HÍREK
A Rovatból

Döbbenet: több évszázados hagyományt is átírtak III. Károly koronázásában

A ceremónia jóval rövidebb lesz, mint II. Erzsébet királynő koronázása, és most először hívtak meg rá külföldi uralkodócsaládok tagjait is.

Link másolása

Az évszázad koronázásának ígérkezik III. Károly ceremóniája, amelyet május 6-án, a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi londoni koronázó templomában tartanak - írja összefoglalójában a honvedelem.hu. Az új brit uralkodó több évszázados hagyománnyal is leszámol.

Szent Eduárd koronáját legutóbb 70 évvel ezelőtt helyzeték egy brit uralkodó fejére: a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébetet ugyanis 1953. június 2-án koronázták meg. A háromórás ceremóniát a királyi család történetében először közvetítették élőben a televízióban, és a Brit Nemzetközösség valamennyi területén nagyszabású ünnepségsorozat kísérte.

Ezzel szemben

Károly koronázása a sajtóértesülések szerint alig valamivel több, mint egy órán keresztül fog tartani. Az új uralkodó esetében ugyanis több ősi szertartást kihúztak a tradicionális egyházi ünnepségből.

A megkoronázandó uralkodó például nem kap aranyrudakat, a királyi hercegeknek pedig többé nem kell majd letérdelniük az uralkodó előtt a szertartáson.

II. Erzsébet koronázásakor, férjét, Fülöpöt nem koronázták, Károly hitvesét, Kamillát azonban igen. A szokásjog alapján ugyanis a mindenkori uralkodó házastársát a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím és külön királynői korona illeti meg. A kiküldött meghívókon azonban Camilla, Queen Consort helyett Queen Camilla-ként szerepel.

Az eseményre több mint kétezer vendéget invitáltak meg. Károly koronázása azonban itt is változást hozott, ugyanis

a hagyományokkal szakítva külföldi uralkodócsaládok tagjait is meghívtak a ceremóniára.

Azóta több uralkodó is jelezte, hogy jelen lesz a május 6-i eseményen - legutóbb Naruhito japán császár és Maszako japán császárné.

A fegyveres erők több mint hatezer tagja is vesz részt majd Károly koronázásán, így a beiktatási ceremónia az elmúlt hét évtized legnagyobb katonai parádéjának is ígérkezik. Nem csak az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösségek minden részéből érkeznek katonák a londoni katonai parádéra, hanem veteránok ezrei is meghívást kaptak, akik egy a speciális tribünről nézhetik a koronázási menetet.

A ceremóniát egy háromnapos ünnepségsorozat kíséri majd, aminek központi eleme a május 7-én, vasárnap este a windsori kastély kertjében megrendezett koncert lesz, olyan világsztárokkal, mint Lionel Richie, Katy Perry vagy Andrea Bocelli olasz tenor.

A rendezvénysorozat fontos eleme a Nagy Koronázási Ebédeknek (Coronation Big Lunches) nevezett össznépi utcabálsorozat is, amiket országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek a koronázás másnapjára.

Május 8-ra, hétfőre pedig a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett.

III. Károly lesz az első brit uralkodó, akit a 21. században koronáznak meg, és ő negyvenedik a brit királyok és királynők sorában, akiket Hódító Vilmos 1066-os koronázása óta a Westminster-apátságban kennek fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: