HÍREK

Dobrev Klára feljelentette magát a Pride-on való részvétel miatt

A politikus szerint bűncselekményt követett el, mert jelen volt a betiltott rendezvényen. Azt írta, nem bújik a mentelmi joga mögé.


Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke közleményben jelentette be, hogy feljelentette saját magát, mert részt vett a szombati Pride felvonuláson. Azt írta:

„Tisztelt Rendőrség! Felelős állampolgárként szeretném megkímélni Önöket rengeteg felesleges munkától. Ezúton feljelentést teszek önmagam ellen, hiszen az Önök megítélése szerint bűncselekményt követtem el.”

Közleménye szerint nemcsak jelen volt az eseményen, hanem hónapokon keresztül azon dolgozott, hogy minél többen részt vegyenek a rendezvényen. Azt írta: „Ott voltam a Pride-on szombaton, és hónapokon át azért dolgoztam, hogy minél többen eljöjjenek.”

Dobrev azt is hozzátette:

„Kiálltunk az LMBTQ-közösség mellett, és mindenki jogainak korlátozása ellen. Bűnrészes vagyok. Tettestárs. Mert részt vettem egy betiltott, mégis megtartott, történelmi méretű rendezvényen.”

Úgy fogalmazott, hogy nem kell ismeretlen tettes ellen nyomoznia a rendőrségnek, mert „itt van ő”. Hozzátette: „Nyugodtan kezdjék meg az eljárást ellenem.” Azt is jelezte, hogy nem kíván a mentelmi joga mögé bújni.

A politikus több fotót is megosztott a Facebook-oldalán.

A rendőrség vizsgálja a történteket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság állítása szerint „a szombati megtiltott gyülekezés résztvevőivel összefüggésben” nyomozás indult, amit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat ismeretlen tettes ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hadházy Ákos: A fapados utazással Orbán Viktor fontos bizonyítékot gyártott maga ellen
A független képviselő szerint Orbán brüsszeli útjával bebizonyította, hogy még miniszterelnökként sincs szüksége feltétlenül a kormányzati különgépre.


Hadházy Ákos ismét feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a 2023-as toszkánai magánút miatt. A független országgyűlési képviselő szerint a miniszterelnök legutóbbi fapados utazása „fontos bizonyítékot gyártott maga ellen”, ezért újra a hatóságokhoz fordul.

A politikus a Facebook-oldalán jelentette be, hogy újra beadja a feljelentést, amiatt az eset miatt, amikor Orbán Viktor „az Anikó asszonnyal eltöltött toszkán hosszúhétvégéje miatt 1000 km-es kitérőre utasította a »honvédségi« Airbus repülőt”. Hadházy emlékeztetett: az út „alsó hangon négymillió forint plusz költséget jelentett”, mert az egyiptomi látogatás után nem egyenesen tért haza a miniszterelnök, és Budapestről sem menetrend szerinti járattal indultak magánútjukra, hanem az állami gép vitte őket Olaszországba.

A képviselő akkor is feljelentést tett hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával, de az ügyészség elutasította azt. A hatóság szerint ugyanis a miniszterelnököt az állami szerveknek a magánútján is védeniük kell, és emiatt kell neki biztosítani a biztonságos közlekedési eszközt.

„Azt találták ki, hogy mivel a miniszterelnököt az állami szerveknek a magánútján is védeniük kell, ezért ugyanúgy, mint a hivatalos útján, nekik kell biztosítani a biztonságos közlekedési eszközt, ha a miniszterelnöknek nem áll ilyen rendelkezésre…” – fogalmazott akkor Hadházy.

A képviselő szerint viszont a reptéri szigorú szabályok miatt a kormányfő egy menetrend szerinti járaton is ugyanolyan biztonságban lenne. Úgy véli, hogy a Ryanair brüsszeli járatán Orbán Viktor „bizonyította, hogy csak blabla, hogy a biztonsága miatt kellett »honvédségi« utasszállítóval utaznia Pisába”.

Az ügyészség ezzel nem értett egyet, és úgy fogalmaztak: csak „feltételezés”, hogy a miniszterelnök biztonságban lenne egy ilyen gépen is.

Az elmúlt napokban azonban Orbán Viktor kétszer is menetrendszerinti járattal utazott: először fapadossal Budapestről Brüsszelbe, majd Párizsból Budapestre. Hadházy szerint ezek az utak cáfolják az ügyészség korábbi érvelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hazaérkeztek: Landolt Kapu Tiborék űrhajója
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója.


Magyar idő szerint

11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban.

Így tehát Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő sikeresen visszatért a Földre.

A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kapu Tibor szülei a hazatérő űrhajósról: „Nekünk marad a mi Tibikénk”
Azt is elárulták, milyen menüvel várják a Földre visszatérő magyar űrhajóst. Még néhány hétig együtt maradnak Amerikában, mielőtt hazatérnek.


Nemsokára visszatér a Földre Kapu Tibor, a második magyar, aki a világűrben járt és az első honfitársunk, aki a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére léphetett.

A TV2 felvezető műsorában megszólaltatták a magyar űrhajós családját is. Szülei elmondták, hogy a sok gratuláció ellenére a szemükben semmit nem változott fiuk attól, hogy az űrben járt.

„Nekünk marad a mi Tibikénk”

– fogalmaztak.

Némi félelem van bennük a visszatérés kapcsán, de bíznak a technológiában és azokban a szakemberekben, akik a visszautat irányítják.

Arról is beszéltek, hogy a Földön tyúkhúslevessel és chilis babbal várják haza Tibort, aki több hét után először ehet majd hagyományos földi ételt. A család még sokáig kinn lesz az USA-ban, mert a visszatérő űrhajósokra több orvosi vizsgálat is vár még.

„Ameddig tudunk, itt vagyunk. Hamarabb fogunk hazamenni, ő csak nagyjából két hétre rá érkezik meg Nyíregyházára”

– mesélte el Kapu Tibor édesanyja.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók a landolásról: Így tértek vissza Kapu Tiborék a Földre
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. A kapszula még lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.

A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: