HÍREK
A Rovatból

Botrány a Szeged–Budapest IC-n: áram nélkül, fullasztó hőségben hagyták az utasokat – többen taxival mentek inkább tovább

Képtelen helyzetbe kerültek az IC utasai: a mozdonyuknak egy tehervonatot kellett elvontatnia, majd Ceglédnél mindenkit leszállítottak. Volt, aki így lekéste a repülőjét is.


Kedden újabb kellemetlenség érte az utasokat a MÁV egy járatán. A Szegedről Budapestre tartó intercity járat Balástyánál állt meg, miután a mozdonyának egy lerobbant tehervonatot kellett elvontatnia – erről számolt be a Magyar Hang egyik olvasója, aki 11:44-kor indult el Szegedről, és 12:11-kor torpant meg az utazás.

A szerelvény utasai a legnagyobb melegben maradtak áram és klíma nélkül. A hőmérséklet gyorsan emelkedett, de sokan türelmesen vártak, és lehetőség volt leszállni is a vonatról. Néhányan azonban inkább taxit hívtak, mert attól féltek, hogy lekésik a repülőjüket

– Ferihegy ugyanis az egyik utolsó megállója ennek a vonalnak, így sokan használják a reptér megközelítésére.

Körülbelül ötven perc várakozás után végül újra elindult a vonat, de a kalauz arról tájékoztatta az utasokat, hogy Kecskeméten is lehetnek fennakadások. Később Cegléden végleg le kellett szállniuk, ott kellett keresniük másik járatot, amellyel folytathatták útjukat Budapest felé.

A szerelvény így végül el sem jutott el a fővárosba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky 1,5 milliárd, Rogán 520 millió, Lázár 394 millió – megvan, mennyit kerestek tavaly a kormánytagok
A kormánytagok jelentős késéssel közzétett adóbevallásai sokakat meglephetnek. Többen is százmilliós vagy milliárdos összegeket vallottak be, miközben adó­kedvezményt is igénybe vettek. Orbán Viktor is vallott a jövedelméről.


Szombaton nyilvánosságra hozták a kormánytagok legutóbbi adóbevallásainak fő számait a kormany.hu-n. A májusi keltezéssel ellátott dokumentumok kézzel kitöltött, szkennelt PDF-ek formájában érhetők el, a februárban közzétett vagyonnyilatkozatokhoz hasonlóan. Ezekből az iratokból pontosabb képet lehet kapni arról, mennyi jövedelmet szerezhettek a politikusok.

A legnagyobb összeget Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tüntette fel: a miniszteri fizetése megközelítette a 40 millió forintot, ami mellett 1,5 milliárd forint külön jövedelme is volt.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 520 millió forint jövedelmet vallott be. A K-Monitor szerint ennek döntő része a sajtóban korábban is többször felhozott, „találmánnyal kapcsolatos” bevétel lehetett, amelyet már a januári vagyonnyilatkozatában is feltüntetett.

Lázár János építési és közlekedési miniszter jövedelme 394 millió forint volt. Ebből 84,8 millió forint származott miniszteri alapjövedelemből, amit képviselői tiszteletdíjként és a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány elnöki pozíciójáért kapott. 308,9 millió forint további jövedelmet is feltüntetett, amelynek eredete nem szerepel a bevallásban.

Orbán Viktor 74,4 millió forint jövedelmet szerzett tavaly, ami 5,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az összeg a miniszterelnöki fizetéséből és a képviselői tiszteletdíjából állt össze.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 60,5 millió forintot, Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter pedig 69,6 millió forintot vallott be.

Az adóbevallásokból az is kiderül, hogy több politikus jelentős adó­kedvezményt vett igénybe. Takács Péter egészségügyi államtitkár közel 12 millió, Magyar Levente külügyi államtitkár 10,5 millió, Révész Máriusz államtitkár pedig 9,7 millió forint kedvezményt érvényesített. Ágostházy Szabolcs és Nacsa Lőrinc államtitkárok egyenként közel 8 millió, Tuzson Bence igazságügyi miniszter 7 millió, Hankó Balázs kulturális miniszter pedig 6,5 millió forint adó­kedvezményt használt ki.

A dokumentumok több mint egy hónapos késéssel, július 12-én kerültek fel az oldalra, pedig a törvényi előírások szerint június 4-ig kellett volna nyilvánosságra hozni őket – emlékeztetett a 444.hu.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megverték a nemrég még fideszes jelölteket Gárdonyban, feloldódhat a patthelyzet
A VITE színeiben induló Eötvös Pál Árpád tavaly júniusban nyerte el a polgármesteri posztot, de a testületben döntésképtelen helyzet alakult ki. Most már öt VITE-s, két fideszes, két független és egy DK-s képviselő dolgozik majd együtt.


Gárdonyban három választókerületben tartottak időközi önkormányzati választást, miután ezekben a körzetekben a Fidesz–KDNP képviselői lemondtak. A választásokat azért kellett kiírni, mert a testületben döntésképtelen helyzet alakult ki a 2024. júniusi önkormányzati voksolás után.

Az időközi választásokon a Velencei-tó Információs Társadalmáért Egyesület (VITE) két jelöltje is győzött. Az 1-es választókerületben Manczal Attila nyert 48 százalékkal, a 4-es körzetben pedig Gál Csaba szerzett mandátumot 41 százalékkal.

A 8-as választókerületben a függetlenként induló Kelner Attilára szavaztak a legtöbben, ő a voksok közel 60 százalékát kapta meg.

A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint a szavazatok „100 százalékát feldolgozták”.

A mostani eredmények alapján a gárdonyi képviselő-testületben öt VITE-s, két fideszes, két független és egy DK-s képviselő dolgozik majd együtt. A közeljövőben még két időközi választás várható a városban.

A VITE színeiben induló Eötvös Pál Árpád tavaly júniusban nyerte el a polgármesteri posztot, de a testületi összetétel miatt patthelyzet alakult ki. Az elmúlt év során sorra mondtak le a képviselők, közülük négyen a Fideszhez tartoztak. A lemondások mögött az állhatott a 444 szerint, hogy a szavazások után több fideszes képviselőt is kellemetlenség ért az utcán: beszólásokkal, piszkálódással találták magukat szemben, amit már nem akartak tovább elviselni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bejelentkezett a TISZA előválasztására: Én szeretem a hazámat, és el kívánok indulni a választáson
„Amennyiben ezen az előválasztáson nem kapom meg a választók bizalmát, természetesen félreállok, és utat engedek a győztes jelöltnek. Viszont ugyanezt várom el a Tisza jelöltjétől, ha a többség rám szavaz” - írta a posztjában a független képviselő.


Hadházy Ákos Facebook-posztjában úgy értelmezi, hogy a TISZA Párt hétvégi kongresszusán az hangzott el, hogy Magyar Péterék a párton belül akarják lerendezni az ellenzéki előválasztást. Ő viszont úgy gondolja, van még dolga képviselőként is akár a magyar politikában, ezért el szeretne indulni a kiválasztási folyamatban.

Ezt írja a posztjában:

"Ha jól értem a hétvégi híreket, a Tisza Párt kongresszusán gyakorlatilag beharangozták az ellenzéki előválasztást. Ez nagyon jó döntés, ennek én nagyon örülök!

Az egyetlen szépséghibája a dolognak – amennyiben jól értem –, hogy a tervek szerint ezen az előválasztáson csak az a két jelölt indulhat, akit előtte a helyi Tisza-szigetek kiválasztottak abból a háromból, akit a Tisza felső vezetése előzőleg jóváhagyott. Tehát a tervek szerint az összellenzéki előválasztáson lehet választani a Tisza és a Tisza jelöltje között.

Eközben a Tisza az ellenzékre kényszerített játékszabályokra hivatkozva azt kommunikálja, hogy aki rajtuk kívül elindul a választáson, az nem szereti hazáját. Nos, én szeretem a hazámat, és el kívánok indulni a választáson.

Viszont a legnagyobb jóindulattal és komolysággal azt tudom felajánlani, hogy szívesen elindulok az előválasztáson a Tisza által kiválasztott jelölt, vagy jelöltek mellett Zuglóban, a budapesti 6. választókerületben.

Amennyiben ezen az előválasztáson nem kapom meg a választók bizalmát, természetesen félreállok, és utat engedek a győztes jelöltnek. Viszont ugyanezt várom el a Tisza jelöltjétől, ha a többség rám szavaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Riasztás: a fél országra citromsárga figyelmeztetést adtak ki hétfőre, hőség, vihar és jégeső is lesz
Délután kezdetben az északkeleti harmadban fordulhat elő egy-egy zivatar, majd késő délutántól a nyugati tájakon növekszik meg a zivatarhajlam.


Hétfőn fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést. Számottevő csapadék nem várható. Gyenge, mérsékelt lesz a nyugatias szél. Kora reggel 18, délután 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős fokozatot érhet el.

Késő estére 19 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet. A HungaroMet Zrt. zivatarok és magas középhőmérséklet miatt is figyelmeztetést adott ki.

Hétfőn reggel a keleti határszélen nem zárható ki zivatar.

Délután kezdetben az északkeleti harmadban fordulhat elő egy-egy zivatar, majd késő délutántól a nyugati tájakon növekszik meg a zivatarhajlam.

Környezetükben viharos (60-70 km/h) széllökés, kisebb méretű jég (~1 cm), intenzív csapadék (10-20 mm) előfordulhat - írják.

Ma az Alföld déli, délkeleti területein helyenként 25 fok körül, vagy kissé afelett alakulhat a napi középhőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: