HÍREK
A Rovatból

Direkt36: Titokban Orbán Viktorék pénzelték az Euronews felvásárlását

A cél az is lehetett, hogy jobb színben tüntessék fel Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt. Korábban erről Orbán azt mondta: „a Fidesz nem szül világbirodalmi terveket”.


Jelentős részben magyar állami és kormányközeli finanszírozásból vásárolta meg egy Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő portugál üzletember cége az Euronews nevű nemzetközi televíziót – írja a Direkt36 a birtokába jutott bizalmas dokumentumok és egy francia és portugál újságokkal folytatott tényfeltáró munka alapján.

Az Euronewst 2022-ben vásárolta meg Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége, de akkor azt nem hozták nyilvánosságra, hogy kik finanszírozták az ügyletet. David annak a konzervatív portugál politikusnak, Mario Davidnak a fia, aki régóta baráti viszonyt ápol Orbánnal. A Direkt36 a Le Monde francia lappal és a portugál Expresso újsággal közös nyomozása során kiderítette, hogy a mintegy 150 millió eurós felvásárlást jelentős részét magyar állami, illetve kormányközeli forrás adta.

A Direkt36 birtokába került iratok bizonyítják, hogy 45 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 17,5 milliárd forintot) egy magyar állami tőkealap biztosította. Ez a korábban a Pénzügyminisztérium alá tartozó, majd később az Óbudai Egyetem alá kiszervezett Széchenyi Alapok (SZTA) nevű cég volt. A pénzt az Euronewst végső soron felvásárló, European Future Media Investment Fund nevű befektetési alapba helyezték el.

A kiszivárgott iratokban nem szerepel, hogy pontosan ki kezdeményezte ezt a befektetést, de az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta, nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

„Ez egy jó példája volt arra, amikor kézi vezérléssel átnyomnak egy ilyen döntést”

– mondta a forrás, aki szerint a befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Kiderült az is, hogy az ügylethez köze volt egy olyan cégnek, amely a magyar kormány propagandakampányainak egyik fontos szereplője. Cégiratokból megállapítható ugyanis, hogy a European Future Media Investment Fund egyik befektetője 12,5 millió euró értékben kapott hosszú lejáratú kölcsönt a New Land Media nevű magyar cégtől. Ez a társaság annak a Balásy Gyulának az érdekeltsége, akinek cégei az elmúlt tíz évben – a 444 gyűjtése szerint – több százmilliárd forint értékben kaptak megbízásokat a kormányzati kommunikációs kampányokban. Ezeket a kampányokat Orbán egyik legközelebbi bizalmasa, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője felügyeli.

Bár az Euronews belső működését ismerő források szerint nincs jele annak, hogy az új tulajdonosok beavatkoznának a szerkesztőségi döntésekbe, a kiszivárgott iratokban vannak arra utaló információk, amelyek szerint a csatorna felvásárlását politikai célok is kísérték. Az SZTA munkatársai által készített egyik előkészítő anyagban például szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

Az ügylet részleteit közelről ismerő egyik forrás szerint a színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell az Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

– mondta a forrás.

A kiszivárgott iratok szerint az SZTA elégedetlen volt az Euronews teljesítményével, így azt is felvetették házon belül, hogy kiszállnak a befektetésből. Az nem egyértelmű, hogy ez megtörtént-e. A nyilvánosan elérhető információkból annyi látszik, hogy az EFMIF-be befektető magyar állami alap az SZTA-tól előbb a Hiventures, majd a Focus Ventures nevű állami alapkezelőhöz került. Megkerestük mindkét alapkezelőt, amelyek közül a Hiventures válaszolt, de nem árulták el, hogy mi történt az Euronews-befektetéssel az ő kezelésük időszakában. Közölték, hogy a befektetéseikre vonatkozó részletek „szigorúan üzleti titok részét képezik”.

A Portugáliában bejegyzett EFMIF-t 2023-ban felszámolták, de az nem derül ki a portugál céginformációkból, hogy mi lett a sorsa az alapban lévő vagyonnak és eszközöknek. Az Euronews jelenlegi végső tulajdonosa egy, az Alpac-csoporthoz tartozó dubaji cég.

Orbán Viktor korábban igyekezett elhessegetni minden olyan találgatást, hogy neki vagy pártjának köze lenne az ügylethez.

Amikor 2021 decemberi sajtótájékoztatóján megkérdezték tőle, hogy fideszes köröknek lehet-e köze a nemzetközi tévécsatorna felvásárlásához, akkor közölte, hogy „a Fidesz nem szül világbirodalmi terveket, ezt biztosan mondhatom, és az üzleti cégek nevében sem tudok nyilatkozni”.

Orbán sajtófőnöke most is azt állította a Direkt36-nak, hogy semmit nem tudnak az ügyletről. Guillaume Dubois, az Euronews vezérigazgatója a Le Monde-nak azt mondta, hogy nem volt tudomása a magyar állam szerepéről az ügyletből, de hozzátette, hogy neki amúgy sem kell ismernie a befektetőket. Dubois közölte azt is, hogy semmilyen nyomás nem éri a szerkesztőséget a magyarországi tudósításokkal kapcsolatban.

Az SZTA az Euronews-befektetésre vonatkozó részletes kérdésekre érdemben nem válaszolt. Általánosságban annyit közöltek, hogy „a befektetési döntéseket minden esetben körültekintő és részletes elemzés előzi meg”. Hozzátették, hogy konkrét ügyletekről titoktartási szabályok miatt nem nyilatkoznak. Balásy Gyula szintén nem válaszolt érdemben a konkrét kérdésekre azon túl, hogy az „említett hosszú lejáratú kölcsön egyike azon befektetéseknek, amelyeket üzletemberként hasznosnak és jövedelmezőnek ítéltem meg”.

Pedro Vargas Santos David és cége, az Alpac Capital nem reagált a Direkt36 kérdéseire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a ferihegyi repülőtér: nem kényszerítették a papot a szenteltvíz elfogyasztására
Kulcsár Dávid nem vihette fel a repülőgépre a szenteltvíz-tartóját, amivel korábban még egyszer sem volt gond. A papnak azt mondták, hogy öntse ki, dobja ki vagy igya meg a fémcsőben tárolt folyadékot.


Reagált a Budapest Airport annak a veszprémi káplánnak a beszámolójára, aki kénytelen volt a repülőtéren meginni a szenteltvizét. Kulcsár Dávid azután került a megdöbbentő helyzetbe, hogy korábban sosem volt gond a repülés során magánál tartott szenteltvíz-tartóval, most azonban válaszút elé állították a biztonsági emberek.

Mivel a tartón nem szerepelt űrtartalom-jelölés, ezért azt mondták neki, hogy választhat: kiönti, kidobja vagy megissza. A pap szerint nem volt kérdés, hogy ebben a helyzetben melyiket választja. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy korábban még sosem fogyasztott szenteltvizet. Hozzátette: a saját országában, magyar állampolgárként érte sérelem emiatt az eset miatt.

A repülőtér szerkesztőségünkbe eljuttatott levele azzal kezdődik, hogy nagyon sajnálják, amiért sérelem érte a káplánt, majd részletesen elmagyarázzák a történtek hátterét.

„Repülőterünkön a nemzetközi és a magyar előírásoknak megfelelően minden folyadék kötelező átvizsgáláson esik át, és amennyiben a folyadék nem felel meg a szigorú kritériumoknak, nem vihető be kézipoggyászban a repülőtér légi oldalára” – olvasható a közleményben.

Azzal folytatják, hogy a jelenlegi szabályozás értelmében a repülőtér légi oldalára kézipoggyászban kizárólag olyan 100 milliliternél vagy 100 grammnál nem nagyobb mennyiségű folyadék, aeroszol és gél vihető fel, amely esetében a biztonsági személyzet egyértelműen meg tudja állapítani, hogy a mennyiségi korlátozásnak megfelel.

Ettől eltérni csak esetben lehetséges: „átszállás esetén a repülőtéren vagy a légi jármű fedélzetén vásárolt, és olyan, egyszer lezárható biztonsági zacskóba zárt folyadékok, aeroszolok és gélek, amely belsejében jól láthatóan el van helyezve egy bizonylat arról, hogy a folyadékot, aeroszolt vagy gélt egy repülőtér légi oldalán vagy egy légi jármű fedélzetén vásárolták, valamint az utazás ideje alatt egészségügyi célból vagy speciális táplálkozási szükségletek kielégítésére felhasználni kívánt folyadékok, aeroszolok és gélek, ideértve a bébiételeket is.”

Ezután konkrétan Kulcsár Dávid esetére is reagálnak:

„Ha a folyadék kézipoggyászban történő szállítása nem megengedett, utasaink dönthetnek úgy, hogy feladott poggyászként szállítják, kidobják vagy elfogyasztják azt. Ebben az esetben a folyadékot nem lehetett Kulcsár Dávid káplán úr kézipoggyászában szállítani, mert a szenteltvíztartó űrtartalma nem volt egyértelműen megállapítható, továbbá a szenteltvíz a fenti folyadékkategóriák egyikének sem felel meg.

A repülőtér személyzete semmilyen körülmények között nem kényszerítette őt arra, hogy megigya a folyadékot. A szenteltvíz elfogyasztása az utas saját döntése volt, miután mérlegelte az ismertetett lehetőségeket.”

A levél végén megjegyzik, hogy a biztonsági előírások a repülőtéren tartózkodó összes utasra, minden körülmények között érvényesek. Ezek alapján a Budapest Airport szerint kijelenthető, hogy a repülőtér biztonsági személyzete az előírásoknak megfelelően járt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a kihallgatásáról: A nyomozók kerültek minden fontos kérdést, különösen azokat, amelyek a Fidesz és Vogel Evelin megállapodására vonatkoztak
A rendőrök feltettek tizenöt olyan kérdést a Tisza Párt vezetőjének, ami szerinte teljesen mellékes volt. De még véletlenül sem kérdezték egykori barátnője és a kormánypárt állítólagos kapcsolatáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 19.



Ahogy korábban mi is megírtuk, Magyar Péter a szerda nagy részét a Nemzeti Nyomozó Irodánál töltötte. A Tisza Párt elnöke délután előbb egy rövid posztban számolt be arról, hogy a novemberi feljelentése után tanúként hallgatták meg Vogel Evelin zsarolási ügyével kapcsolatban. Néhány órával később ennél részletesebben is beszámolt a kihallgatásról, ami öt órán keresztül tartott.

„A hatósàg a feljelentés óta semmilyen érdemi nyomozati cselekményt nem végzett, még Vogel Evelin gyanúsítotti kihallgatására és a bűnismétlés megakadályozására sem került sor.

A nyomozók a kihallgatás során kerültek minden fontos kérdést, különösen azokat, amelyek a Fidesz és Vogel Evelin megállapodására vonatkoztak. Helyette feltettek 15 teljesen irreleváns kérdést, hogy legyen mit írni a papírra”

– írja a szerda esti bejegyzésben Magyar, majd hozzátette:

„Ugyanez a hatóság még idáig sem jutott el a júliusi feljelentéseim ügyében, a bűncselekményekkel kiszivárogtatott és meghamisított rendőrségi jelentés és OMSZ esetlap kapcsán. Sajnos az életveszélyes fenyegetés ügyében tett feljelentés ügyében sem sikerült még nyomozni.”

A Tisza Párt elnöke ezután azon elmélkedik, hogy „vajon hogy járhatnak el a hatóságok olyan ügyekben, amelyek nem a nyilvánosság előtt zajlanak?”

A posztot azzal zárja, hogy pártja kormányra kerülése esetén független és szakszerű lesz a rendőrség és az ügyészség vezetése, akiknek „a nyomozásokat nem politikai utasítások alapján kell majd végezniük”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Baranyi Krisztina Karácsony Gergelyről: A világ leggyávább főpolgármestere
A ferencvárosi polgármesternek több ötlete is lenne a Pride-dal kapcsolatban, de úgy tűnik, hogy ezeket nem támogatja Budapest főpolgármestere.


„A világ leggyávább főpolgármestere letiltotta a jövő heti közgyűlésre időben és teljesen szabályosan benyújtott előterjesztéseimet, amelyekkel a Pride betiltására reagálhatott volna a Főváros” – olvasható Baranyi Krisztina szerda esti posztjában. A ferencvárosi polgármester azt javasolta, hogy tűzzék a Városháza épületére a Pride zászlaját mindaddig, „amíg ezt a gyalázatos, a rendszerváltáskor kivívott alapjogainkat sárba tipró törvényt meg nem semmisítik”.

Baranyinak volt egy másik javaslata is:

„A másikban javaslatot tettem arra, hogy csakúgy, mint a szabad világ számtalan városában, úgy Budapesten is legyenek a Pride-ot népszerűsítő feliratok, zászlók, szimbólumok a tömegközlekedési eszközökön ez év júniusában. Ez - úgy látszik - már sok volt a "büszke, szabad város" vezetőjének, aki meg akarja ezt a várost védeni a Fidesztől.”

Baranyi szerint mindezt ráadásul egy DK-s közgyűlési tag posztjából tudta meg.

„Annyira bátor és szabad a főpolgármester, hogy - ha már a véleményemet, képviselői jogaimat semmibe veszi - legalább személyesen közölné velem a cenzúrát”

– zárta a bejegyzést, amihez egy két évvel ezelőtti képet is csatolt, amikor még a Városházán lengedezett a Pride szivárványos zászlója.

Ferencváros polgármestere azután akadt ki Karácsony Gergelyre, hogy a főpolgármester kedden a Pride-ot betiltó törvény megszavazása után azt írta ki a Facebookra, hogy „Budapest a szabadság városa, Pride lesz”. Ennek ellenére úgy fest, hogy Karácsony mégsem támogatja Baranyi Pride-dal kapcsolatos ötleteit.

Karácsony Gergely még szerda este reagált Baranyi Krisztina posztjára:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Leváltották a Magyar Államkincstár vezetőjét - meg is van, ki lesz az utód
Nagy Márton minisztériuma megerősítette, hogy leváltották a Magyar Államkincstár elnökét, aki korábban más állami cégeket is irányított - akárcsak a helyére ülő új vezető.


Leváltották a Magyar Államkincstár (MÁK) elnökét, Bugár Csabát, és már meg is van, hogy ki veszi át a stafétát - vette észre a Telex.

A portál a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleményére hivatkozva írta meg, hogy a MÁK élére az eddigi általános elnökhelyettes, Demkó-Szekeres Zsolt kerül.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közleményben köszönetet mondott Bugár munkájáért, aki 2021 áprilisa óta vezette a Magyar Államkincstárt. A szakember korábban több más pénzintézetnél is dolgozott vezetőként, köztük a Diákhitel Központ Zrt-nél, az MFB Invest Zrt-nél vagy éppen ABN AMRO Bank Rt-nél. Az Államkincstár előtt több mint 30 év tapasztalatot halmozott fel a pénzügyi szektorban.

Az új MÁK-elnök, Demkó-Szekeres Zsolt szintén komoly szakmai múltra tekint vissza. Karrierjét az MKB Bankban kezdte, majd a Magyar Export-Import Bank Zrt.-nél igazgatóhelyettesként és igazgatóként dolgozott. Később a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. igazgatója, majd a KELER Zrt. vezérigazgatója lett. A Diákhitel Központ Zrt-nél ugyancsak megfordult, mint vezérigazgató-helyettes, aztán 2023-tól a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese volt.

Az NGM hangsúlyozta: Demkó-Szekeres Zsolttól azt várják, hogy a MÁK továbbra is biztosítsa a pénzforgalom és az elszámolások zökkenőmentes lebonyolítását, mert például a Vidéki Otthonfelújítási Program keretéből érkező támogatások, az állampapír kamatok, a nyugellátások és az áfa-visszatérítés minden folyamatának gördülékenyen kell történnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET: