Puccskísérlet miatt 27 évre ítélték a volt brazil elnököt, Jair Bolsonarót
Az öttagú testület 4:1 arányban döntött, Bolsonaro jelenleg Brazíliavárosban házi őrizetben van. Ügyvédei „abszurd módon túlzottnak” nevezik az ítéletet és fellebbeznek.
A brazil legfelsőbb bíróság bűnösnek találta Jair Bolsonarót katonai puccs megszervezése miatt, és 27 év börtönre ítélte, írja a Telex. Az öttagú testület néhány órával az ítélet kihirdetése után szabta ki a büntetést.
A bírák szerint Bolsonaro, aki jelenleg Brazíliavárosban házi őrizetben van, olyan összeesküvést szervezett, amelynek célja az volt, hogy a 2022-es vereség után is hatalmon maradjon Luiz Inácio Lula da Silvával szemben.
Ötből négy bíró a bűnösségre, egy a felmentésre szavazott. Bolsonaro ügyvédei „abszurd módon túlzottnak” nevezték az ítéletet, és közölték, hogy fellebbeznek. A volt államfő mindvégig tagadta a vádat.
Az ügyet vizsgáló testület szerint Jair Bolsonaro öt vádpontban bűnös, és ezzel ő az első volt brazil elnök, akit puccskísérlet miatt ítéltek el. Az egyik vádpont szerint a 2022-es választás után egy olyan összeesküvés is körvonalazódott, amelynek részeként Lula, továbbá Geraldo Alckmin megválasztott alelnök és Alexandre de Morais, a legfelsőbb bíróság bírája meggyilkolását is tervezték.
Bolsonaro nehezen fogadta el a 2022 végi vereséget, hívei pedig amerikai mintára 2023 januárjában kormányzati épületeket ostromoltak. Lula szerint ennek megszervezésében Bolsonaro is részt vett.
Mandátuma lejárta előtt pár nappal Bolsonaro diplomáciai vízummal Floridába utazott kezelésre, egy ideig az is kérdéses volt, hazatér-e. Végül három hónap után, 2023. március 30-án visszarepült Brazíliába. Ekkor már több eljárás is folyt ellene, sikkasztástól uszításig.
Február elején a 2023. január 8-i események ügyében folyó nyomozás során őrizetbe vették két közeli tanácsadóját, és házkutatásokat tartottak a kormányához köthető embereknél. Ugyanekkor bevonták az útlevelét. Március közepén a legfelsőbb bíróság olyan dokumentumokat tett közzé, amelyekben magas rangú katonák arról beszéltek, hogy a bukott elnök korábban megkereste a hadsereg vezetőit egy tervvel, hogyan maradhatna hatalomban.
A brazil legfelsőbb bíróság bűnösnek találta Jair Bolsonarót katonai puccs megszervezése miatt, és 27 év börtönre ítélte, írja a Telex. Az öttagú testület néhány órával az ítélet kihirdetése után szabta ki a büntetést.
A bírák szerint Bolsonaro, aki jelenleg Brazíliavárosban házi őrizetben van, olyan összeesküvést szervezett, amelynek célja az volt, hogy a 2022-es vereség után is hatalmon maradjon Luiz Inácio Lula da Silvával szemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.
Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.
Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.
Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.
A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy
a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.
Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,
ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.
A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.
Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.
Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.
A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:
„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.
Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.
A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.
Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:
Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.
A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.
„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”
- mondta a videóban.
A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát
639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.
A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.
Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.
„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”
- mondta a videóban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Eddig is gyaníthattuk, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet” - mondta a TEGYESZ volt fővárosi vezetője
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.
„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.
A Szőlő utcai javítóintézet ügyében elmondta: az intézmény igazgatóját pár hónapja tartóztatták le. Számára új információ volt, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban sem hírt, sem pletykát nem hallott.
„Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni”
- tette hozzá.
Felidézte, hogy TEGYESZ-vezetőként ő is tett feljelentést az igazgató ellen. Szerinte Kuslits feljelentése más volt, „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége: megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.
Huszonhárom év vezetői időszakáról így beszélt: „régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.”
Elmondta azt is, hogy amikor Fülöp Attilát megkérdezte, miként lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának válasza ez volt: