2018-ban a Sony stúdió a Venommal elindította a saját pókemberes/marveles univerzumát, amely független a Disney/Marvel-féle Marvel Cinematic Universe-től (MCU). Ezt pedig azért tehették meg, mivel a Pókember-franchise jogai továbbra is a Sonynál vannak (ők készítették a Tobey Maguire és az Andrew Garfield neveivel fémjelzett öt Pókember-filmet is).

A hálóvető karakterét csak hosszas tárgyalások és egy nyögvenyelősen létrejött megállapodás után sikerült beemelni a Bosszúállók közé, és ott is tartani a mai napig. Ám mivel Peter Parkerrel és az őt körülvevő karakterekkel még mindig Sonyék rendelkeznek, ezért három éve elindították saját filmes univerzumukat, amit nemrég elneveztek Sony’s Spider-Man Universe-re (röviden SSU). Ebben pedig

A Venom első része pedig jött, nézték és győzött: több mint 800 millió dollárt kasszírozott világszerte, vagyis a Sonynál megnyugodhattak: van kereslet a Bosszúállókon túl is szuper- és/vagy antihősökre. Azóta egyébként elkészült már a Covid-járvány miatt sokat tologatott Morbius is Jared Leto főszereplésével és Daniel Espinosa (Instant dohány, Védhetetlen, A 44. gyermek, Élet) rendezésében (jelenleg 2022 januárjára van betárazva), valamint előkészítési fázisban van J.C. Chandortól (Krízispont, Minden odavan, Egy durva év) a Kraven, a vadász, amelyben Aaron Taylor-Johnson alakítja majd az ismert Pókember-nemezist. A közös pont, hogy mindannyian antihősök, úgy tűnik, egyelőre ez a kijelölt út az SSU számára.

Mindkettőt megelőzte azonban az univerzum következő állomása, vagyis a Venom 2. – Vérontó,

nem törhet ki, amikor csak akar, nem teljesedhet ki, nem vállalhatja fel önmagát. Bizony, az egyébként nem túl acélos forgatókönyvbe bekerült egy ilyen, amúgy ügyesebb mozzanat is: Venom az egyik jelenetben leszakadva Eddie-ről egy beöltözős buliba vetődik, ahol bátran kiállhat az őt éltető közönség elé, és lenyomhat egy monológot önmagunk elfogadásáról. Kár, hogy a játékidő többi részében szinte csak és kizárólag B-filmes megoldásokra futotta.

Kelly Marcel forgatókönyvíró (Banks úr megmentése, A szürke ötven árnyalata, Szörnyella) és az új rendező, a filmes motion capture-figurák (pl. Gollam, King Kong, Caesar A majmok bolygója-filmekből stb.) császára, Andy Serkis ugyanis egy manapság felettébb elavult stílusban álmodták vászonra Venom új ámokfutását. Az X-Men-filmek és a 2008-as Vasember, tehát az MCU elindulása óta megszokhattuk, hogy a képregényfilmek alkotói már odafigyelnek a karakterépítésre, a drámára, a színvonalas humorra, s így elérték, hogy a széles vásznas szuperhősök többé ne egy lenézett zsánerben teljesedhessenek ki.

A Venom azonban valamiért nem ezen az úton akar haladni, legalábbis az eddigi két film alapján. Itt továbbra is csupán a grandiózus látványon, a pörgős akciókon és a folyamatos (és kissé erőltetett) poénkodáson van a hangsúly. Így viszont mindenképpen visszalépésnek tekinthetőek ezek a projektek.

Az mindenesetre kétségtelen, hogy unalomról szó sincs, Andy Serkis rendkívül feszes tempót diktált a teljes hossz alatt, egyik sebesen száguldó jelenetből pattanunk át a másikba, mindehhez pedig kapunk egy rajzfilmes erőszakorgiát, amiből tényleg csak a vér hiányzik, nehogy kiessenek a pixisből az ifjabb rajongók. Bizony, B-film ez a javából, ami az alantasabb ösztöneinkre vadászik, és ebben bizonyos részeknél sikerrel is jár. Átszáguld rajtunk, nézőkön ez a film, és csak egy hajszál választja el attól, hogy megfeküdje a gyomrunkat.

Az eddigi amerikai bevételek azt igazolják, hogy továbbra is van erre igény, bár a siker minden bizonnyal inkább Venom népszerű és kultikus karakterének szól. Illetve

Tom Hardyt pedig mindig jó nézni, főként, ha csúcssebességre kapcsol. Ezt azonban nem mondhatjuk el a többi színészről, Woody Harrelson vérszegény Vérontója (illetve Cletus Kasadyje) például rutingonoszkodás, de a négyszeres Oscar-jelölt Michelle Williams sem jár jobban az aggódó tekintetű Anne-ként, aki idővel egy szimpla, megmentésre szoruló hölgyikévé degradálódik.

Eddie Brock és Venom kettősében azonban továbbra is ott van a potenciál, épp ezért nagy kár, hogy másodjára is egy ilyen rajtunk szélsebesen átszáguldó, és nem sok nyomot hagyó semmiség a jussunk, aminél azért jóval többet érdemelnének a rajongók. Reméljük, a következő etapra (mert biztosan lesz), összekapják magukat az alkotók, és nem csupán a szemeinket, hanem az agyunkat is megpróbálják kellőképp stimulálni.