Ha bejönnek a pálcikákon álló nyakatekert, szétfolyó alakok és az álomszerű látomások, akkor a Galériában a helyed! A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig - Válság és újjászületés 1929-ben címmel nyílik kiállítás pénteken a Magyar Nemzeti Galériában.

Mi már megnéztük az álomszerű alkotásokat. A kiállításon láttuk Dalí híres rothadó szamarait, belenéztünk a filmjébe, és szeretője szürreális cipőjét is megcsodáltuk. Illetve olyan neves alkotók munkáit is megnézhettük, mint Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti. Mutatjuk, mi vár rád a tárlaton.

A kiállítás középpontjában Párizs és az eseménydús 1929-es év áll: ekkor jelent meg ugyanis Salvador Dalí a szürrealista mozgalomban, ekkor született meg az ő és Luis Buñuel remekműve, az Andalúziai kutya, és ekkor következett be az első szakadás is a szürrealista művészek között.

A kiállítás természetesen bemutatja Salvador Dalí művészetét, hiszen talán ő az egész szürrealizmus legismertebb mestere. A katalán művész 1929 tavaszán tűnt fel Párizsban, novemberben már önálló kiállításon mutatta be képeit. Ahogy a kiállított alkotásain is megfigyelhettük, álomszerűség, költőiség és pszichoanalitikus utalások jellemzik művészetét.

Dalí a szürrealista mozgalmat a paranoia-kritika elméletével gazdagította. Az elmélet lényege a képek egymás mellé rendelésében rejlik, ami delíriumos asszociációk és interpretációk létrehozásához vezet, vagyis a képek többféleképpen is értelmezhetőek. Ezt tükrözi az “Álom, melyet a gránátalma körül repkedő méh váltott ki egy pillanattal az ébredés előtt” című festménye is.

A kiállításon Dalí múzsájának piros cipőjét is megcsodálhattuk. Gala cipője az egyik első “szimbolikus működésű tárgy”. Össze nem illő elemekből állította össze, meghökkentő és erősen erotikus töltetű, ami Dalí fetisizmusára is utal.

Az 1920-as évek végén a rothadás Dalí festészetének központi fogalma lett.

A bomlófélben lévő állat nem csak festményein jelent meg, hanem az Andalúziai kutya egyik legemlékezetesebb jelenetében is felbukkan.

A tárlatot a műfajok váltakozása is színesíti. Nemcsak festményeket, hanem grafikákat, fotókat és szobrokat is nézegethettünk.

A kiállítás kavalkádjára különösen ráerősítenek a vetítések. A tárlaton az Andalúziai kutya mellett több szürreális filmből láthattunk részleteket. Belenéztünk A kagyló és a lelkész című filmbe, az Aranykora elé pedig le is ülhettünk.

A tárlat a szürrealizmus előzményeit is bemutatja. Itt különösen fontos a dadaizmus szerepe, mivel sok szürrealista művész a dadaizmus radikálisan antikonformista világából érkezett.

A szürrealizmus számtalan nagy alkotót vonzott Párizsba, köztük magyarokat is. A kiállításon a szürrealista fotóművészetet többek közt André Kertész és Brassai képviselik, akik a mindennapok meghökkentő részleteiben ragadták meg a város szépségét.

A kiállításon megismerhettük Max Ernst és Joan Miró újfajta képalkotó technikáit és meghökkentően új látásmódjukat, jellegzetes, elgondolkodtató és humoros című képeiket. Max Ernst élénken érdeklődött a mitológiai szörny, Khimaira iránt.

Az oroszlánfejű, kecsketestű, kigyófarkú mitológiai lény összetett alakja révén a szürrealizmus jelképévé vált.

A szürrealizmus egyik legnagyobb alakjának, René Magritte műveit is külön szekcióban nézhettük meg.

A kiállítás A Grand Jeu (Nagy Játék) művészcsoport munkásságát is bemutatja. Ténykedésük 1929-ben komoly válsághoz vezetett a szürrealista körökben. A csoportra jellemző volt, hogy

alvásmegvonással, kábítószerekkel, sőt orosz rulettel is tágították tudatukat.

A kiállítás nagy hangsúlyt fektet a korszak folyóirataira is, ahol a szürrealista művészek publikáltak. A Georges Bataille köré szerveződő Documents című folyóirat művészei szemben álltak André Breton köreivel. Az ő műveik nem a tudat alattit, inkább a mindennapi valóság élményeit dolgozták föl. Mi is láthattuk, hogy képeik nyersek, riasztóak vagy éppen nyíltan erotikus töltetűek.