„Mocskos ribancoknak” nevezte a feministákat Brigitte Macron, hatalmas botrány tört ki Franciaországban
„Ha lesznek »mocskos ribancok«, ki fogjuk őket tenni. Különösen a maszkos banditákat” – ezekkel a szavakkal biztatta Brigitte Macron a színpadra készülő Ary Abittan humoristát a párizsi Folies Bergère színház kulisszái mögött. A december 7-i, vasárnapi beszélgetésről készült felvételt a Public című francia hetilap hozta nyilvánosságra hétfőn, a videó pedig órák alatt bejárta a francia sajtót és politikai vihart kavart.
A jelenetben a francia first lady a lányával, Tiphaine Auzière-rel együtt biztosítja támogatásáról a humoristát, aki a felvételen láthatóan feszült, és annyit mond: „Félek.”
Macron a szombati, december 6-i eseményekre utalt, amikor a #NousToutes nevű feminista kollektíva négy aktivistája félbeszakította Abittan fellépését. Az aktivisták a színész arcát ábrázoló, „erőszaktevő” feliratú maszkokat viseltek, és azt skandálták, hogy „Abittan, erőszaktevő”.
A három évig tartó eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették, a döntést idén januárban a fellebbviteli bíróság is megerősítette.
Judith Godrèche színésznő, a francia #MeToo mozgalom egyik legismertebb arca Instagram-oldalán reagált:
Marine Tondelier, a Zöldek vezetője a BFMTV-nek azt mondta: „Ezek a kijelentések rendkívül súlyosak. Egy first ladynek nem szabadna ilyet mondania.” Sarah Legrain, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország képviselője pedig azt írta, „egy eljárás megszüntetése nem törli el egy nő szavát és az orvosi látleleteket.”
Brigitte Macron környezete az AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a first lady szavaiban nem kell mást látni, mint a feministák „radikális módszerének” bírálatát. Jean‑Philippe Tanguy, a Nemzeti Tömörülés képviselője a Dailymotionön közzétett felvételen pedig úgy vélte: „Abba kell hagyni, hogy Brigitte Macronra rászálljunk, elég valódi probléma van Franciaországban.”
Via Euronews