HÍREK
A Rovatból

Deák Dániel üres utcákról posztolt: szerinte a Deákon és az Andrássy-n sem volt senki

A kormánypárti influenszer olyan videókat tett közzé, amelyeken csak páran lézengenek a TISZA Nemzeti Menetén. A médiaszemélyiséget korábban Magyar Péter a valóság meghamisításával vádolta.


Deák Dániel a Tisza Párt Nemzeti Menetének végével azonnal aktivizálta magát a közösségi médiában. Olyan videókat osztott meg, ahol láthatóan kevesen vannak a menet egyes állomásain.

„Ciki: a Tisza nagyobb tömegre számított, de a kihelyezett hangszóróknál már senki sincsen…” - írja.

Az Andrássy útról is posztolt: „Pedig Magyar Péter egymillió embert várt: az Andrássy úton nincs senki, hiába akarta ezt is megtölteni”

Majd végül Deák Dani a Hősök terére ért, amit szerinte Magyar Péter nem tudott megtölteni, és a tiszások már a beszéde közben elindultak haza.

Deák Dániel egy kormánypárti influenszer, akit pár nappal ezelőtt Magyar Péter azzal vádolt meg, hogy felvásárolt egy csomó jegyet a róla szóló dokumentumfilm mozipremierjére, csak azért, hogy üres mozitermeket fotózhasson, azt a látszatot keltve, hogy a film senkit sem érdekel.

A Magyar Turisztikai Ügynökség mobilcella-adatok alapján közölte a budapesti rendezvények résztvevőszámait. Azt írták, hogy a Kossuth téren, az Alkotmány utcában és környékén mintegy 180 ezer, a Hősök terén és az Andrássy úton pedig hozzávetőlegesen 150 ezer mobiltelefon volt jelen a március 15-i két nagy fővárosi rendezvényen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem az a kérdés, ki szülte őket, hanem hogy otthagyjuk-e őket” – Hegedűs Zsolt Pintér hírhedt mondatával üzent a kórházban hagyott babák kapcsán
Az egészségügyi miniszter egyértelműen elhatárolódott Pintér Sándor korábbi, a felelősséget elhárító álláspontjától. Hegedűs szerint a valódi kérdés az, hogy a döntéshozók cserbenhagyják-e a gyerekeket, és kijelentette: „Mi nem fogjuk”.


Hegedűs Zsolt arról írt egy pénteki Facebook-posztjában, hogy egészségügyi miniszterként mindent megtesz a kórházban rekedt gyermekek helyzetének emberséges rendezéséért. Hangsúlyozta, hogy ehhez széles körű összefogásra van szükség, ezért számít a többi minisztérium, Bódis Kriszta kormánybiztos, valamint minden jó szándékú szakember, civil és egyházi szereplő segítségére és közös akaratára.

A miniszter közlése szerint 2026. április 30-án 325 gyermek élt kórházban, és közülük 69 gyermek esetében volt indokolt a kórházi tartózkodás betegség vagy kezelés miatt.

„A többiek nem azért vannak kórházban, mert ott lenne a helyük, hanem azért, mert a rendszer nem tudott nekik időben biztonságos, szerető, emberhez méltó megoldást adni.”

Hegedűs az adatokat életkor szerint is közölte: a gyermekek közül 244 három hónap alatti, 51 négy és hat hónap közötti, 7–12 hónapos 20, 1 év feletti pedig 10 volt.

A miniszter szerint a valódi életvédelem a már megszületett, kórházban rekedt gyermekekért való felelősségvállalással kezdődik. Felidézte elődje, Pintér Sándor elhíresült mondatát, aki a kórházban hagyott babákról azt mondta: „Nem mi szültük őket, és nem mi hagytuk őket ott.” Ezzel szembeállította a saját álláspontját.

„Nem az a kérdés, ki szülte őket. Hanem az, hogy mi, akik felelős döntési helyzetben vagyunk, hagyjuk-e őket ott. Mi nem fogjuk.”

Hegedűs szerint egy állam emberségét nem a plakátjai és a „hazugságra épülő rendeletei” mutatják meg, hanem az, hogyan bánik a legkiszolgáltatottabbakkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, ki lett új az országos főépítész
Vitézy Dávid Szemerey Samu építészmérnököt, az építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkárt bízta meg a feladattal.


Szemerey Samu építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkárt bízta meg az országos főépítészi feladatok ellátásával Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A Hivatalos Értesítőben megjelent miniszteri utasítás szombaton lépett hatályba – számolt be róla az MTI.

Szemerey Samu építészmérnök, városépítész, tervezőként, szakértőként és tanácsadóként az elmúlt két évtizedben városokkal, intézményekkel és piaci szereplőkkel dolgozott együtt,

emellett számos fejlesztési program, szakmai esemény, kutatás és kiállítás kezdeményezője, szervezője és vezetője volt Magyarországon és Európában; a Kortárs Építészeti Központ alapító tagja és szakmai vezetője, valamint a DANU építészeti és urbanisztikai igazgatója – írta róla államtitkári bemutatásakor Vitézy Dávid májusban a Facebook-oldalán.

Az országos főépítészi feladatokat korábban Lánszki Regő látta el, aki az előző kormány idején az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszavonják a Mága Zoltánhoz köthető cég 500 milliós NKA-támogatását
Tarr Zoltán miniszter jóváhagyta a Novo Studium Kft.-nek ítélt félmilliárdos NKA-támogatás visszavonását. Indoklása szerint a pályázat valójában a Fidesz választási kampányát szolgálta volna kulturális programnak álcázva.


Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter videóban jelentette be pénteken, hogy jóváhagyta a Mága Zoltán hegedűművész köréhez köthető Novo Studium Kft.-nek korábban megítélt 500 millió forintos NKA-támogatás visszavonását.

A miniszter szerint erre azért volt szükség, mert a kulturális programként becsomagolt pályázat valójában a Fidesz-KDNP választási kampányának támogatását szolgálta.

Az ügyet Molnár Áron robbantotta ki, aki nyilvánosságra hozott egy e-mailt, amely szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium Mága Zoltán kérelmét Hankó Balázs volt miniszter kifejezett támogatásával továbbította az NKA-nak.

A hegedűművész ebben állami finanszírozást kért egy, a Fidesz választási kampányát elősegítő, 150–200 fellépéses koncertsorozatra. A rendezvényeken országgyűlési képviselők és polgármesterek is felszólalhattak volna.

A pályázatot a Novo Studium Kft. nyújtotta be, amelyről a Telex írta meg, hogy több szálon kötődik a Mága-produkcióhoz. A cég ügyvezetője az az Auer Éva, akinek lánya a prímás koncertszervezője. A támogatást a Kiemelt Kulturális Programok Kollégiuma ítélte meg „országos közösségi és jótékonysági koncertsorozat megrendezésére”.

Tarr Zoltán a videójában azt is közölte, hogy a támogatáskezelő jogászait arra kérte, hogy haladéktalanul intézkedjenek „az ilyen és hasonló jogtalan és erkölcstelen támogatások visszaszerzéséről a köz javára”.

A miniszter egyúttal üzent a többi pályázónak is, akik úgy érzik, vitatható módon jutottak támogatáshoz:

>„Azok a pályázók, akik úgy érzik, hogy a fentebbihez hasonlóan nem áll biztos lábakon a korábban nyertes pályázatuk, egyelőre késedelmi kamat nélkül visszautalhatják a felvett támogatást. Javasoljuk, hogy éljenek ezzel.”

A 24.hu korábban azt is megírta, hogy Mága Zoltán 2022 és 2026 között közel 3,3 milliárd forintot kapott az előző kormány minisztériumától turnékra és koncertjeire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: Ami Papp Dániel alatt történt, az a magyar közmédia egyik legsötétebb korszaka volt
A miniszter élesen bírálta a távozó Papp Dániel vezérigazgatói tevékenységét. Azt írta, a minisztériumnál üdvözlik a döntést, de sajnálják, hogy ez nem történt meg hamarabb.


Pénteken derült ki, hogy benyújtotta felmondását Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter egy Facebook-posztban reagált a hírre.

„Bejelentette távozását az MTVA éléről Papp Dániel vezérigazgató-hírhamisító. A minisztérium üdvözli Papp döntését, csak azt sajnáljuk, hogy ez nem történt meg hamarabb.”

Felidézte a Papp Dániel nevével fémjelzett időszakot a közmédiánál. „Ő irányította az MTVA-t akkor, amikor a közmédia a választás alatt konkrét hazugságokat állított az akkori legnépszerűbb ellenzék és jelenlegi kormánypárt programjáról és vezetőjéről. Papp vezette a közmédiát akkor is, amikor az M1 adásában lángoló stúdióval riogattak. De többek között szegénységgel, háborúval, éhezéssel, fázással, migrációval, Brüsszellel, Soros-tervvel, terrorral is riogatták a magyar felnőtteket és gyerekeket az MTVA Papp-érája alatt, miközben a közmédia maga sorra bukta a helyreigazítási pereket.”

A miniszter úgy fogalmazott: „Ami Papp Dániel alatt történt, az a magyar közmédia egyik legsötétebb korszaka volt”.

Tarr közölte, hogy a Tisza-kormány célja az, hogy a közmédia a kormánytól és a politikusoktól független legyen, a sajtóetika szabályait betartva dolgozzon. „Az egyetlen hatalom, amit a közmédiának szolgálnia kell, az a nép, a nyilvánosság” – szögezte le.

A múlt héten jelentette be a kormány, hogy költségvetési biztost rendel az MTVA és az NMHH gazdálkodásának felügyeletére. Ezt követően múlt vasárnap az RTL olyan belső levelezéseket hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a közmédia hírigazgatója a választás napján jobboldali elemzők keresésére adott utasítást. Erre hivatkozva Magyar Péter miniszterelnök hétfőn azonnali távozásra szólította fel a közmédia vezetőit.

Papp Dániel végül pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az NMHH Médiatanács elnökénél, Koltay Andrásnál; felmondási ideje alatt továbbra is ellátja feladatait. Magyar Péter a hírre reagálva jelezte, további vezetői cseréket is elvár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk