KULT
A Rovatból

Családi szórakozás és őrült jó árak egy helyen – 11. Társasjátékok ünnepe és társasjátékvásár

November 18-19-én tartják a Társasjátékok ünnepét és társasjátékvásárt a Millenáris B épületében. Immáron a 11. alakalommal látogathatjuk a társasok szerelmeseinek magyarországi Mekkáját. Aki szereti ezt a hobbit, annak ott van a helye!

Link másolása

Első alkalommal volt az esemény a Millenáris épületében, tavaly még a Lurdy-ház adott otthont az összejövetelnek. Ez egy igazi kockarendezvény, a kockák kedvelőinek, de családi programnak is tökéletesen alkalmas. A belépőjegy kicsit borsos, ha nagycsaláddal érkezik az ember, de a benti boltokban hatalmas kedvezmények várják a vásárlókat.

De nem csak a fogyasztói társadalom rákfenéjét lehet kiélni itt, hanem ki lehet próbálni számtalan társast különböző kiadóktól úgy, hogy közben játékmesterek irányítják az érdeklődőket, így a szabálytanulást is meg tudjuk kerülni.

Mint tapasztalt társasjátékos, akinek általában el kell magyaráznia másoknak a szabályokat, azt tudom mondani, hogy ez a Kánaán számomra.

Kezdjük a feketelevessel. A szervezést legközelebb átgondoltabban kell csinálni, hiszen az elővételes jegyekkel érkező emberek jelentős része több mint egy órán át állt sorban a rettenetes hidegben (köztük mi is) a Millenárison keresztül, ellenben azokkal, akik a helyszínen akarták megvásárolni a belépőt. Ők 5 perc után bejutottak, való igaz, hogy csak limitált létszámban.

Kicsit fura érzés volt, hogy aki előre gondolkodott, és próbált kényelmesebb megoldást találni, annak órákat kellett az utcán fagyoskodnia.

Még vasárnap (november 19-én) van egy napja a kiállításnak, aki gondolja, hogy érdekes lehet számára, az úgy jár legjobban, ha csak kimegy, és megveszi a jegyet 12 óra után. Természetesen van itt is egy veszély, ha elérik a maximális kapacitását a Millenáris B nagycsarnoknak, akkor bizony új ember nem mehet be, míg el nem mentek egy páran.

Miért menjünk ki? Ha van egy új játék, amit kinéztél neten, de nem vagy benne biztos, a Társasjátékok ünnepén biztosan ki tudod próbálni szakértő kezek között. Nagyon sokan ültek le kipróbálni a különböző újdonságokat, és korábbi sikeres game-eket az erre kialakított részeken.

Mivel egy komolyabb játék ára jelenleg elég komoly összeg is lehet – elég egy Homályrévre, vagy A gőz korára gondolni, melyek esetében az 50.000 Ft-os árcédula sem meglepő – így ez remek alkalom rá, hogy meggyőződjön arról a játékos, hogy megéri a kiszemelt csodajáték a befektetést.

Jó volt látni ennyi embert, felszabadultan játszani az asztaloknál. Persze megértem azt a játékost, akit zavar a tömeg és a zaj, azoknak a rendezvény ezen része nem lesz vonzó.

Hatalmas akciók! Minden kiadó szép portékával érkezett, amiknek a nagy részét kiemelkedően jó árakon lehetett megvenni. Mi bevásároltunk karácsonyra is, és ez nem kevés pénzbe került.

A Piatnik osztrák játékkiadó a szerdai akciós áraival érkezett a kiállításra

– náluk van egy „szerdakció”, amikor négy kiemelt játékot különlegesen jó áron értékesítenek, nos most szinte minden „szerdakcióban” volt.

A Gémklubnál, a Reflexshopnál és a Delta Visonnél is akadtak kihagyhatatlan akciók.

Sőt volt magyarországi premier is, a tavalyi hatalmas sikerű Ark Nova társas első kiegészítőjét itt lehetett elsőként beszerezni.

Sajnos, a sokak által várt díjnyertes Cascadia kiegészítőjét bármennyire is szerették volna, nem tudták megjelentetni a rendezvényig, így aki emiatt érkezik, annak csalódnia kell.

Nyereményjátékok és kuponok, kuponok hátán! Amint beléptünk az épületbe, és megkaptuk a karszalagunkat, megajándékoztak minket egy tombolafüzettel, és ha lekapartuk, nyerhettünk vele azonnal ajándékokat, a legjobb barátom haza is vihetett egy ingyen társasjátékot a „kaparósfüzetnek” köszönhetően. A szokásos promóciós lapokban pedig találhattunk feladatokhoz kötött kedvezményeket boltokba.

A Reflexshop pedig amíg várakoztunk a délelőtti fagyhalálban egy játékot hirdetett.

Minden várakozó látogatócsoportnak adtak három kártyát a Trió nevű új játékukból, és az volt a feladat, hogy a kapott különböző számmal ellátott kártyákat cseréljük el úgy, hogy három egyforma legyen nálunk, mire bejutunk. Így viszonylag gyorsan elindult a piaci hangulat a sorban, és mindenki próbált csencselni a kártyáival. Ha ezzel megvoltunk a pavilonban, csak meg kellett keresni a Reflexshop standját, hogy átvegyük az azonnali nyereményünket, és részt vehettünk egy sorsolásban. Nagyon kreatív reklámfogás ez a részükről, és kicsit szórakoztató is volt tőle legalább a sorban állás.

Aki szereti ezt a hobbit, azt nem kell csábítani a Millenárisba, aki ismerkedik csak vele, azoknak is jó lehetőség jobban megismerni ezt a világot. Rengeteg kiadó és tartalomgyártó is jelen volt,

jó érzés látni, hogy végre egy helyen van minden kedvencem.

Mivel ez a helyszín sokkal nagyobb, mint a Lurdy-házban lévő, így a kisebb kiadóknak is nagyobb teret engedtek, lehetőségük van leülős – játszós asztalt is „üzemeltetni”, nem csak egy kis értékesítő pultot. Úgy gondolom, remek program és lehetőség, hogy egy kisebb ország teljes GDP-jét elvásároljuk a kapitalizmus szellemében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: