Demjén Ferenc a vakcinát és a koncertezést várja leginkább
Exkluzív interjút adott a Borsnak Demjén Ferenc, aki elmondta, hogy már nagyon szeretne újra színpadra lépni.
A zenész teljes elszigeteltségben tölti mindennapjait dióspusztai birtokán, ahonnan feleségével alig mozdul ki, bevásárolni is csupán hetente egyszer járnak. A két évvel ezelőtti komoly csípőműtétjéből is itt épült fel Demjén, aki a lapnak elmondta: ugyan újra kellett tanulnia járni, azóta teljesen felépült. Sőt, már nagyon szívesen koncertezne, és amint lesz rá lehetősége, visszatér a színpadra: amennyiben a járványhelyzet engedi, idén decemberben az Arénában ad majd 75. születésnapján koncertet. A lapnak elmondta: jól érzi magát otthon, a koncertezés viszont nagyon hiányzik neki.
- mondta.
A zenész megrendülve beszélt pályatársai és barátai - köztük Balázs Fecó, Bergendy István, Benkő László és Mihály Tamás - haláláról, akiknek a temetésére nem tudott eljutni a járvány miatt.