HÍREK
A Rovatból

Családjától kér kölcsön Tordai Bence, hogy ki tudja fizetni a Kövér László által kiszabott 8,2 milliós büntetést

Az ellenzéki képviselő hónapokig csak minimálbért fog kapni az országgyűléstől, négygyerekes családapaként is át kell gondolnia kiadásait.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Vadai Ágnes 2 milliós parlamenti büntetése mellett rekordösszegű, 8,2 millió forintos büntetést kapott Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa Kövér László házelnöktől. A képviselőt azért rótták meg, mert idén márciusban mobiltelefonnal a kezében próbálta szóra bírni Varga Mihály pénzügyminisztert az ülésteremben.

A büntetést négy egyenlő részben vonják majd le a politikus havi illetményéből, így négy hónapig minimálbért fog keresni az ellenzéki képviselő - írja a Blikk.

A minimálbér bruttó 167 ezer forint, a számlámra így a négy gyerekem után járó adókedvezménnyel együtt valamivel több mint 110 ezer forintot utaltak

- mondta el a politikus. „A párom félállásban dolgozik a gyerekek mellett, szerencsére hoz haza valamennyit, de ez a levonás most nagyon megfogott minket” - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy 2021 márciusa óta 2 millió forintra emelkedett havi fizetéséből miért nem tudott, félrerakni, Tordai azt válaszolta, főként adósságtörlesztésre ment el illetménye nagy része. Hozzátette:

hiába költöztek nemrég másik lakásba, az egy ideig nem lesz rendesen bebútorozva és bevakolva sem. Emellett minden halasztható kiadásról lemondanak, és nyaralni sem mennek.

Tordainak a kampányába is beleszólhat a büntetés. Karácsony Gergely épp néhány hónapja mutatta be párttársát Budapest 4. számú választókerületének képviselőjelöltjeként. Ám mivel a jelöltek jellemzően saját zsebből kampányolnak, Tordai most a Párbeszéd központi számlájára kér a támogatóktól adományokat támogatóitól. A képviselő jobb híján azt nyilatkozta büntetéséről:

Társadalmi kísérletként is fel lehet fogni az egészet, hogy egy parlamenti képviselő megtapasztalhassa, milyen a magyar valóság. De akkor nem ártana a többi képviselővel is megismertetni mindezt, ami akár az ország javára válhat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nem fog nekik sikerülni, se a brüsszelieknek, se a kiskakasnak
A kötcsei találkozó előtti napon a miniszterelnök Facebook-bejegyzésben emlékezett meg Kásler Miklósról, beszélt a háborúról, az orosz olaj körüli vitáról, az Otthon Start programról és a magyar–ír meccsről is.


Orbán Viktor a kötcsei találkozó előtti napon hosszabb bejegyzést tett közzé a Facebookon, a Harcosok klubja oldalán, írja a hvg.hu. Írásában megemlékezett a pénteken elhunyt Kásler Miklósról, aki a Covid-járvány idején az egészségügyért felelős minisztériumot vezette. Mint fogalmazott: „A legnagyobb tette az volt, amikor a WHO és az EU előtt felismerte és elfogadtatta a kormánnyal, hogy a Covidból nagy baj lesz. Ezért kezdhettük el időben a felkészülést. Sokezer ember köszönheti neki az életét.”

A posztban a miniszterelnök más aktuális ügyeket is érintett. Szólt a hét elején induló Otthon Start programról, valamint a párizsi találkozóról, ahol szerinte a tettre készek koalíciójaként emlegetett országok katonai segítséget ígértek Ukrajnának. Úgy fogalmazott: „Eddig proxyháború volt. A nyugat Ukrajnát használta. Most nyíltan beleáll a háborúba. Egy nyílt európai háború veszélye napról napra nő. Magyarországnak nincs annyi ereje, hogy megállítsa a brüsszeli háborús héjákat. Egy lehetőségünk marad: Magyarországnak ki kell ebből maradnia!”

Orbán kitért a magyar ellenzékre is. Ezúttal nem a Tisza párt adópolitikáját bírálta, hanem azt emelte ki, hogy

ha Magyarország nem vásárolhat orosz olajat, akkor „1000 forintos benzinár, 3,5-szer nagyobb rezsiszámlák jönnek”. Hozzátette, szerinte az orosz olaj vásárlását „a háborúpárti európaiak” akarják megtiltani.

A bejegyzést végül így zárta: „Nem fog nekik sikerülni. Se a brüsszelieknek, se a kiskakasnak. Hogy miért nem, azt elmondom holnap Kötcsén. Kövessétek élőben! De előtte összecsapunk az írekkel, és bevesszük Dublint. Hajrá, magyarok!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Krúbi Orbánról: Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit
A rapper a Budapest Parkban lépett fel, ahol újra előadta a politikai utalásokkal teli dalát. De a közönség sem fogta vissza magát, üvöltötték a nyár rigmusát is.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Krúbi pénteken adott koncertet a Budapest Parkban, ahol ismét előadta az Orbán, verd ki a Ferinek című számát. A rapper ezúttal is aktualizálta a dal szövegét, és hosszabb monológot is mondott a színpadon.

A történetben először Gyurcsány Ferenc szerepelt, akiről Krúbi azt mondta, húsz év után „elment”. A szöveg így folytatódott:

„Megpillantom Orbánt, ahogy ott ácsorog megszeppenve / Húsz évig a markában Feri fasza volt a fegyver / De Feri elment, és most ott áll üres kezekkel / Így a mosdó népével szemben védtelen maradt / Az emberek éhesek, ő pedig elég szaftos falat / Összeszorul a szívem, megsajnálom a kis ducit / Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit.”

A koncerten a közönség is reagált a produkcióra, a nézők egy része skandálni kezdte a nyár folyamán több fesztiválon is elhangzott rigmust: „Mocskos Fidesz!”

@psp_draws Orbán verd ki a Ferinek - III. Krúbi és a végső leszámolás - 2025.09.05. #krubi #bppark ♬ eredeti hang - psp_draws

Nem ez volt az egyetlen politikai tartalmú jelenet az idei nyár fesztiváljain. Júliusban Majka a Campus Fesztiválon a Csurran, cseppen című dal végén egy mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbe lövik. Az előadás után több kormánypárti szereplő is megszólalt, szerintük a jelenetben Orbán Viktor kivégzésére utalt a rapper.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor Dublinban nézi meg a válogatott meccsét, a stadion előtt tüntetni fognak miatta
Több szélsőjobboldali fiók is üdvözölte Orbán érkezését. Látogatása magánjellegű, és nem szerepelnek benne hivatalos találkozók. A kormányfő vasárnap már Kötcsén mond beszédet.


Orbán Viktor szombat este Dublinban tekinti meg a magyar válogatott Írország elleni mérkőzését – írta meg az Irish Times. A miniszterelnök jelen lesz az Aviva Stadionban.

Az ír külügyminisztérium megerősítette a lapnak, hogy

Orbán Viktor látogatása magánjellegű, és nem szerepelnek benne hivatalos találkozók.

Az Irish Times szerint a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett egyeztetést az ír kormányfővel sem.

A lap kereste a dublini magyar nagykövetséget is, ahol azt válaszolták, hogy nem rendelkeznek információval Orbán Viktor útjáról, így nem tudják megerősíteni sem azt. A nagykövetség rákérdezett az információ forrására is.

Az Irish Times szerint a közösségi médiában jelentek meg bejegyzések a látogatásról. A lap azt írja, több szélsőjobboldali fiók is üdvözölte Orbán érkezését. A hírre

az ír Munkáspárt egyik képviselője is reagált: közleményében azt írta, a párt LMBTQ munkacsoportja tüntetést szervez a stadion elé a miniszterelnök jelenléte ellen.

A lap megjegyezte, hogy akár hivatalos találkozóra is sor kerülhet, mivel ír vezetők is ott lesznek a mérkőzésen.

Orbán Viktor politikai igazgatója, Orbán Balázs is elutazik a meccsre. A repülőtérről posztolt egy fotót, amelyhez azt írta: „Nemsokára indulunk – gondolom, nem gyalog!”

A miniszterelnök várhatóan nem marad sokáig Dublinban. Vasárnap már a kötcsei pikniken szólal fel, amit ezúttal nem szombaton, hanem vasárnap tartanak meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely Krúbi dalszövegéről: Aki más megölésére buzdít, az nem tűrhető meg normális közösségben
A rapper a Budapest Parkban tartott koncertjén új szöveggel egészítette ki a korábban már népszerűvé vált dalát. A miniszter közösségi média oldalán reagált a zenész kijelentésére.


Krúbi pénteken este a Budapest Parkban lépett fel, ahol hosszabb időre búcsút vett a közönségétől. A koncert különleges alkalom volt, hiszen a rapper egy ideig nem áll majd színpadra.

Az est során több dalát is új sorokkal egészítette ki, amelyek – a tőle megszokott módon – aktuálpolitikai témákra is reflektáltak. A koncert egyik hangsúlyos pontja az a szám volt, amely Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is említi. Ebben a dalban hangzottak el azok a sorok, amelyek nyilvános reakciót váltottak ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől.

„Megpillantom Orbánt, ahogy ott ácsorog megszeppenve / Húsz évig a markában Feri fasza volt a fegyver / De Feri elment, és most ott áll üres kezekkel / Így a mosdó népével szemben védtelen maradt / Az emberek éhesek, ő pedig elég szaftos falat / Összeszorul a szívem, megsajnálom a kis ducit / Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit.”

A dalszöveg nyomán Gulyás Gergely a közösségi oldalán osztotta meg álláspontját. Bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Ha bármilyen minimális ép erkölcsi érzéke a magyar nyilvánosságnak maradt, akkor a gyűlöletre, erőszakra, más megölésére való felhívást és felszólítást el kell utasítani, és aki ilyet tesz, az semmilyen normális közösségben nem tűrhető meg.”

A miniszter azt is egyértelművé tette, hogy a poszt Krúbi koncertjére utal, mivel hozzászólásként aláfűzte azt a cikket, amely épp a dalszöveg szóban forgó részéről számolt be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk