HÍREK
A Rovatból

Ceglédi Zoltán: Egy teljes napja egy teljes nyilvánosság mondja a pirosra azt, hogy kék, az elhangzottakra, hogy nem hangzottak el

Az elemző szerint Semjén neve elhangzott a parlamentben, tehát nem ő húzta magára a „Zsolti bácsi” ügyet. Az ürügyet Arató Gergely DK-s képviselő felszólalása adta.


Az utóbbi napokban két nagy horderejű ügy uralta a nyilvánossságot. Az egyik a vásárhelyi rendőrkapitány öngyilkossága, a másik a gyermekvédelmi intézmények körüli botrányok.

A parlamenti felszólalásokban is megjelent az utóbbi ügy, Arató Gergely DK-s képviselő is feltette a kérdést, hogy ki az a Zsolti bácsi, akiről a pletykák szólnak. Felszólalásában meg is említette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevét. Ezután következett Semjén idulatokat sem nélkülöző válasza, amit sokan úgy értékeltek, hogy nyilvánosan "magára húzta" az ügyet. Erre reagált Ceglédi Zoltán a Facebookon:

"Egyszerűen nem értem, mit művel egy napja az ellenzéki sajtó, a tiszás elemzők és influenszerek. Hogy ki se mondták Semjén nevét, csak ő húzta magára?! No de itt a videó, kimondták. Hogy minek válaszolt, hiszen nem is kérdezték?! De itt a videó, szó szerint azzal, hogy válaszoljon.

Emberek, én nem tudom, kicsoda Zsolti bácsi, és szégyene-bűne az a Semjénnel felálló kormánynak, hogy ez zajlik a gyermekvédelmi intézményekben. De az egy teljesen másik dolog, hogy egy teljes napja egy teljes nyilvánosság mondja a pirosra azt, hogy kék, az elhangzottakra, hogy nem hangzottak el,

mert majd biztos ezzel váltjuk le Orbán velejéig rothadt rezsimjét.

De ez így miben más?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor már nem mondja azt, hogy korlátlan ideig szól az amerikai megállapodás az orosz energiahordozókkal kapcsolatos mentességről
Rónai Egonnak a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy amíg Donald Trump az elnök és ő a miniszterelnök, addig ez a megállapodás él. Korábban még korlátlan időtartamú felmentésről beszélt.


Kedd késődélután interjút adott Orbán Viktor Rónai Egonnak az ATV Mérleg című műsorában. A beszélgetés során szóba kerültek a kétoldalú tárgyalások is Donald Trump amerikai elnökkel.

A műsorvezető rávilágított arra, hogy míg a magyar kormány tagjai, személyesen Orbán Viktor és Szijjártó Péter határozottan azt állították, hogy Magyarország szankciómentessége az orosz energiahordozókra vonatkozóan korlátlan, addig nemzetközi lapok és a Fehér Ház is azt állítja, hogy csak egy évre kaptunk felmentést. Rónai azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy le van-e írva bárhova, hogy miben állapodtak meg.

Orbán elmondta, hogy Trump meghallgatta az érveit, kezet fogtak, és azt mondta, „rendben van”. Szerinte ez annyit jelent, hogy „amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök, ez addig van. Amikor a feltételek megváltoznak, újra kell tárgyalni”.

Mikor Rónai megemlítette, hogy Magyar Péter kormányra kerülése esetén szándéka szerint megváltoztatná a feltételeket, a miniszterelnök úgy reagált: „Nagyon sok sikert kívánok neki. Én csak azt mondom, hogy az amerikai elnök azt mondja: rendben van, megállapodtunk, így lesz, dolgozzátok ki!” Majd megismételte, hogy hatalmon maradásuk idejére a megállapodás érvényes.

Orbán azt is hozzátette a megállapodásról: „Én nem kínáltam ezért semmit, én nem üzletember vagyok”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint többször is felmerült az elnöki rendszer a kormányban, de végül maradt a parlamentáris modell
Minden kétharmad után átbeszélték a lehetőséget, de úgy döntöttek, hogy hozzájuk a parlamentáris rendszer illik a leginkább.


Orbán Viktor miniszterelnök kedd esti ATV-s interjújában beszélt arról, hogy a 2010-es választási győzelem után komolyan felmerült az elnöki rendszer lehetősége. Mint mondta, hosszú, politikatörténeti beszélgetések után végül úgy döntöttek, hogy a parlamentáris rendszer illik hozzájuk leginkább.

A kérdés azonban azóta is időről időre előkerül.

Legutóbb négy éve vizsgálták meg újra, de a vélemény azóta sem változott. Hiába volt „újra és újra kétharmad”, Orbán mindig felvetette, nem kellene-e váltani, de végül maradt minden a régiben.

A miniszterelnök hozzátette: „Fontos a választás, de a választás előtt és után is van élet, ne keverjük össze a fontossági sorrendeket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nem a luxizás miatt utazott Wizz Air gépen Orbán Viktor az Egyesült Államokba
Sőt, a visszaútjáról is mesélt, amit megspékelt egy manchesteri kitérővel. A miniszterelnök egyébként teljesen elégedett volt a Wizz Air szolgáltatásaival.


Orbán Viktor interjút adott Rónai Egonnak az ATV Mérleg című műsorának.

A műsorvezető rákérdezett arra, hogy a miniszterelnök és népes delegációja azért utazott-e a washingtoni tárgyalásokra, mert korábban kritika érte a "luxizást" – többek között a kormányzati magángép esetében is. Orbán szerint nem erről volt szó:

„Nem volt az állami gépek között olyan, amivel meg tudtam volna oldani. Ez egy kényszerhelyzet volt.”

A kormányfő arról is beszélt, hogy odafelé végig a Wizz Air gépével ment, míg visszafelé Reykjavíkból Manchesterig EasyJettel, míg onnan haza Ryanairrel utazott. A Wizz Air szolgáltatásával egyébként maximálisan meg volt elégedve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lépfeneriasztás Békés megyében: marhavágás közben fertőződött meg egy 70 éves férfi
A járványügyi hatóság azonnal megkezdte a vizsgálatot és a kontaktszemélyek felkutatását. Egyelőre nem tudni, hány emberrel érintkezett a férfi az eset óta.


Bőranthrax-megbetegedést igazoltak egy 70 éves, Békés megyében élő férfinál, derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) október 27. és november 2. közötti időszakot vizsgáló járványügyi jelentéséből – írta a Telex.

A férfi a panaszok megjelenése előtt marhát vágott, és az állat feldolgozása közben megsérült a keze. A gyanú bejelentése után a hatóságok azonnal kivizsgálást indítottak, értesítették az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet, és megkezdték a kontaktkutatást, valamint a lehetséges érintettek járványügyi megfigyelését.

A hatósági kivizsgálás célja a fertőzés forrásának pontos feltárása és a további esetek megelőzése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) bevonása azért kulcsfontosságú, hogy az állati eredetű termékek útját is ellenőrizzék. Jelenleg nem tudni, hogy a beteg férfinak pontosan hány kontaktját kutatták fel, és az ő megfigyelésük milyen eredménnyel zárult.

A lépfenét a Bacillus anthracis nevű baktérium okozza, a betegség állatról emberre terjed. A bőrlépfene a bőr megsebzésével alakul ki: először egy piros göb keletkezik, amiből hólyag lesz, majd annak felfakadása után egy jellegzetes sötétbarna vagy fekete pörk, úgynevezett pokolvar képződik. A pörk környéke vizenyősen-véresen beszűrődik. Az időben felismert betegség antibiotikumokkal, elsősorban penicillinnel jól gyógyítható, és hétköznapi érintkezéssel nem terjed emberről emberre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: