HÍREK

Bohóc, futóbolond, áruló, nőverő – Magyar Péterről kérdezte a falvak lakóit a Népszava, ezeket a válaszokat kapta

A megkérdezettek fele egyáltalán nem is hallott a frissen politikai pályára lépő jogászról. Aki igen, az is jellemzően a kormánypárti értelmezést vette át, és a bohóc még az egyik legenyhébb jelző volt, amivel illeték.

Link másolása

Baranya és Tolna megye településének lakóit kérdezte a Népszava Magyar Péterről. A lap riportere négy városban és nyolc faluban csaknem száz embert állított meg az utcán, a megkérdezettek körülbelül fele eddig egyáltalán nem hallott a frissen politikai pályára lépő jogászról. Aki mégis, az is általában a kormánypárti értelmezés alapján alkotott véleményt Magyarról.

A cikk szerint

a bohóc még az egyik legenyhébb jelző, amit használtak rá. Mondták futóbolondnak, árulónak, szarházinak, fasznak, és nőverőnek is.

Egy huszonéves pécsi pár azt mondta a lapnak, hogy ők nem politizálnak, mert szerintük itt úgyse lesz változás.

„Ez a mostani hatalom megdönthetetlen. Magyar Péter se tehet semmit” - fogalmaztak a fejlesztő informatikusként dolgozó fiatalok.

A válaszadók többsége is hasonlóan vélekedett, és reménytelennek ítélték Magyar küzdelmét a NER-el.

„Sajnálom őt. Ennek a kormánynak korlátlan a hatalma, lejáratják, tönkreteszik, kicsinálják” - mondta egy királyegyházi asszony a lapnak. Így látta a Siklóson a tanárként dolgozó Ildikó is: bár ő nagyon drukkol mindenkinek, aki megpróbálja megdönteni a mostani kormányt, de biztos abban, hogy erre nincs esély, mert a kormánymédia elintézi a hatalom ellen lázadókat. A Népszava megjegyzi, hogy ezen a ponton a nő lány rászólt az asszonyra, hogy hagyja abba, mert ebből baja lesz.

„Ő egy új hang, sokan bíznak abban, hogy megbuktathatja Orbánt. Drukkolok neki. Jobboldali vagyok és nacionalista, és féltem az országot, de nem úgy, mint Orbán, aki állandóan harcot hirdet Brüsszel ellen, hogy ezzel lebutítsa a szavazóit. Mi Európához tartozunk, ott van a jövőnk, nem harcolhatunk Európa ellen. És tudom, hogy Magyar Péter is hasonlóan gondolkodik. De Orbán elintézi őt is, ahogy elintézte Torgyánt, Simicskát, Vonát, Márki-Zayt. Mert ehhez ért, megtanulta Goebbels leckéjét”

- mondta egy siklósi éttermet vezető harmincas férfi.

Kacsótán két sofőrként dolgozó férfi arról beszélt: akkor van esélye Magyarnak, ha nagyot borít.

„Ha a leghülyébbek is megértik végre, hogy a Fidesz mindent ellop” - mondta egyikük, de azt is hozzátette: a Fidesz erről is eltereli majd a figyelmet az ostoba kérdéseivel.

Pécsi egyetemisták pedig az ellenzéktől féltették Magyart.

„A lényeg, hogy nehogy összeálljon Gyurcsánnyal! Mert Gyurcsány irányítani akarja az ellenzéket, pedig ő már lejáratott ember, vele nem nyerhet az ellenzék. Ha vele összefog, akkor ő is megkapja a Miniferi nevet”

- vélekedett egyikük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Matematika érettségi: itt vannak a hivatalos megoldások
Általános vélemény szerint nem az egész vizsga volt könnyű, de szinte biztosan mindenki talált benne olyan feladatot, amit meg tudott oldani.

Link másolása

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, lezajlottak a középszintű írásbeli érettségik matematikából. A részben megváltoztatott vizsgán a diákoknak ún. sodrófadiagrammal, koordinátageometriával, halmazelmélettel és egy képzeletbeli polgármesterválasztás alapján a százalékszámítással is meg kellett küzdeniük.

Kedden az Eudline már megjelentette a nem hivatalos megoldásokat, mára pedig megérkezett a hivatalos megoldókulcs is.

A szaktanárok hivatalos véleménye szerint a matekfeladatok vegyes nehézségűek voltak, de szinte minden diák találhatott benne olyat, amit könnyebben meg tudott oldani, vagy amit korábban már alaposabban gyakorolt. Volt olyan vélemény is, hogy egy jobb képességű általános iskolás számára sem okozott volna nehézséget az érettségi vizsga megírása.

Ha kíváncsi vagy, hogy neked hogy sikerült a megpróbáltatás, esetleg rég vizsgáztál már, és érdekel, hogy átmentél volna az idei érettségin, IDE KATTINTVA le tudod ellenőrizni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Zivatarok és felhőszakadás miatt adtak ki riasztást – a fél országot elöntheti az eső
Elsősorban délen és keleten kell komoly esővel és viharral számolni. A következő napokban lassan, fokozatosan javul az idő.
Malinovszki András / Fotó: Bernhard Jaeck / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Szerda délelőttől előreláthatólag a délutáni órákig az ország délnyugati, déli, illetve keleti részén, leginkább a határhoz közeli területeken helyenként zivatar alakulhat ki – figyelmeztet a met.hu. Zivatar vagy intenzív zápor környezetében délutánig lokálisan felhőszakadásszerű intenzitású (kb. 15-25 mm) csapadék előfordulhat az említett részeken, illetve délen napközben szélerősödés is kialakulhat.

Az Időkép előrejelzése szerint a zivatarok által nem érintett részein szakadozottá válik a felhőzet, többfelé akár hosszabb időszakokra is előbújik a nap.

Délutánra 16 és 23 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön délen, délkeleten növekedhet meg gyakrabban a gomolyfelhőzet, és itt helyenként zápor, egy-egy gyenge zivatar is előfordulhat. Észak, északnyugat felé haladva egyre kevesebb lesz a felhő, egyre több a napsütés. Az északkeleti szél több helyen megerősödik. Hajnalban 6-14, a délutáni órákban 20-24 fokot mérhetünk.

Pénteken sokkal jobb időre van kilátás, az ország nagy részén sok lesz a napsütés, jelentéktelen zápor csak elvétve alakulhat ki. Helyenként még élénk lesz az északkeleti szél. Kora reggel 5-13, délután 20-25 fok valószínű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajnai Gordonból a világ egyik legsikeresebb magyar menedzsere lett Londonban
Hatalmas pénzekről dönt, és a világ legnagyobb infrastrukturális cégeivel dolgozik együtt a volt magyar miniszterelnök. Arról is beszélt, szeretne-e visszatérni a magyar politikai életbe.

Link másolása

Bajnai Gordon „ismeretlen” londoni menedzserkarrierjét mutatja be a Forbes Magazin. Azt írják, a volt magyar miniszterelnök egy 12 ezer milliárd dolláros piac meghatározó arca.

Az életéről szólva megjegyzik, hogy hétfő és péntek között London egyik legpatinásabb negyedébe jár dolgozni, a Magyarországon csak kevesek által ismert Campbell Lutyensbe, egyébként pedig Magyarországon van, a családjával.

Arra kérdésre, hogy cégének kik a legfontosabb ügyfelei, úgy felelt: „Mondjuk inkább azt, hogy vállalatfelvásárlási alapok”. Kifejtette: olyan területet fednek le, ahol nyugdíjalapok, biztosítók, családi alapítványok keresik a tőke helyét, körülbelül 12 ezer milliárd dollár (4,4 trillió) forint értékben.

Bajnai Gordon a cég egyik partnere és egyben résztulajdonos vezetője is, az egyik üzletágat ő viszi. eddig legalább 250 milliárd dollár tőkét közvetítettek zárt körben. Ügyfeleik olyan befektetésekben érdekeltek, mint például a londoni Gatwick vagy a New York-i La Guardia repülőtér, illetve vasutak Franciaországban vagy Olaszországban, tengeri kikötőkben.

„A legnagyobb alap, amin most dolgozom, huszonötmilliárd dollár (9,2 ezer milliárd forint) lesz, amikor majd meglesz. Név nélkül annyit mondhatok róla, hogy a világ vezető infrastruktúraalap-kezelőjének adunk tanácsot” – adott némi betekintést jelenlegi munkájába Bajnai Gordon.

Volt kollégája, egykori kabinetfőnöke, Schmidt-Hegedüs Dóra szerint Bajnai remek tárgyalópartner, és nagyon felkészült. „Mindig többet tud, mint aki az asztal túloldalán ül, és olyan a tárgyalástechnikája, hogy a végén a másik fél is elégedetten áll fel, és nem azért, mert kompromisszumot kötöttek, hanem mert úgy tárgyal” – fogalmazott egykori munkatársa.

Természetesen nem tehették meg, hogy ne térjenek ki arra a kérdésre, hogy a 2014-ben a magyar politika színpadán újra feltűnő volt miniszterelnök tervez-e ismét hazai politikai karriert. Bajnai válasza erre meglehetősen egyértelmű volt: „Felnőtt ember tudja, hogy tetteinek, döntéseinek következményei vannak, én is tisztában voltam vele, hogy mi lesz annak a trade offja, hogy elvállalom a miniszterelnökséget (…) Na jó, mindent azért nem láttam, de nem voltak jó érzéseim”. Azt is mondta, szívesen gondol vissza azokra az időkre, amikor egy csődközeli helyzetből hozták ki Magyarországot.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Érettségi 2024: A kereszténység elterjedése és az erdélyi fejedelemség a töritémák között
Három, illetve négy órájuk van a diákoknak a feladatok teljesítésére.

Link másolása

Középszinten három, emelt szinten pedig négy órájuk van a diákoknak a szerdai történelem érettségire, írja az eduline.hu. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázik reggel 9 óra óta.

A portál szerint a középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak. Ezen kívül a diákoknak Hunyadi Mátyással, az I. világháborúval, a Horthy-korszakkal kapcsolatos kérdésekre is kell válaszolniuk. A feladatlap első részében szerepel még a Rákóczi-szabadságharc és Magyarország reformkori gazdasága is.

A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Középszinten a négy esszéfeladat közül kettőt választhatnak az érettségizők: egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, és egy magyar történelemmel foglalkozó hosszút. A választás során arra is figyelniük kell, hogy az egyik esszé az ókortól 1849-ig tartó időszakhoz kapcsolódjon, a másik pedig 1849 utánihoz.

Emelt szinten a hat esszéfeladat közül hármat kell kifejtenie a diákoknak: a középszinthez hasonlóan egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, egy a magyar történelemmel kapcsolatos hosszút, és egy komplexet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: