HÍREK
A Rovatból

Csak 68 eladó lakás felel meg Budapesten az ötszázalékos kamatplafon feltételeinek

Kedvezményes lakáshitelt igényelhetnek jövő tavasszal a 35 évnél fiatalabb vevők, ha 60 négyzetméternél kisebb, de legalább A+-os besorolású ingatlant vásárolnak. A négyzetméterár azonban nem haladhatja meg az 1,2 millió forintot, így pedig jelentősen leszűkül a kínálat.


Minden századik eladó lakás felel csak meg az ötszázalékos kamatplafon feltételeinek - írja az ingatlan.com. A fővárosban mindössze 63 ilyen eladó ingatlan van, a vidéki városok közül pedig Győrben van a legtöbb ilyen.

Kedvezményes, az első öt évben maximum 5 százalékos kamatozású lakáshitelt kaphatnak jövő tavasszal az energiatakarékos, 60 négyzetméternél kisebb első lakásukat vásárló, 35 évnél fiatalabb vevők.

A kölcsönt azonban csak olyan lakóingatlanra vehetik fel, amelynek négyzetméterára 1,2 millió forint alatti, az energiatanúsítványuk pedig legalább A+-os besorolású.

Vagyis a primerenergia-fogyasztásuk négyzetméterenként évente nem haladja meg 68 kilowattórát (kWh).

Az ingatlan.com elemzése azonban rámutat, hogy a szigorú banki feltételeknek viszont csak a maximum 60 négyzetméteres eladó lakásoknak az 1 százaléka felel meg.

„Jelenleg 16 ezer 60 négyzetméteresnél kisebb eladásra váró lakás érhető el a nagyobb városokban. Ezeknek az 5 százaléka teljesíti az A+-os energiafogyasztási kritériumot.

Az 1,2 millió forintos árplafon pedig tovább szűkíti a választékot, mert a 60 négyzetméternél kisebb lakások csupán 1,4 százaléka teljesíti a kedvező kamatozású hitelek banki feltételeit”

– mondta Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Budapesten összesen 63 lakás felel meg minden feltételnek, a legtöbb a X. és a XXIII. kerületben található. A vidéki városok közül Győrben a legbővebb a kínálat a fiatal lakásvásárlók számára 68 hirdetéssel. Pécsen 28, Szegeden 12, Zalaegerszegen 11 lakás felel meg a kritériumoknak, a többi megyei jogú városban pedig még ennél is kevesebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter úgy írt a munkácsi orosz rakétatámadásról, hogy kihagyta a posztból a „Munkács”, az „orosz” és a „rakétatámadás” szavakat
A külügyminiszer bejegyzésében a magyarok lakta terület bombázásából „Ukrajnából érkezett hírek” lett. Sulyok Tamással ellentétben az áldozatoknak sem üzent.


Csütörtök délelőtt Szijjártó Péter is írt arról a támadásról, amelynek következtében az oroszok rakétája Munkács területén csapódott be. 12 embert megsérült a bombázásban.

A külügyminiszter épp csak a legfontosabb részleteket hagyta ki a posztjából. A bejegyzésben a legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy a támadás igazolja a kormány békenarratíváját:

„A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség! Mindenkinek, minden erejével azon kell dolgoznia, hogy minél előbb létrejöjjön a háborút lezáró békemegállapodás! Csak így lehet elejét venni a további vérontásnak és pusztításnak.”

A posztban azonban nincs megemlítve Kárpátalja vagy Munkács, nincs szó rakétatámadásról, arról pedig pláne nem, hogy orosz rakéták csapódtak volna be. Szijjártó Péter Sulyok Tamás köztársasági elnökkel ellentétben nem írt együttérzésről sem, és nem üzent a sérült áldozatoknak sem.

Mint arról korábban írtunk, a köztársasági elnök a Facebookon előbb azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért rakétatámadás sérültjeinek”, majd nem sokkal később posztjából eltűnt az „orosz” szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Reagált a kormány a tűzijáték-ügyre: Akinek nem inge, ne vegye magára
Az augusztus 20-i tűzijáték egyik része Orseolo Péterről szólt, akit árulónak neveztek. A kormány szerint történelmi bemutatóról volt szó, nem politikai üzenetről.


Ahogy már írtunk róla, az idei augusztus 20-i tűzijáték középpontjában az Árpád-kor eseményei álltak. Tavaly a honfoglalás jelent meg a műsorban, idén pedig többek között Orseolo Péter alakját is bemutatták. A közvetítésben úgy jellemezték: dölyfös, felfuvalkodott, áruló. A királyról azt is elhangzott, hogy tanácsait idegenek súgták, és átadta a királyságot a német-római császárnak.

Az ábrázolás sokaknak feltűnt, mert többen politikai áthallást véltek benne felfedezni. A Telex megkereste a szervezőket és a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztályát is, hogy kiderüljön, szándékos volt-e a párhuzam. A választ végül a Kormányzati Tájékoztatási Központ adta meg.

„Az augusztus 20-i tűzijáték minden évben történelmi tematikájú. Míg 2024-ben a honfoglalás, addig az idei évben az Árpád-kor eseményeit mutatta be az ünnepi műsor. Orseolo Péter az árpád-kori történelem része” – írták, és hozzátették:

„Orseolo Péter és a jelenlegi magyar ellenzéki vezető között összefüggést egyedül a baloldali sajtó feltételez. Mindenki ismeri a mondást: akinek nem inge, ne vegye magára!”

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás báb köztársasági elnök mélységesen szégyellje magát!
A Tisza Párt elnöke reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter", már bekérette Oroszország nagykövetét.


Magyar Péter is reagált Sulyok Tamás csütörtöki Facebook-poszt módosítására. Ahogy már megírtuk, a köztársasági elnök bejegyzésének közzététele után nem sokkal törölte az „orosz” szót abból a bejegyzésből, amiben együttérzését fejezte ki a munkácsi orosz rakétatámadás sérültjei felé.

„Sulyok Tamás báb köztársasági elnök pedig mélységesen szégyellje magát!” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, aki szerint „mindig van lejjebb”. A Tisza Párt elnöke azt írta, „mélységes szomorúsággal” értesültek a hírről, és jobbulást kívánt a sérülteknek.

Magyar Péter reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter, már bekérette »a más országok belügyeibe soha be nem avatkozó Oroszország« nagykövetét”.

Csütörtök hajnalban a magyar határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Munkácson egy amerikai tulajdonú, többek között kávéfőzőket gyártó üzemet ért rakétatalálat. A telephelyen nagy tűz ütött ki, amely még reggel is bőven égett. A csapásban Volodimir Zelenszkij csütörtök délelőtti beszámolója szerint legalább 15-en megsérültek, több embert kórházban ápolnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: