HÍREK
A Rovatból

Diplomáciai nagyüzem a Vatikánban: Zelenszkij találkozott a pápával és az amerikai külügyminiszterrel is

Zelenszkij különleges ajándékot vitt a katolikus egyházfőnek, akit meghívott Kijevbe. Marco Rubióval pedig az amerikai béketervről beszéltek, az utóbbi örült annak, hogy a törökországi orosz–ukrán tárgyalásokon sikerült megállapodni a fogolycseréről.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és felesége, Olena Zelenszka vasárnap találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban. A megbeszélés középpontjában az ukrajnai béketeremtési erőfeszítések álltak. A Szentszék közleménye szerint erről szólt a beszélgetés.

Zelenszkij különleges ajándékot vitt a katolikus egyházfőnek. Egy olyan ikont adott át neki, amely a karjaiban a gyermek Jézust tartó Szent Máriát ábrázolja. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez a legerősebb jelzése annak, hogy az emberek még háborúban is időt találnak arra, hogy másokkal törődjenek.”

Az ukrán elnök már korábban, május 12-én telefonon is meghívta a pápát Kijevbe. Most személyesen is megismételte a meghívást. A pápa megköszönte Zelenszkijnek, hogy részt vett a beiktatási misén. Zelenszkij pedig azt köszönte meg, amit a mise során az igazságos békéről mondott.

A szertartáson jelen volt az Egyesült Államok alelnöke, J. D. Vance is. A Szent Péter téren kezet fogott Zelenszkijjel. Ez volt az első találkozásuk azóta, hogy februárban összeszólalkoztak a Fehér Házban.

Magyarországot Sulyok Tamás köztársasági elnök képviselte a szentmisén. A Sándor-palota közleménye szerint meghívta a pápát Magyarországra.

Zelenszkij több diplomáciai tárgyaláson is részt vett Rómában. Vasárnap találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel is. Ezt Tammy Bruce külügyi szóvivő egy interjúban megerősítette. Rubio előző nap telefonon beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Közösségi oldalán annyit írt: „a halált és a pusztítást meg kell állítani”.

Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „erős béketervet” terjesztett a háborús felek elé, és örült annak, hogy a törökországi orosz–ukrán tárgyalásokon sikerült megállapodni a fogolycseréről. Hozzátette: „Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget!”

Rubio más politikusokkal is tárgyalt Rómában. Találkozott Antonio Tajani olasz külügyminiszterrel, Pietro Parolin bíborossal, a Vatikán külügyi vezetőjével, valamint Matteo Zuppi bíborossal, aki a Vatikán Ukrajnáért felelős megbízottja.

Marco Rubio J. D. Vance alelnök oldalán érkezett az olasz fővárosba, ahol közösen vettek részt XIV. Leó pápa beiktatási szentmiséjén.

Tammy Bruce külügyi szóvivő a Fox News-nak adott interjúban azt mondta, hogy a jelenlegi diplomáciai tárgyalásoknak különösen nagy a tétjük. Kiemelte, hogy hétfőre fontos telefonhívások várhatók Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között, valamint Trump és Zelenszkij között. „A holnapi kulcsnap lesz” – mondta.

Bruce szerint Donald Trump azt fogja közvetíteni Putyinnak, hogy a háborút meg kell állítani, nem folytatódhat még hónapokon és éveken keresztül. Hozzátette: az elnök több eszközzel is rendelkezik ahhoz, hogy a háború befejezését „kikényszerítse”.

Donald Trump a közösségi oldalán jelentette be, hogy hétfőn, washingtoni idő szerint délelőtt 10 órakor – vagyis magyar idő szerint délután 16 órakor – telefonon beszél Vlagyimir Putyinnal, utána pedig Zelenszkijjel, illetve több NATO-tagország vezetőjével is.

A Truth Socialon azt is közölte, hogy a megbeszélések során a háború lezárása mellett kereskedelmi ügyekről is tárgyalni akar az orosz államfővel. Úgy fogalmazott: „Remélhetőleg produktív nap lesz, létrejön egy tűzszünet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Megszólalt a férfi, aki megpróbálta megdobni Magyar Pétert egy gyulai rendezvényen
Azt állítja, nem sörrel, hanem napraforgómaggal dobta meg a politikust, és nem tartja magát sem „digitális harcosnak”, sem kormánypártinak.


A Tisza Párt gyulai rendezvényén történt incidens után megszólalt a történet egyik főszereplője. A férfi, aki a Facebookon Kay Nok néven kommentel, azt állítja: nem sörösdobozt, hanem egy 20 dekagrammos napraforgómag csomagot dobott Magyar Péter irányába, írta a Blikk.

A Tisza Párt elnöke korábban a közösségi oldalán írt arról, hogy a Békés vármegyei helyszínen – az országjárás 17. napján – egy férfi meg akarta dobni egy sörösdobozzal.

Magyar Péter szerint a férfi sunyin viselkedett, ráadásul célozni sem tudott.

Azt is hozzátette, hogy a rendőrök nem vették őrizetbe az illetőt, de a párt a gyűlöletre és az uszításra szeretettel és összefogással válaszol.

A férfi a poszt alatt kommentelte, hogy szerinte nem sörösdoboz volt nála, hanem szotyi, és nem tartja magát sem fideszesnek, sem digitális harcosnak. Bejegyzésében azt írta:

„Egy végigdolgozott nap után fenntartom magamnak a jogot, hogy mellédobjak.”

Majd így folytatta:

„Önmagad égetted be. Mert nem találtam el? Majd legközelebb jobban célzok, ahogy a vezéred javasolta. De nyugi: nem lesz legközelebb!”

A hozzászólásai között ez is szerepelt:

„Gyakorlatilag meghívtalak szotyizni. Mondhatjuk úgy is: megdobtalak egy kis szotyival. Én sem haragszom Rád, de az összevissza hazudozásoddal már rég tele a padlás!!”

Volt, aki úgy kommentálta az esetet, hogy „tök mindegy mi volt, mi szükség volt erre? Be kell látnod elég jól kezelte...”, mire a férfi így válaszolt: „egy EP-s agrárbizottsági tagnak illik felismerni a napraforgót! És az öntözővizet meg sem említettem, csak utaltam rá.” Egy másik hozzászóló szerint „teljesen mindegy mit dobott. Szerintem a lényeg hogy bunkóság. Akárki is lett volna a színpadon ezt írnám.”

A Tisza Párt sajtókapcsolati vezetője, Tárkányi Zsolt az esettel kapcsolatban azt közölte: „a dobálással kapcsolatos megnyilvánulásra nem Magyar Péternek és nem a Tisza pártnak, hanem a hatóságoknak kell reagálniuk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Inkább én mentem volna...” – Eltemették a focizás közben meghalt 11 éves békési kisfiút
A tragédia megrázta Lőkösháza lakóit, több százan kísérték utolsó útjára a kisfiút. Az orvos szerint a meleg és egy rejtett szívprobléma okozhatta a bajt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 07.



Lőkösháza lakói csütörtök délelőtt együtt búcsúztak el a 11 éves Józsitól, aki néhány nappal korábban focizás közben vesztette életét a nagymamája udvarán. A tragédia mélyen megrendítette a 1400 fős település közösségét, ahol szinte mindenki ismerte a kisfiút, derül ki a Tények beszámolójából.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, József szombaton lett rosszul játék közben. A család azonnal mentőt hívott, és megpróbálták újraéleszteni, miközben telefonon kapták az utasításokat a mentőtiszttől. Amikor a mentők megérkeztek, átvették az újraélesztést, de minden erőfeszítés ellenére nem sikerült megmenteni a kisfiút, aki a helyszínen életét vesztette.

A kisfiú hat testvér mellett nőtt fel, gyakran segített a tanyán, és az iskolában is szerették. Bár testnevelésből felmentették, a focit nagyon szerette. Egyik rokona így emlékezett rá:

„Sokkolta a falut, hogy egy 11 éves gyerek... hát szörnyű. Sokan azt mondták, hogy inkább én mentem volna…”

A család szerint József szívbeteg lehetett. Dr. Tausz István gyermekorvos szerint valószínűleg veleszületett szívizom-károsodása volt, ami ritmuszavart okozhatott. „Ennek a lehetőségét a nagy meleg fokozza, ráadásul a nagy melegben sokkal hamarabb és könnyebben fárad ki a gyermek, tehát a szívnek a kapacitása, a működőképessége csökken” – mondta.

A tragédia körülményeit tisztázták, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A helyiek még sokáig emlékezni fognak a mindig segítőkész, mosolygós Józsira.

(via Bors)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kizárólag Mészáros Lőrinc borát lehet inni a Szigeten
A Dereszla borászat kizárólagos partnerként van jelen a fesztiválon. A céghálózat magántőkealapokon keresztül kapcsolódik a vállalkozóhoz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 07.



A Sziget Fesztivál idei borválasztéka kizárólag a tokaji Chateau Dereszla borászat termékeiből áll. Az mfor.hu információi szerint a pincészet kizárólagos borbeszállítói szerződést kötött a rendezvénnyel,

így más borászatok idén nem kapnak lehetőséget a megjelenésre.

A fesztiválon korábban több borászat is jelen volt, például a Borháló és a Paulus bor is ellátta a rendezvényt kizárólagos szállítóként. Most azonban a Dereszla Bortermelő és Értékesítő Kft. lett az egyetlen partner ebben a szerepkörben.

A borászat a Béta Magántőkealap tulajdonában van, amelyet a Status Capital Zrt. kezel. Ez a társaság Mészáros Lőrinchez köthető, aki 2016-ban vásárolta meg a Dereszla Bortermelő Kft.-t a Búzakalász 66 nevű cége révén. Azóta a Henye és a Tokaj-Major Kft.-k is az érdekeltségi körébe kerültek.

Az mfor.hu kiemeli: Mészáros Lőrinc vagyoni háttere az utóbbi években nehezebben átláthatóvá vált, mivel több korábbi érdekeltsége magántőkealapokhoz került. Ezek esetében kevésbé egyértelmű, kik a tényleges tulajdonosok, és hogyan zajlanak a pénzmozgások.

A fesztivál hivatalos Facebook-oldalán augusztus 1-jén egy promóciós bejegyzés is megjelent, amelyben így ajánlják a borászatot:

„Ha valami igazán magyart, játékosat, mégis elegánsat szeretnél, válaszd a Dereszlát – a nyár ízét! Kipróbálod jövő héten?”

A Dereszla Bortermelő Kft. számára kiemelten fontos lehet az idei fesztiválos jelenlét, mivel a legfrissebb pénzügyi adatok szerint a cég nyereségessé vált. A javulás annak is köszönhető, hogy három másik társaság – a Dereszla Sparkling Kft., a Henye Borászat Kft. és a Tokaj-Major Bortermelő Kft. – beolvadt a vállalatba. A 2023-as évet így már 15,5 millió forintos nyereséggel zárták, míg korábban 35,4 millió forintos veszteséget könyveltek el. Emellett tavaly először exportáltak Oroszországba is, mintegy 40 millió forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bige Dávid nyílt levelet írt Gulyás Gergelynek a Tisza Párt miatt
A nagyvállalkozó fia szerint valótlanságokat állított róla a miniszter. Azt is egyértelművé tette, hogy nem támogatja a Tisza Pártot, és semmilyen tisztséget nem tölt be a szervezetben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 07.



Bige Dávid nyílt levélben reagált Gulyás Gergely kijelentéseire, miután a miniszter a Magyar Nemzet kérdésére úgy fogalmazott a kormányinfón: nem lepődik meg azon, hogy a nagyvállalkozó fia támogatta a Tisza Pártot.

A levél a Facebookon jelent meg. Ebben Bige Dávid leszögezte: a Tisza Párthoz nincs köze. Mint írta, nem dolgozik velük, és pénzügyi támogatása is csak egy kisebb összegű hozzájárulás volt a rendszerváltó kártyán keresztül.

Hozzátette, hogy Nyíregyházán belépett egy helyi Tisza Szigetbe, ahol a sziget munkáját segíti, de nem vezetőként.

„Nem vagyok sem kapcsolattartó a sziget és a párt között, sem koordinátora, sem titkára”

– fogalmazott.

A nyílt levélben kifejtette, hogy szimpatizál a Tisza Párt több vállalásával és ígéretével, de nem ért egyet a kormánypártok elmúlt 15 évnyi működésével.

Bige Dávid arról is írt, hogy szerinte Gulyás Gergely valótlanul vádolta meg offshore-tevékenységgel és kartellezéssel. Kiemelte: vállalatcsoportja több országban is jelen van, de nem folytat semmilyen offshore tevékenységet, nem céljuk adókikerülés vagy jogszabályok megkerülése.

Arra is kitért, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott bírságot és a kartellezés vádját a bíróság később megsemmisítette.

A nagyvállalkozó fia szerint a kormány nehezen viseli, ha valaki nem állami forrásokra támaszkodik. Úgy fogalmazott: „Az én, vagy családom vagyonában nincs egyetlenegy adófizetői forint sem.”

A levelet azzal zárta, hogy a kormánynak inkább az átláthatóság erősítésén kellene dolgoznia, és megemlítette az uniós forrásokkal kapcsolatos kérdéseket, valamint az MNB-botrányt is.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: