A Facebook, valamint a YouTube is eltávolította azt a videót, amelyben Jair Bolsonaro, Brazília elnöke azt állította, a koronavírus elleni oltástól AIDS-esek lehetnek az emberek, írja a Reuters.
"Irányelveink nem engedik meg az olyan állításokat, amelyek szerint a koronavírus elleni vakcinák halált vagy súlyos egészségkárosodást okoznak" - mondta a Facebook szóvivője hétfői nyilatkozatában.
A Facebook mellett a Youtube is megerősítette közleményében, hogy irányelveik megsértése miatt távolították el a brazil elnök videóját, "mivel azt állította, hogy a vakcina nem csökkenti a fertőzés veszélyét, és hogy más fertőzéseket okoz".
A YouTube emellett hét napra fel is függesztette Bolsonaro csatornáját. A brazil elnök korábban több alkalommal is bármiféle tudományos bizonyíték nélkül terjesztett dezinformációkat a koronavírussal kapcsolatban.
Az ENSZ HIV és AIDS elleni közös programja (UNAIDS) közölte, a koronavírus elleni oltások biztonságosak a HIV-fertőzöttek számára is.
A Facebook, valamint a YouTube is eltávolította azt a videót, amelyben Jair Bolsonaro, Brazília elnöke azt állította, a koronavírus elleni oltástól AIDS-esek lehetnek az emberek, írja a Reuters.
"Irányelveink nem engedik meg az olyan állításokat, amelyek szerint a koronavírus elleni vakcinák halált vagy súlyos egészségkárosodást okoznak" - mondta a Facebook szóvivője hétfői nyilatkozatában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Deák Dániel az olajfinomító kigyulladásáról: Reméljük, hogy csak egy véletlen egybeesés és nem egy összehangolt támadás
A fideszes influenszer és Hont András kormányközeli újságíró is arról írt: érdekesnek találják, hogy Romániában is robbanás volt egy olajfinomítóban hétfőn.
Hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL százhalombattai olajfinomítójának AV3-as üzemében. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.
A közösségi médiában persze rögtön elindultak a találgatások. Orbán Viktor tűzesetről szóló posztja alatt is megjelentek azok a kommentek, amelyek szerint nem lehet véletlen, hogy az olajfinomítónál épp most ütött ki tűz.
A találgatásokhoz Deák Dániel is csatlakozott.
„Mindenesetre igen érdekes, hogy szinte egy időben Romániában és Magyarországon is robbanás volt az olajfinomítóban...Reméljük, hogy csak egy véletlen egybeesés és nem egy összehangolt támadás!”
– írta a miniszterelnök posztjához a fideszes influenszer.
„Őszintén remélem, hogy csak baleset, és csupán véletlen egybeesés, hogy ma volt robbanás a romániai Ploiestiben is az ottani – orosz tulajdonú – kőolajfinomítónál”
– fogalmazott a kormányközeli újságíró.
Egy romániai kőolajfinomítóban valóban történt robbanás hétfő délután. Az MTI az economica.net információi alapján számolt be hétfőn nem sokkal 17 óra után arról, hogy
robbanás volt a Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban.
A robbanás 12 óra körül következett be a dél-romániai Ploiestiben található létesítményben. A robbanást nem követte tűz.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett, a helyi kórház intenzív osztályára szállították.
A robbanás bekövetkeztekor a finomító ugyanakkor nem üzemelt, mivel október 17-én időszakos műszaki felülvizsgálat miatt leállították.
A Digi24 román hírportál beszámolója szerint ugyanakkor a rendőrség már megállapította a robbanás okát. A Prahova megyei hatóságokra hivatkozva azt írják: „a cég alkalmazottját javítási munkálatok elvégzése közben eltalálta egy akna betonfedele, amely a csatornába szivárgó hulladék által felhalmozódott gázok okozta robbanást követően zuhant le”.
Az orosz Lukoil egyik romániai leányvállalata által működtetett létesítmény Románia egyik legnagyobb olajfinomítója, az éves feldolgozási kapacitása 2,5 millió tonna.
Hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL százhalombattai olajfinomítójának AV3-as üzemében. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.
tűz miatt valószínűleg hónapokra kiesik a finomító kapacitásának 40 százaléka.
Hozzátették: a másik két egység évi 4,2 millió tonna kőolajat tud feldolgozni.
Kedd délelőtt a MOL is megszólalt. A vállalat azt közölte, hogy a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított, de mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását.
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Mol: Nem volt robbanás az olajfinomítóban – cáfolták, hogy a tűznek köze lenne a romániai esethez
Azt is közölték, hogy még tart a szakértői vizsgálat, de jelenlegi információk szerint nincs külső behatásra utaló jel. A kárfelmérést akkor tudják megkezdeni, ha az üzem lehűlt, onnantól legalább 24 órát vesz igénybe.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Mol, miután hétfő éjjel tűz ütött ki a vállalat százhalombattai Dunai Finomítójának AV3-as üzemében.
„Személyi sérülés nem történt, sem a tűz keletkezése előtt, közben, sem az oltás során. Mindenki jól van”
– mondta az Index tudósítása szerint Pulay Krisztián, a Mol termelési igazgatója.
Elmondták, hogy a tűz kitörése után a vészhelyzeti protokolloknak megfelelően leállították a finomítót.
„Most, hogy a tűz már lokalizálásra került, illetve pár perce kaptam olyan hírt, hogy már csak pislákol, így a kollégáim elkezdték a finomító újraindítását”
– jelentette be Pulay Krisztián.
A kárfelmérést ugyanakkor még nem tudták elkezdeni, erre ugyanis csak azután kerülhet sor, ha az üzem kihűl. Ez körülbelül 24 órát vesz igénybe. Addig azt sem tudják megmondani, mekkora kár keletkezett.
Kiemelték ugyanakkor, hogy a hazai üzemanyag-ellátás biztosított.
„Ilyenkor megvannak a belső protokolljaink, hogy a hazai ellátást hogy priorizáljuk akár a saját kereskedelmi készletekkel vagy a stratégiai készletek felhasználásával”
– mondta Pulay.
A sajtótájékoztatón a Mol több pletykát is cáfolt. A közösségi médiában, illetve a katasztrófavédelem közleményében is arról lehetett olvasni, hogy a finomítónál robbanás is történt.
„Mi nem észleltünk robbanást. Amivel összekeverhették: ilyenkor vészhelyzetben fáklyára engedjük a keletkező gázokat, és ennek van egy erős hanghatása, de robbanás nem volt. Ez egy lokalizált tűz volt”
– magyarázta Pulay Krisztián.
Többen, köztük Deák Dániel fideszes influenszer és Hont András kormányközeli újságíró is azt találgatták, hogy összefüggés lehet a romániai robbanás és a magyarországi eset között.
„Nincs összefüggés a Romániában történt eset és a Dunai Finomítóban történt eset között, ezt kifejezetten szeretnénk kizárni, és az erre való spekulációt megállítani”
– hangsúlyozta Bakos Piroska, a Mol Magyarország szóvivője.
Pulay Krisztián azt is elmondta, hogy nincs külső behatásra utaló jel.
„Még tart a szakértői vizsgálat, de jelenlegi információnk szerint nincs arra utaló jel, hogy külső behatás lett volna”
– mondta a termelési igazgató.
Arra is kitértek, hogy a katasztrófavédelem folyamatosan monitorozza a levegő minőségét.
„Egészségügyi határérték feletti szintet nem mértek. A kerítésen kívül és belül is mértek, és semmilyen határérték-túllépést nem tapasztaltak” – közölte Pulay Krisztián.
Az is kiderült, hogy a biztonsági protokoll részeként a mai napra minden kivitelezői munkát leállítottak a finomítóban. Várhatóan holnaptól visszatérhet minden a normál kerékvágásba.
A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és
mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is
– jelentette be a társaság a százhalombattai Dunai Finomítóban keletkezett tűzzel kapcsolatban kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Azt ígérték, hogy folyamatos tájékoztatást adnak a magyarországi üzemanyagellátás helyzetéről, amely egyelőre biztosított.
Hozzátették, hogy a hatóságok folyamatosan monitorozzák a levegő minőségét, és egészségügyi határérték feletti értéket nem mértek.
A Mol megerősítette, hogy hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.
Az érintett üzemekben a vészhelyzeti protokoll szerint járnak el, a kárfelméréssel párhuzamosan fokozatosan visszaindítják a tűzben nem érintett üzemegységeket - közölte a Mol.
A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és
mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is
– jelentette be a társaság a százhalombattai Dunai Finomítóban keletkezett tűzzel kapcsolatban kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!