HÍREK

Cipőt rendelt külföldről egy magyar család, skorpió lapult mellette a csomagban

Nem tudni, honnan érkezett, mivel a csomagküldő szolgálat raktára több országban is lehet. Azóta már Both Zoltánnál van, később egy magángyűjteményben helyezik majd el.

Link másolása

Facebook-üzenetben kereste meg a napokban Both Zoltánt egy férfi, aki egy online áruházból rendelt cipőt, de legnagyobb meglepetésére a csomagban egy majdnem 6 centiméteres skorpiót is találtak.

„Azt, hogy honnan érkezett Magyarországra, pontosan nem tudni, hiszen egy csomagküldő szolgálat szállította ki a címre, és mint tudjuk, a csomagküldő szolgálatok is több raktárban szokták pihentetni a csomagokat, mielőtt azok megérkeznek a megrendelőhöz. Abban biztos vagyok, hogy nem Magyarországon került bele a cipősdobozba, főleg mivel az elmondások alapján be is volt fóliázva”

– mesélte kérdésünkre a vadállatbefogó. A megtalálók a múltkori, általunk szintén közölt esethez hasonlóan most is maguk vették kézbe az irányítást, és egy kis befőttesüveget tettek az állatra, amibe végül sikerült beterelni. Zolinak ezért már csak az állat elszállításában kellett segédkeznie.

„Ezt nem minden esetben tartom jó ötletnek, viszont tény, hogy nagyon megkönnyíti a munkámat, hogy nem kell egy egész lakást tüzetesen átvizsgálnom, ami több órát is igénybe vehet” – tette hozzá.

Azóta kiderült, hogy egy úgynevezett olasz skorpióról van szó. Ez a legnagyobb faj az Euscorpiidae családon belül a maga 4-5 centiméterével. Színe a sötétbarnától a feketéig terjed, lábai narancssárgásak. Főleg az alacsonyabban fekvő területeken él, és a többi fajjal szemben sokkal inkább kedveli a napos helyeket. Széles körben elterjedt Olaszországban, a Balkán-félszigeten, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Csípése ártalmatlan az emberre, leginkább méh- vagy darázscsípéshez hasonlítható.

Ugyanakkor minden skorpiócsípés helye nagyon fájdalmas, még abban az esetben is, ha a méreg nem különösebben veszélyes. A kéz- és lábujjak csípése esetén a fájdalom helyi érzéstelenítéssel - csípés utáni ecsetelővel - enyhíthető. Helyezzük a sérültet nyugalomba, a csípés helyére helyezzünk hideg vizes borogatást majd vegyük le a testékszereit és lazítsuk meg a ruházatát.

Az állat jelenleg még Zolinál van, később egy rovarokkal foglalkozó magángyűjteményben helyezik majd el, ahol biztonságban és másokra veszélyt nem jelentve élheti tovább az életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: