HÍREK

Direkt36: A magyar kormány leszerződtette a Pegasus kémszoftver gyártójának korábbi lobbistáját

Az oknyomozó újságíró központ szerint a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium amerikai jogi stratégiai tanácsadásra szerződtette George Tuckert.

Link másolása

Egy olyan washingtoni lobbistát szerződtetett 2021 végén a magyar kormány, aki egészen odáig az okostelefonok feltörésére alkalmas Pegasus kémszoftvert kifejlesztő izraeli cégnek dolgozott – derítette ki a Direkt36.

A Telexen megjelent cikk szerint a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium amerikai jogi stratégiai tanácsadásra szerződtette George Tuckert, akinek 2021 novembertől az év végéig havi negyedmillió dollárt, azaz közel 80 millió forintot fizetett a férfi egy cégén keresztül.

A Direkt36 információi szerint

Tucker egy másik cégével tavaly őszig még a Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO Groupnak, illetve anyavállalatának, a Q Cyber Technologiesnak lobbizott és adott tanácsokat.

George Tucker 2018-tól alelnöke, majd ügyvezető igazgatója volt annak a Mercury Public Affairs nevű PR- és lobbicégnek, amely az NSO Groupnak dolgozott külsős tanácsadóként 2020 elejétől. A lap szerint a két cég közötti szoros viszonyt az is jól mutatja, hogy a Pegasus-megfigyelések feltárásán dolgozó újságírók kérdéseire tavaly nyáron az izraeli cég helyett rendre a Mercury Public Affairs válaszolt. Tucker 2020 januárjában személyesen is regisztrálta magát az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumánál mint az izraeli cég lobbistája.

November elsején a Mercury Public Affairs megszüntette az izraeliekkel kötött lobbiszerződését. De több más problémás klienssel is szerződést bontattak. A tanácsadó cég eközben szervezeti átalakuláson is átesett, a maradék külföldi kliens lobbiszerződéseit ugyanis egy Actum nevű vállalatba szervezték ki, és George Tucker is ide került át - írja a Direkt36.

A Mercury Public Affairs átszervezése idején jött létre az az IGG, LLC nevű delaware-i cég is, amely a magyar kormánnyal aláírta a megállapodást. A szerződést az IGG oldaláról Tucker egy Mercury/Actumos kollégája, Duncan McFetrdige, míg magyar oldalról Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet írta alá.

A Dirket36 szerint a szerződés újdonsága, hogy a korábbi hasonló megbízásokkal ellentétben ebben egy szó nem esik Magyarország imázsának javításáról vagy éppen a magyar kormány amerikai médiamegjelenéseinek elősegítéséről. A dokumentum szerint Tuckerék "marketing- és kommunikációs szolgáltatásokat, valamint jogi stratégiai tanácsadást" fognak nyújtani Magyarországnak. Ám a költségek részletezéséből kiderül, hogy munkájuk jó részét a jogi ügyek teszik majd ki. A szerződés szerint míg marketing és kommunikációs szolgáltatásokért Tuckerék csupán egy havi 9500 dolláros alapdíjat számítanak fel, addig jogi stratégiai tanácsadásért havi 235 000 dollárt. Ez átszámítva összesen kb. 77 millió forint kiadást jelent a magyar államnak.

A tavaly novemberben megkötött lobbiszerződés 2021 végéig, két hónapra szólt, amit a magyar külügy további négy hónapra – vagyis éppen 2022 április végéig – meghosszabbíthatott.

A Direkt36 megkereste Tuckerék tanácsadó cégét, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, de nem reagáltak, így többek közt arra sem érkezett válasz, hogy végül meghosszabbították-e a szerződést.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
„Te bohóc, most már börtönnel fenyegetsz?” – Magyar Péter nekiment Lánczi Tamásnak, folytatódik az adok-kapok
Magyar Péter reagált Lánczi Tamás Facebook-bejegyzésére, amiben felhívta a figyelmet, hogy a magyar törvények szerint ha a választáson indulók tiltott külföldi támogatást használnak, az három év börtönnel büntetendő.

Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt, ugyanis az állítólag letegezte.

Lánczi ezzel a lendülettel utalt arra is, hogy Magyarékhoz tiltott külföldi támogatások érkezhetnek:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Magyar Péter a kommentszekcióban viszonozta a verbális karateütést:

„Te Bohóc, most már börtönnel fenyegetsz? A Magyar (Pravda) Nemzetben megjelent újabb hazugság alapján? Ki vagy te, azonkívül, hogy havi ötmillió forintot kapsz a magyar adófizetőktől, amiből ilyen posztokra telik? Kit akarsz te pontosan bebörtönözni? A magyar népet? Édesapád büszke rád?”

Lánczi egyébként a tiltott külföldi támogatással arra utalt, hogy az általa vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön vizsgálatot indított Magyar pártja ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Jakab Péter csontkovácsnak állt: gerinckiegyenesítést ajánl Magyar Péternek
„Há’ nem bekóstolt Magyar Péter? De, bekóstolt” – mondja videójában a Nép Pártján elnöke, aztán nincs megállás a beszólásban.

Link másolása

A Nép Pártján elnöke, az exjobbikos Jakab Péter videóüzenetben osztotta ki Magyar Pétert, miután az szóvá tette, hogy Jakab a 2022-es országgyűlési választáson való ellenzéki összefogással „cserbenhagyta a vidéket”.

„Na ide figyelj, te NER-es kóbor lovag! Tudod, én 2022-ben, 2018-ban, de még 2014-ben is küzdöttem az Orbán-rendszerrel szemben. Igen, olyan eszközökkel, amelyek éppen rendelkezésemre álltak” – kezdte bejelentkezését Jakab, hozzátéve, hogy mindeközben Magyar túlárazott közbeszerzéseket írt alá.

„Részt vettél a NER építésében, asszisztáltál ahhoz, hogy a feleséged közreműködésével lehallgassanak embereket, leépítsék Magyarországon a jogállamiságot, most pedig azt mondod, hogy én cserbenhagytam a vidéket, miközben te részt vettél a haverjaiddal együtt a vidék kifosztásában? Na, álljon már meg a menet! Szóval, tudod, én jelen pillanatban is egyenes gerinccel tudom járni a vidéket”

– folytatta Jakab, majd felajánlotta, hogy ők ki tudnák egyenesíteni Magyar Péter gerincét is.

Mindezt egy vádalku keretei közt képzeli el Jakab:

„Tudod, ez azt jelenti, ha feldobod a fideszes haverjaidat, akkor te kevesebb büntetéssel fogod megúszni. Ezt tudjuk neked felajánlani. Ha komolyan gondoljuk az elszámoltatást, nyilván te komolyan gondolod az elszámoltatást, akkor te sem lehetsz kivétel, ugye? Ez így rendben van?”


Link másolása
KÖVESS MINKET: