„Cél az, hogy ne egy levesestányérban végezze a cápauszony” - Magyarországon is sikeres a cápavédelem
Amikor a klímavédelemről vagy a természeti környezet megóvásáról beszélünk, a legtöbb ember azt gondolja, ezek olyan összetett feladatok, hogy egyéni szinten, a szelektív hulladékgyűjtésnél többet aligha tehetünk. Nem így gondolta Erdélyi Dániel, aki egy olyan globális kérdéssel kezdett foglalkozni, amiről elsőre nem is sejtenénk, mennyire túlmutat az egyszerű állatvédelmen. A cápauszony-kereskedelem ugyanis nemcsak a cápákról szól. Ebben a problémában benne van minden, ami az ipari halászaton keresztül a világtengerek, de végső soron egész bolygónk jövőjét veszélyezteti. Az Európai Unióban indított kampány magyarországi sikere kapcsán beszélgettem vele.
– Friss hír, hogy a kezdeményezésetek Magyarországon elérte a szükséges aláírásszámot az érvényességhez. Mi is az az Európai Polgári Kezdeményezés?
– A feladat az, hogy egy év alatt kell hét tagállamban összegyűjteni egy országonként meghatározott minimális mennyiségű aláírást. De ez nem elég, összesen egymillió aláírás szükséges.
De nem olyan régen a méhek védelmében is indult egy sikeres kezdeményezés, ami arra kötelezi az EU-t, hogy bizonyos, rovarokra káros permetszereket tiltsanak be. A mi polgári kezdeményezésünk arról szól, hogy a cápauszony-szállítást és a cápauszony-kereskedelmet tiltsák be az Európai Unióban.
– Hogyan lesz valaki cápák magyarországi védelmezője?
– Én tavaly covidos lettem, itthon feküdtem, néztem az internetet, és ott találkoztam a Sea Shepherdnek a magyarországi oldalán egy ilyen bejegyzéssel, hogy erre lehet szavazni. Ezt aláírtam, és utána felvettem a kapcsolatot a központi csapattal, akik ennek az egésznek az elindítói voltak. A Sea Shepherdhez, a Shark Projekthez, tehát olyan környezetvédelmi szervezetekhez kapcsolódó emberek, akik ezzel már régebb óta foglalkoznak. Így indítottuk el a magyar oldalt, aminek most már több mint ezerötszáz követője van, és egy Instagram-oldalt. Ezen kívül próbálunk minél többet a sajtóban is megjelenni ezzel a lehetőséggel, hogy akár egy aláírással is tehetünk valamit az élővilág megőrzéséért.
– Te kezdted el Magyarországon ezt a mozgalmat?
– A Sea Shepherd volt az, ami elkezdte ezt Magyarországon megosztogatni, és olyan kétezer szavazatnál tartottak, amikor én is bekapcsolódtam. Aztán én indítottam el a magyar csoportot, majd Facebook-oldalt. Eddig két embert sikerült magam mellé gyűjtenem (nevet).
– Baráti körből, vagy jelentkeztek csak úgy?
– Az egyik egy Németországban élő magyar, aki már ebben eredetileg benne volt, a másik aktivista meg eleinte a posztokhoz írogatott, aztán ráírtam, hogy van-e kedve ezt együtt csinálni. Mert azért ez nagyon nagy munka. Egyedül ezt nem lehet, meg nem is érdemes csinálni.
– Mennyi aláírás gyűlik össze most naponta?
– Ha valami jó megosztást sikerül csinálnunk, akkor akár két-háromszáz aláírás is összegyűlik egy nap. Volt azért olyan is, hogy sokkal kevesebb sikerült. Olyankor reménytelennek tűnt, hogy elérhetjük. De elértük.
– Honnan szedtétek össze a pénzt?
– Saját zsebből. Illetve van ilyen lehetőség a Facebookon, hogy gyűjthessünk pénzt, például az én születésnapomra, mondjuk főleg a rokonaim adakoztak. De akkor azt a Facebookon összegyűjtött pénzt megkaptuk és azt költöttük el hirdetésre. Szóval magánpénzből finanszíroztuk.
– Végül is mi a kassza, mennyibe került ez nektek összesen?
– Körülbelül ötven és százezer forint között.
– Miért fontos ez a téma?
– A következőképpen zajlik az a folyamat, aminek az a vége, hogy valaki Kínában nagyon sok pénzért eszik egy cápauszony-levest. Ez Kínában egyfelől ünnepi eledel, másrészt azt gondolják, hogy ez jót tesz az egészségüknek, vagy a potenciájuknak, és szerencsét hoz a következő évben, és jobban fognak gazdagodni. Tehát ez a folyamat vége, hogy valahol Kínában egy levesestányérban végzi a cápauszony.
Az uszonyokat a hajó fedélzetén kiszárítják és a kikötőben szépen kirakják. Egyáltalán nincsen ellenőrzés a kikötőkben, a halászok azt csinálnak, amit akarnak. Néha magát a cápát is megtartják, habár a cápahús élvezhetetlen, de ledarálva csirke- vagy haltápnak eladják.
– Milyen mennyiségről beszélünk?
– Az óceánokban a nagy halaknak a száma az elmúlt ötven évben hetven százalékkal csökkent, ezen belül a cápák mennyisége is drasztikusan kevesebb. Évente 63-273 millió cápát fognak ki. Azért ilyen bizonytalan a szám, mivel ez a legtöbb helyen illegális, nincs, nem is lehet pontos statisztika, csak becslés.
– Ha mindez csak járulékos fogás, maga a halászat mekkora volumenű?
– Míg a huszadik század elején csupán ötmillió tonnányi halat halásztak ki, addig mára ez a szám már százmillió tonna halra emelkedett. Ebből tizenhatmillió tonnányit csak az Európai Unió halászik ki. A legnagyobb játékosok az EU-ban Portugália, Spanyolország, Franciaország.
– És mi a helyzet azzal a bizonyos járulékos fogással? Gondolom, nem csak cápák akadnak véletlenül a hálókba.
– A járulékos fogásoknak a legnagyobb áldozatai a delfinek.
Tehát a mi kezdeményezésünk a kereskedelem, illetve a szállítás tilalmára irányul, mert a finninget (az uszony lemetszését az élő állatról) nem lehet kontrollálni, mert a hajókon nincsen ellenőrzés. Ezt egyébként tiltják már Dél-Amerikában, az Egyesült Államokban, és idén már szintén tilalmas az Egyesült Királyságban is. Ezzel mi, az EU-ban még adósok vagyunk. A cápák kipusztításáig szinte csak óráink vagy napjaink vannak hátra, ami a tengeri ökoszisztémának a felborulásához vezethet.
– Mondjuk innen Magyarországról nézve távolinak tűnik ez a probléma...
– Feltehető a kérdés, mit érdeklik a cápák a magyar embereket, hiszen nincs tengerünk, nem halászunk, de még cápauszony-levest sem eszünk. Szűklátókörűség lenne azt hinni, hogy ez nem érint minket. Ugyanannyira érdekes, mint az, hogy mi történik a szomszédunkban, aki mondjuk szemetet éget, vagy kiirtja a fákat, vagy lepermetezi méreggel a virágzó növényeket. És ugyanannyira fontos, mint az is, hogy az esőerdőket irtják, vagy az, hogy pálmaolajjal készült ételeket veszünk a boltban.
– Te találkoztál már cápauszony-levessel valahol a világban?
– Nem, sehol. De nem is ennék cápauszony-levest. Igazából nem nagyon eszem húst. Vadhúst egyáltalán nem. A halevés megítélése nagyon átalakult. Amikor gyerekek voltunk, vagy akár pár évvel ezelőtt is, nagyon egészségesnek volt kikiáltva a halevés. A vadon élő halak fogyasztása a természetre rettenetesen káros. Ha bemész egy boltba, és látsz egy polcot, ami tele van tonhal konzervvel, akkor azt kell látnod, hogy ott gyönyörűségesen nagy, három-négy méteres tonhalak, akik egyébként hetven-nyolcvan évig élnének boldogan a vízben, azok vannak ledarálva és berakva pácba. Miközben azok intelligens, érző lények voltak, akiket kifogtak és egy hajón üzemelő gyárban beraktak konzervbe.
A világ halászati volumenének ötven százalékát Kína adja, ahol nincs szabályozás. Mind az emberi, mind az állati jogokat lábbal tiporva fosztják ki a világtengereket. Kína gyakorlatilag kizsákmányolja a környezetet.
Ez a vad halfogyasztás. A tenyésztett halak fogyasztásánál más a probléma. Azok a halak tele vannak tömve antibiotikumokkal, mert nagyon közel vannak egymáshoz, állandóan betegek, kifogott halakból előállított táppal etetik őket. Tehát a halevésnek irtózatosan nagy az ökológiai lábnyoma. Én azt javaslom, hogy tengeri halat senki ne fogyasszon. Ezzel eleve nagyon pusztítjuk a környezetünket, ráadásul támogatjuk vele a halászati ipart, ami az egyik legkártékonyabb ipari tevékenység. Akit érdekel, az a Seaspiracy című dokumentumfilmet nézze meg, azonnal megérti, miről van szó.
– Mi ennek a prognózisa? Ha sikerül kiirtani a cápákat, tonhalakat, mi történhet?
– Én nem vagyok tengerbiológus, de Paul Watson, a Sea Shepherd alapítója azt mondja, hogy ha a tengerek kihalnak, akkor az emberiség is kihal. A tengerek adják az oxigéntermelés csaknem nyolcvan százalékát. Az amazóniai őserdőkre mondják, hogy a világ tüdejei. Ez igaz, de az méginkább igaz, hogy a tengeri ökoszisztéma növényei adják ki a legtöbb oxigént és kötik meg a legtöbb széndioxidot.
– Mintha minden területen ugyanaz lenne a probléma, a féktelenné váló rablógazdálkodás.
– Sajnos igen. Az óriási fogyasztás, a túlfogyasztás, a felesleges fogyasztás a katasztrófa felé kormányozza a világot. Nagyon hamar át kellene térni a növényi étrendre, azon belül is lehetőleg olyan növényekre gondolok, melyek a közelünkben teremnek meg. Amit magunk is megtermelhetünk, vagy amit a piacon meg tudunk venni, és nem kell hajón vagy repülőn ideszállítani mondjuk Dél-Amerikából.
Nagyon sok olyan áru, amiről nem is gondolnánk, használati tárgyaink jelentős része, ruházatunk, valahol a világ szegényebb részein készül, rabszolgamunkával. De sajnos az EU ezt ide engedi, szemet huny felette. De legalább van lehetőségünk erre a kezdeményezésre.
– Hogyan zajlik maga az aláírás?
– Ez egy hivatalos intézmény. Tehát maga az aláírás az Európai Unió által működtetett oldalon történik, a személyi adatok megadásával, ami egyszerre ki is zárja a többszöri vagy érvénytelen, jogosulatlan aláírást. Ez a kezdeményezés másfél éve zajlik, kaptunk egy hosszabbítást a covid miatt.
– Hogy állunk most?
– Jelenleg Franciaország, Németország, Portugália, Málta már el is érte a szükséges aláírásszámot, ami a nemzeti minimum, és most már mi is, éppen a napokban. Ahhoz, hogy ezt elérjük, komolyan rajta voltunk kicsi csapatunkkal. Csak a Facebook-megosztásokkal tudtunk elérni embereket, így értük el az érvényességi küszöböt, amit úgy határoztak meg, hogy uniós parlamenti képviselői mandátumonként 750 aláírás szükséges, ez Magyarország esetében 15000 aláírást jelent.
– Gratulálok. Akkor nektek már semmi dolgotok nincsen?
– Dehogynem. Még három hónap van hátra. Remélem, még jó pár országban összegyűlik az érvényességhez szükséges aláírásmennyiség, de nem elégedhetünk meg, mert a másik kritérium az az, hogy összesen minimum egymillió aláírásnak meg kell lennie, ennek nagyjából csak a fele van meg. Tehát folytatnunk kell a munkát. És folytatjuk is.
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor