyon egyetértek vele. És a pénztárgépek bekötése, a kiskereskedelmi forgalom fehérítése. Faramuci helyzet ez, hogy miközben a gazdaságnak van egy szegmense, amit fehérítettek, aközben a másik részében ennek sok százszorosát ellopták."

Dobrev arról is beszélt, hogy nem tudja, mi volt az, ami az előválasztáson Márki-Zay Péter felé billentette a mérleg nyelvét, és természetesen csalódott, hogy veszített vele szemben. Ugyanakkor szerinte demokratának lenni azt is jelenti, hogy elfogadja a tisztességes választások eredményét, és az előválasztás az volt. Fontosnak tartja a politikai vitakultúra visszahozását, mert ez a normális módja a politizálásnak. Elismerte, hogy van vita a hat ellenzék párt, a hat párt és Márki-Zay között, és biztosan a miniszterelnök-jelölt csapatán belül is.

"Nagyon ajánlanám Orbán Viktornak, hogy üljön le vitázni, mert már úgy tűnik, mint, akinek 2006 óta tele van az a bizonyos, és nem mer hosszabb időre kiállni vitázni. Ugyan évente egyszer megmutatja magát egy sajtótájékoztatón és úgy csinál, mintha nagylegény lenne, mert válaszol pár kényelmetlen kérdésre, de mindegyikre van egy előre megírt válasza, amit bemagolt. Nem vagyok meggyőzve Orbán Viktor vitaképességéről"

- mondta.

Úgy véli, vissza kellene hozni Magyarországra azt, hogy lehessen a politikáról beszélgetni politikusoknak is és akár családon belül, baráti társaságokban is.

"Annyira gyűlölöm azt a mondatot, ami sajnos már egyre több társaság szájából elhangzik karácsonykor vagy születésnapokon, hogy „oké, de politikáról szó ne essen". Egy olyan országban szeretnék élni, ahol nyugodtan és jó hangulatban tudnak az emberek néha még vitatkozni is politikáról, azaz mindannyiunk közügyeiről."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy ukrán drón repült át a paksi atomerőmű felett - négy éves történettel állt elő a kormány
Nem sokkal a háború kitörése után egy drón repült 40 percig a magyar légtérben. A szerkezet végül Horvátországban zuhant le.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



Magyarország Kormánya a Facebook-oldalán arról írt csütörtök este, hogy okkal védik az energetikai rendszereket. A poszttal üzennek „azoknak, akik túlzásnak érzik az energetikai infrastruktúra megerősített védelmét”. A kormány egy négy évvel ezelőtti esetre hivatkozva azt állítja:

„amikor a háború kitörése után Magyarország egyértelművé tette, hogy ki akar maradni a háborúból, egy ukrán drón repült át a paksi atomerőmű felett.”

A magyar kormány szerdán megerősített védelmet rendelt el a kritikus energetikai létesítményeknél, és drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

A kormányzati állítás hátterében a 2022. március 10-én Zágrábban lezuhant szovjet gyártmányú Tu–141 drón esete állhat. A gép Románia és Magyarország légterén repült át, mielőtt Horvátországban becsapódott. Horvát és magyar források szerint a drón mintegy 40 percet töltött a magyar légtérben, de az útvonaláról csak részleges információk váltak nyilvánossá. A Telex elemzése szerint, ha a drón a Csenger–Zágráb vonalhoz közel repült, a Paksi Atomerőmű közelében elhaladhatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jámbor András Deák Dániel mediános leleplezéséről: Pontosan tudja, hogy ő maga hazudik
Nem hagyta szó nélkül a Szikra Mozgalom politikusa Deák Dániel kirohanását. Szerinte a kormánypárti elemző pont a kutatási módszertan alapjaival nincs tisztában.


Jámbor András országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról a vitáról, ami Deák Dániel és a Medián közvélemény-kutató között alakult ki. A képviselő szerint a Fidesz „elképesztő erőlködésben” van a szerdai Medián-kutatás után, de ironikusan megjegyezte, hogy az az „edukációs munka”, amit a közvélemény-kutatások kapcsán most végeznek, hasznos lesz a társadalomnak.

Jámbor állítása szerint a kormánypárti propaganda egész nap azt kommunikálta, hogy Deák Dániel le fog buktatni egy „nagy politikai ikont”, de szerinte „a nagy erőlködésnek mondjuk úgy nem túl szilárd végeredmény lett a vége.”

„Deák Dániel ugyanis nyilvánosságra hozta a Medián januári kutatásainak úgynevezett nyers adatait, hogy bebizonyítsa: hazudik a Medián. Nyilván Deák pontosan tudja, hogy ő maga hazudik, de magyarázzuk is el, miért”

– írta posztjában, majd a közvélemény-kutatások módszertanát kezdte magyarázni.

Szerinte amikor egy kutató kutatást csinál, a megkérdezettek nem képezik le statisztikailag a teljes magyar társadalmat, mert egy ezerfős mintában nem lesz arányosan ugyanannyi nő, fiatal vagy érettségizett. A képviselő úgy fogalmazott, egy kutatás akkor reprezentatív, ha demográfiailag leképezi a magyar társadalom arányait, ezért alkalmaznak súlyozást. „Ha kevesebb fiatalt érnek el, akkor nagyobb súllyal veszik figyelembe a fiatalokat, és így tovább a reprezentativitás szempontjából számító minden demográfiában” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt minden közvélemény-kutató így csinálja.

Jámbor András szerint a Deák Dániel által közzétett lapokon is látszik, hogy kevesebb fiatalt értek el, akik között nagyobb a Tisza Párt támogatottsága, „így a valódi — súlyozott — adatokban nagyobb Tisza-támogatottság jön ki.” A politikus azt feltételezi, hogy a súlyozott adatok is Deák rendelkezésére álltak, csak azokat nem tette közzé.

„Ez viszont már tényleg a Fidesz-kampány vergődésének fázisa. Tudják, hogy hazudnak. Már nem is az ellenzékkel vitatkoznak, hanem közvélemény-kutatókkal, és az általuk is tudott valós kutatási eredményekkel!”

– zárta bejegyzését.

A HVG megbízásából készült legfrissebb, február 18–23. között felvett Medián-felmérés szerint a Tisza Párt előnye a teljes népességben 42–31, a választani tudóknál 51–38, a biztos szavazóknál pedig 55–35 százalék. A számokra reagálva Orbán Viktor Hann Endrét a „legjobb humoristának” nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában ismét úgy fogalmazott, hogy „olajblokád alá vettek minket”. Szerinte az ukránok hazudnak a Barátság kőolajvezeték állapotáról és „állami terrorizmust” követnek el. Ezért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják az olajszállítás újraindítását.
DKA - szmo.hu
2026. február 27.



„Amíg én vagyok a miniszterelnök, mindenki nyugodtan alhat” – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában, amelyben az ukrán–magyar energiavita kapcsán olajblokádról, katonai védelemről és a Tisza Pártot érintő súlyos vádakról is beszélt.

A miniszterelnök az interjú elején arról beszélt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még mindig nem indította újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és a csütörtökön írt levelére sem kapott személyes választ. Azt is bejelentette, az interjú után Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják Ukrajnától a szállítás újraindítását.

„Megtámadtak bennünket, olajblokád alá vettek” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint ha nem érkezik orosz olaj, akkor ezer forint fölé megy a benzin ára, ami gazdasági káoszhoz vezethet.

Az Európai Bizottság Olajkoordinációs Csoportjának közlése szerint ugyanakkor jelenleg nincs azonnali ellátásbiztonsági kockázat, mivel a kieső mennyiség a horvát Adria-vezetéken keresztül pótolható, és a tagállamoknak vannak vésztartalékaik. Kijev a leállást ismétlődő orosz támadásokkal és a javítási munkálatok életveszélyes kockázatával indokolja.

Orbán szerint azonban az ukránok hazudnak a műszaki okokról. „Ha nekünk mond egy ukrán valamit, háromszor ellenőrizzük” – mondta,

hozzátéve, hogy a magyar kormány felajánlotta egy közös tényfeltáró misszió kiküldését, de ezt Kijev elutasította.

„Támadás alatt állunk, ilyenkor védőintézkedéseket kell tenni”

– szögezte le Orbán Viktor, aki emlékeztetett, hogy katonákat vezényelt a kritikus fontosságú energetikai létesítményekhez, leállították a dízelszállítást Ukrajna felé, és meg fogják vétózni a 90 milliárd eurós ukrán uniós hitelt is. Az áramellátást nem korlátozzák, mert a határ túloldalán is élnek magyarok.

A katonai jelenlétet azzal indokolta: „Az ukránok bármire képesek.”

A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy az ukránok robbantották fel az Északi áramlatot.

„Állami terrorizmus. Velük állunk szemben”

– tette hozzá. A svéd hatóságok korábban lezárták a robbantással kapcsolatos nyomozásukat, a németek még vizsgálódnak, de végleges, állami szintű felelősségmegállapítás nem született az ügyben.

Az ellenzéki kritikákra, melyek riogatásnak nevezték a katonák kivezénylését, Orbán Viktor név szerint Magyar Péternek üzent, azt tanácsolva neki, hogy „tanulmányozza a tényeket”. Ezt követően a kormányfő kijelentette:

„Amit az ellenzék mond, az mese. Amit a Tisza mond, meg Magyar Péter, azért van, mert az ukránok finanszírozzák őket.”

Hozzátette, „pontos tudásuk van arról”, hogy az ukránok „nyakig benne vannak a Tisza Pártban”, és papírból olvasva azt állította, hogy „nagyon magas értékű informatikai szolgáltatásokat adnak ellenszolgáltatás nélkül a Tiszának, szervezik a kampányukat”.

A miniszterelnök szerint az orosz olajról nem lehetséges leválni, részben a százhalombattai finomító képességei miatt, ezért veszélyesnek tartja a Tisza Párt energiaügyi szakértője, Kapitány István elképzeléseit. A MOL korábban azt közölte, hogy az Adria-vezetéken keresztül a magyar és a pozsonyi finomítók igényének mintegy 80 százalékát képesek lennének fedezni nem orosz kőolajjal, bár magasabb költségek mellett. Orbán a horvát tranzittal kapcsolatban kijelentette, Zágrábnak szerződéses kötelessége az olajat Magyarországra juttatni.

Az orosz–ukrán háborúról szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, négy éve tartják az ígéretüket. „Azt mondtam, személyesen is, hogy olyan kormányt fogok alakítani, amely nem engedi, hogy Magyarországot belesodorjuk a háborúba. Eltelt négy év, és tényleg nem engedtük” – mondta.

Szerinte a háborús veszély nőtt, mert az amerikaiak kiszálltak Ukrajna támogatásából, és egy Európai Parlamenti határozatra hivatkozva azt állította, Európa háborúzni akar.

Az interjú végén arról beszélt, a magyarok életszínvonalának emelkedéséhez a háborúból való kimaradás és a munkaalapú gazdaság fenntartása szükséges. Ehhez „pénz kell”, valamint az, hogy a Magyarországon keletkező extraprofitot ne engedjék ki az országból. „Nem szabad engedni, hogy multik, Shellek meg Ersték bekerüljenek a kormányba és kivigyék a magyarok pénzét” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor utasítására katonák vonulnak 60 magyar létesítményhez – drónelhárításra készülnek, forgalmi káosz jöhet
Helikopterek érkeztek az ország keleti részébe, a kritikus energetikai és egyéb infrastruktúrához pedig rendőrök és honvédek tartanak. A kormány az ukrajnai fenyegetéssel és az energiaellátás biztonságának megőrzésével indokolja a rendkívüli lépéseket.


Katonák és rendőrök vonulnak ki Magyarország kritikus energetikai pontjaihoz: drónstop lépett életbe Szabolcs-Szatmár-Beregben, megduplázták a helikopteres készültséget Keleten, és összesen hatvan stratégiai létesítmény kap fokozott védelmet.

A kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére Egyeztető Törzs nevű csoportot hoztak létre – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Magyar Honvédség bevonásával országszerte katonai jelenlétet biztosítanak a kiemelt létesítményeknél, a kormány pedig a lakosság támogatását és megértését kérte az intézkedéshez – írta a Blikk.

Az intézkedések előzménye, hogy a Barátság kőolajvezeték szállításai január 27. óta állnak. A magyar kormány „olajblokádot” emleget, míg ukrán tisztviselők az üzemzavart egy orosz dróntámadással magyarázzák. Orbán Viktor miniszterelnök erre reagálva rendelte el a kritikus energetikai pontoknál a katonai és rendőri jelenlétet.

Az Energiaügyi Minisztérium javaslatára húsz, kiemelten fontos kritikus energetikai végpontot jelöltek ki, amelyek azonnali katonai megerősítést kapnak. Emellett további negyven kritikus pontot is megelőző jelleggel védelem alá vonnak.

A keleti országrészben megduplázták a helikopteres kapacitást. A honvédelmi miniszter szerint „ha a magyar légtérbe lassan és alacsonyan repülő eszközök lépnének be – amelyek elfogására a Gripenek nem alkalmasak –, azokat a helikopterek fogják elhárítani.” Megnövelt mennyiségben osztottak ki elektronikai zavaróeszközöket is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében drónrepülési tilalmat rendeltek el, hogy könnyebben észlelhessék az esetleges berepüléseket.

A kormány közlése szerint a rendelet kellemetlenségekkel, forgalmi akadályokkal, kerülőutakkal és lassabb menetidővel is járhat, ezért a lakosság türelmét kérik.

Az ellenzék kifogásolta, hogy az Országgyűlés illetékes bizottságait kihagyták a döntésből. A kormány közölte, hogy tájékoztatták a NATO-t a lépésekről, a Szövetség azonban a sajtó érdeklődésére azt a választ adta, hogy a fenyegetettség részleteiről a magyar hatóságok tudnak tájékoztatást adni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk