HÍREK

Csökkenti a Budapestről induló járatait a Ryanair

Nyolc járatot teljesen megszüntetnek, hét útvonalon pedig kevesebb járat lesz.

Link másolása

Kedden Budapestre látogatott Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója, hogy sajtótájékoztatót tartson. Ezek voltak a legfontosabb bejelentései a légitársaság vezérének.

Marad a budapesti bázis

Michael O’Leary elmondta, hogy nem fogják bezárni a budapesti bázist, így nem vonulnak ki az országból. Ugyanakkor mivel a különadó miatt sokkal drágábbá vált az országban a működésük, ezért

csökkenteni fogják az induló járatok számát. Emellett a meglévő útvonalakon a járatok gyakoriságát is csökkentik télen.

Ennek eredményeként 4,9 millióról 4 millióra csökken az utasszám a téli szezonban a vezér szerint.

Járatcsökkentésekre kell számítani

A légitársaság vezetője azt is hozzátette, hogy

8 járatot szüntetnek meg teljesen, és 7 útirányban csökkentik a járatszámokat, vagyis 53-ról 45-re csökken az útvonalak száma.

O’Leary kifejtette, mivel a különadó jegyekbe való beépítése miatt drágábbá vált a Magyarországra való utazás, ezért kevésbé lesz vonzó a külföldiek számára. Emiatt inkább a környező országokat fogják választani a turisták.

Forrás: Portfolio


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: „Alábecsültem Orbán Viktort”
A politikai elemző reagált arra, hogy a kormánypárt Sulyok Tamást jelölte a köztársasági elnöki posztra.

Link másolása

Mint megírtuk, Novák Katalin helyére Sulyok Tamást jelölte a kormánypárt.

A hírre reagálva Török Gábor politikai elemző a közösségi oldalán azt írta:

"Alábecsültem Orbán Viktort. Vagy a helyzet kritikusságát. A miniszterelnök eddigi négy választása közül messze a mai áll a legközelebb az alkotmány szelleméhez. Még inkább: ez a mai esélyes csak arra, hogy megfeleljen annak. Kevés rá az esély, de az ellenzéki pártok helyében megfontolnám, hogy támogassák Sulyok Tamást".

Az ellenzék is megszólalt, miután Kocsis Máté ismertette Orbán Viktor javasltát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Sulyok Tamás a köztársaságielnök-jelöléséről
Az Alkotmánybíróság elnöke közleményt adott ki, amelyben megírta, mit gondol, és a jelölést is elfogadta.

Link másolása

Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke közleményt adott ki a köztársaságielnök-jelöltsége kapcsán. Azt írja:

"Az Alkotmánybíróság elnökeként ért a megtisztelő jelölés az államfői hivatal betöltésére. Ahogyan jogászként, úgy köztársasági elnökként is elsősorban a jog alapvető értékeit szem előtt tartva tudom a köz javát szolgálni és a nemzet egységét kifejezni. A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Gyúró Mónika, többszörös magyar bajnok úszó, a Verrasztó testvérek édesanyja
Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn olimpikon úszók édesanyja 54 éves volt.

Link másolása

Gyászol a magyar úszósport: 54 esztendős korában elhunyt Gyúró Mónika, többszörös magyar bajnok, egykori válogatott versenyzőnk – akit a sportrajongók elsősorban Verrasztó Dávid és Evelyn odaadó édesanyjaként ismertek - írja a Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott a közösségi oldalán.

Gyúró Mónika az 1980-as évek egyik reménysége volt. Ifjúsági Eb-n szerzett érmet, és 14 évesen ott volt a római Európa-bajnokságon a felnőttek között. Legjobb eredménye az 5. hely volt Szófiában 800 méter gyorson. kamaszként több magyar felnőtt bajnoki aranyérmet is szerzett. Széchy Tamás egyik tanítványa volt. 1986-ban szerepelt a világbajnokságon is.

Házasságot kötött az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Verrasztó Zoltánnal, és bár célul tűzte ki a szöuli olimpiát, de addigra megszületett fia Dávid, majd Evelyn.

Lánya egy szívszorító fotóval búcsúzik édesanyjától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Titokban akarják eltemetni Navalnijt, megzsarolták az anyját
Ljudmila Navalnaja egy videóban beszélt arról, hogy azt mondták neki, ha nem egyezik bele fia titkos temetésébe, akkor csinálnak valamit Navalnij testével.

Link másolása

Alekszej Navalnij halála után a holttestét nem adták ki a családnak, bár a törvény szerint ezt kellett volna tenniük. Hat nap elteltével mutatták meg végül az elhunytat az édesanyjának.

Ljudmila Navalnajának egy Youtube videóban mondta el, hogy a nyomozók szerint a fia halálának oka ismeretlen. Elkészültek a szükséges orvosi és jogi dokumentumok is.

Az is kiderült, hogy

az anyát megzsarolták, a nyomozók. Azt mondták, hogy titokban akarják eltemetni a volt orosz ellenzéki politikust. Közölték az asszonnyal, hogy ha nem egyezik ebbe bele, akkor csinálnak valamit a fia testével.

Navalnij február 16-án, 47 éves korában, a börtönben halt meg, a hivatalos közlés szerint a reggeli séta közben lett rosszul, és már nem tudták az életét megmenteni.

Forrás: 444.hu, Meduza

Link másolása
KÖVESS MINKET: