CNN: Nagy tömeg gyűlt össze Budapesten, hogy dacoljanak a Budapest Pride betiltásával
Tömegek gyűltek össze a magyar fővárosban, hogy dacoljanak a Budapest Pride betiltásával – így számolt be a CNN a szombati eseményekről. A hírportál szerint a rendezvény idén egyszerre ünnep és tiltakozás is.
A CNN a tudósításában kiemelte, hogy a tömegben minden korosztály képviseltette magát, és sokan Orbán Viktort elítélő transzparenseket lengettek.
A rendőrség a szabályozásra hivatkozva már korábban betiltotta az eseményt, de a szervezők kitartottak amellett, hogy az idei Pride-ot is megtartják.
Azt is megemlítették, hogy a márciusban elfogadott jogszabály nemcsak a Pride rendezvények megtartását tiltja, hanem lehetővé teszi az arcfelismerő technológia alkalmazását a résztvevők azonosítására.
Van Sparrentak, az Európai Parlament holland zöldpárti képviselője a lapnak úgy nyilatkozott: azért vesz részt a budapesti Pride-on, hogy „támogassa az LGBTIQ+ közösséget Magyarországon, megmutassa nekik, hogy nincsenek egyedül (és) hogy láthatóak maradjanak közösségként.” Hozzátette:
„A Pride egy tiltakozás, és ha Orbán következmények nélkül betilthatja a budapesti Pride-ot, akkor bármelyik Pride egy választásnyira van attól, hogy eltűnjön.”